 | Vitafórum Trianon es a Szabadkomivesseg 1918 elotti szabadkomivesseg celjairol,modszereirol europai es a magyarorszagi jelenleterol.
Trianon es a szabadkomivesseg egymastol elvalaszthatatlan fogalmak.
1990 "rendszervaltassal" a paholyok megkezdtek ujra a vakolo munkajukat Magyarorszagon ? ? ?
Varom a velemenyeteket!
Udvozlettel Pelikan. (Indította: Pelikan, 2004.01.03. 04:17:47) | Pelikan | 2011.12.01. 05:33:47 | Válasz erre | | 174.1.224.30 | | | A magyar Construc!
"Lejáratta Magyarországot a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója
Nemcsak saját magáról, hanem Magyarországról is rossz bizonyítványt állított ki Kollai István, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója azzal, hogy gyatra nyelvtudásával és hiányos ismereteivel vitába bocsátkozott történelmi kérdésekben szlovák történészekkel, értelmiségiekkel.
Kollai István
Ha egy átlagos szlovákot megkérdeznénk arról, hogy kit tart a legjelent?sebb szlovák történelmi személyiségnek, akkor nagy valószín?séggel azt válaszolná, hogy Ludovít Stúrt. És valóban, az ún. Szlovákiában talán senkir?l sem neveztek el annyi közterületet, intézményt vagy utcát, mint ?róla. Számos városban szobrot, emléktáblát állítottak neki. A második világháború után pedig a magyar többség? Párkány városát az a ?megtiszteltetés? érte, hogy Stúrovóra keresztelték át, hogy ezzel is kifejezzék a szlovákok ragaszkodását ??si földjükhöz?.
A nagy köztisztelet alapján, amely Stúrt övezi, az ember azt hihetné, hogy egy jelent?s, nagy formátumú történelmi személyiség lehetett, aki sokat tett le nemzete asztalára, és minden m?velt szlovák legalább f?bb vonásaiban tisztában is van ezzel. Csakhogy Stúr képe a köztudatban meglehet?sen homályos, és azon kívül, hogy volt némi köze a szlovák nyelv kodifikálásához, a szlovákok elsöpr? többsége gyakorlatilag semmit nem tud róla. Talán ezért is döntöttek úgy nemrég "Szlovákia" egyik vezet? hetilapjánál, a .tyzden-nél, hogy érdemes lenne kerekasztalnál boncolgatni Ludovít Stúr történetét és mítoszát. A beszélgetésre, amelyet Juraj KuSnierik moderált, pedig egy mindenképp érdekes társaságot hívtak össze. Jelen volt Pavol Freso, Pozsony megye ispánja, Marián Tkác, a Matica Slovenská elnöke, Dusan Skvarna egyetemi docens, neves szlovák történész és meglepetésvendégként Kollai István, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója.
Pavol Freso és Dusan Skvarna nem okoztak nagy meglepetést. Az ispán hozta a formáját, és rangjához méltó módon mindenr?l sokat beszélt, csak éppen Stúrról mondott keveset, és az a kevés is inkább megmosolyogtató volt. Bár sok újat nem tudtunk meg Dusan Skvarnától sem, de felhívta a figyelmet olyan apróságokra, amelyek nem illenek bele a hagyományos szlovák Stúr-képbe. Például mindjárt a beszélgetés elején leszögezte, hogy a Stúr öngyilkosságával kapcsolatos ?pletykák? forrása Vladimir Minác, ami mindenképpen figyelemre méltó, hisz Minác nem volt akárki, hanem egy nemzeti m?vész és a Matica Slovenská egykori elnöke. Szintén kitért Stúr 1848/49-es szereplésére, és leszögezte, hogy a ?magyarok mellett? mégiscsak jóval több szlovák harcolt, mint a ?nemzeti oldalon?. Ezt a szereplést sajnos nem boncolgatta részletesebben, ennek ellenére elmondható, hogy messze ? volt a legkorrektebb résztvev?je az egész beszélgetésnek.
Noha az elismerésre méltó, hogy Kollai István magyarországi magyar létére úgy-ahogy megtanult szlovákul, nyelvismerete viszont még nagyon messze van attól, hogy kötetlenül tudjon társalogni. Beszéde kusza és összefüggéstelen volt, a kiejtésér?l már nem is beszélve. Nem egyszer alapvet? fogalmakat kevert össze, egy alkalommal például a múzeum megtekintése (poprezera?) helyett az átsétálni (poprechádza?) szót akarta használni, ám rossz kiejtésének köszönhet?en ez ?poprehádza??-nak hangzott, ami ?átdobálni?-t jelent. Nem tudni, mi késztette Kollait arra, hogy vitát vállaljon szlovák nyelven, mikor még az alapszókincs is problémát okoz neki. Figyelembe kellett (volna) vennie, hogy nemcsak magát, hanem a magyar kultúrát és a magyar álláspontot is képviselte (volna), elvégre egy magyar közintézmény vezet?je. A beszélgetés során csakis a téma és a nyelv gyenge ismeretével t?nt ki, aminek köszönhet?en olyan magas labdákat sem tudott leütni, amilyeneket a Matica Slovenská elnöke dobott fel neki, aki ráadásul megpróbálta ?t (és személyén keresztül a magyarságot) megalázni. Ett?l csak az mentette meg Kollait, hogy id? el?tt távozott.
Marián Tkácról, a Matica Slovenská elnökér?l azt kell tudni, hogy a szlovák nemzeti (SNS) értelmiség egyik el?kel? képvisel?je. Hasonlóan sok más sorstársához ? is fényes karriert futott be a múlt (és a mai) rendszerben, konkrétan a pénzügyminisztériumban, a Nemzeti Emlékezet Hivatalának dokumentumai szerint titkosszolgálati ügynök is volt, ami a szlovák nemzeti értelmiség köreiben nem is annyira meglep?. Stúrról vallott nézetei nem tértek el a hagyományos nemzeti kánontól. Stúr szerinte demokrata volt, aki egy szövetségi államot akart Magyarországból csinálni, amire Kossuth azt válaszolta neki, hogy ?ha jogokat akarnak a szlovákok, akkor harcolják ki maguknak?. Ezt és az ehhez hasonló történelemhamisításokat a résztvev?k közül senki sem cáfolta. Végül azt a kérdést szegezte Kollainak, miért nem különbözteti meg a magyar nyelv a mai és a régi Magyarországot, szemben a szlovákkal, ahol használatos az Uhorsko/Madarsko. A szlovák nyelv ugyanis a magyarokra/magyar érzelm?ekre és Magyarországra kétféle elnevezést használ. Megkülönbözteti a történelmi és a mai értelemben vett Magyarországot, úgy állítva be, mintha nem ugyanaz az állam, hanem utóbbi az el?bbi utódállama lenne. Hasonlóan a hungarus tudatú, etnikai értelemben nem magyarokra az Uhor szót használja. Kollai erre egy meglehet?sen zavaros, helyenként követhetetlen választ adott, miel?tt távozott. Tkác elnök ezután kijelentette, hogy szerinte mindenképpen hozzájárulna a szlovák?magyar megbékéléshez, ha a magyarok legalább most, utólag átvennék ezt a megkülönböztetést a saját nyelvükbe, és ezzel kiirtanák azt a látszatot, mintha a mai magyar állam jogfolytonos lenne a régivel.
A vita Kollai távozása után kisiklott, Stúrról már csak kevés szó eset. Az ottmaradt résztvev?k viszont beszéltek Liszt Ferenc ?szlovákságáról?, és arról, hogy a magyarok ?kisajátítják? Liszt Ferencet, továbbá szó esett a szlovák nemzeti karakterr?l is és a szlovák történelemr?l. Marián Tkác szerint a szlovákok sikere abban rejlik, hogy olyanok, mint a törpefeny? ? csúsznak, másznak a sziklák hátán, és nem bújnak ki, nem hallatnak magukról, amikor veszély fenyeget. De nem is t?nnek ki, és nem is alkotnak nagyot, ahogy erre Dusan Skvarna rámutatott. Bravó! Jozef Tiso, a szlovák bábállam elnökének is hasonló nézetei voltak a szlovák nemzeti karakterr?l (?amikor a nagyok verekszenek, a kicsik bújjanak az asztal alá?).
De hát akkor miért is tisztelik a szlovákok tulajdonképpen Stúrt? A választ erre a kérdésre Marián Tkác fogalmazta meg, szerinte ugyanis Stúr el?tt a szlovákok hungarus patrióták voltak. Ezt így látta 130 évvel ezel?tt Grünwald Béla is, aki szerint ?a tótnak nincs külön történelme, nincs nemzeti hagyománya ? az ? h?sei a magyar h?sök, az ? nagy emberei a magyar nemzet kiváló egyéniségei.? A hungarus patriotizmust, a hungarus hagyományokat meg kellett semmisíteni, az így megteremtett ?rt pedig ?valamivel? fel kellett tölteni annak érdekében, hogy létrejöhessen a szlovák nemzet. Nagy személyiségekre és új értékekre volt szükség a régiek helyébe. Történelmet kellett ?csinálni?, és Stúr volt ennek a ?történelemcsinálásnak? az els? és egyben az egyik legnagyobb ideológusa. Vladimir Minác szavaival: ?A magyarság a szlovák politika végzete. Ha a szlovák politika önállótlan volt, els?sorban a magyarokkal szemben volt az. Mozgásiránya a magyar politika mozgásirányának a negatívja, koncepciói ellenkoncepciók, hangja visszhang csupán.? Csak ezt a (gyakorlatilag magyarellenes) ideológiát hagyta maga után Stúr, minden más téren kudarcot vallott. Alakját csak a huszadik században nagyították fel, hogy létrehozhassák a ?szlovák Kossuthot?. Munkássága és tevékenysége gyakorlatilag mind a mai napig ismeretlen a közvélemény számára, mert mihelyt ez ismerté válna, akkor kiderülne, hogy a szlovákok Stúrnak köszönhet?en nem csak a magyarellenesség, hanem egy jó adag skizofréniát és komplexust is beépült a szlovák nemzettudatba.
Ludovít Stúr a szlovák áltörténelem legjelent?sebb álszemélyisége. Amíg pedig a szlovákok ilyen és hozzá hasonló álértékeket képvisel? álszemélyiségeket fognak tisztelni és magasztalni, addig az ?szinte szlovák?magyar megbékélés lehetetlen. Csak remélhetjük, hogy ezt id?vel szlovák barátaink is belátják, és rendet raknak saját, illetve közös történelmünkben, és sikerül nekik kitolatni abból a zsákutcából, ahová ?ket ez a Stúr-féle magyarellenes ideológia eljuttatta." |
| Turul | 2011.10.31. 21:53:32 | Válasz erre | | 77.111.171.41 | | | McGy?z?:
Az én voksomra is számíthatsz, de ha a sors úgy hozza, hát melléd is állok. Melléd a küzdelmünkben, a magyarság újbóli felemelésében, a b?nösök megbüntetésében, az elesettek felkarolásában, javaink visszaszerzésében és mindabban, amiben minden magyar hisz.
Ha egy ilyen fórum segít abban, hogy valaki közülünk bekerülhessen "abba a szép nagy házba", akkor mindannyian bízhatunk a Szebb Jöv?ben!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| McGy?z? | 2011.10.30. 10:44:23 | Válasz erre | | 178.112.47.47 | | | Szívmelenget? érzés volt érezni, hogy volnának akik tolnának maguk el?tt... Már csak azt lenne jó tudni, hány támogató aláírás vagy szavazat kell ahhoz, hogy független képvisel?ként vagy akár nevesítve odakerülhessek ahol McGy?z?désem szerint tehetem a dolgom. Az akarat és a szándék hogy helyére tegyük a dolgokat megvan mindannyiunkban és nincs az a pénz ami eltántoríthat célunktól! Elég a mondvacsinált intézkedésekb?l és elegem van abból, hogy mindenkit megvesznek... Egyet el?re megígérhetek, ha bekerültem abba a szép nagy házba, csakis a közös érdekeink mellett vallok színt és megteszek minden t?lem telhet?t hogy elhozzuk a várt
Szebb Jöv?t! |
| Pelikan | 2011.10.29. 06:08:41 | Válasz erre | | 174.1.224.30 | | | Takó:
Egy igazi barat nem tamad hatba es abban igazad van,hogy "Jó azért azt tudni, hogy barát áll mögöttünk!"
Igaza van McGyozonek ,hogy egyre tobben vagyunk,csak oda kell figyelni ,hogy a Construct tipusuak ne tudjak vegezni a bomlaszto munkajukat.
Ha Koszovonak sikerult 1990 juliusaban kinyilvanitani,hogy Koszovo autonom foderacios egyseg,akkor Erdelynek is fog sikerulni.Erdelynek sikerul,akkor jonhet a Vajdasag,Felvidek es Karpatalja. Igaz akkor a szerbek szetkergettek a koszovoi kepviselo hazat,de ami utana jott,hogy nem csak az elvett autonomiat koveteltek vissza,hanem a fuggetlenseget,es ma van Koszovo.
Velemenyem szerint a kozeli jovo elhozza a Szebb Jovot.
Most mar csak a magyar politikusoknak kell batrabban fellepni az osszmagyarsag erdekeben.Politikai akarat kerdese,hogy a jelenlegi Magyar Parlament radikalis es hatarozott valtast igenyeljen.
Tortenelmi es jogi problemat megkell oldani,meg akkor is ,ha ez a szabad-komiveseknek nem mefelelo.
Kivurol senki nem foja kezdemenyezni,ha mi nem koveteljuk a trianoni dikktatum igazsagtalansagat.
Ne legyunk olyanok ,mint a Consrtuct!
A jelenlegi politikai helyzetet es az altala dikktalt allaspontot nem szabad elfogadni vagy belenyugodni.
Merjunk radikalis magyarok lenni es akkor eljon a Szebb Jovo.
Kitartas!!!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| HANNIBAL AKI VAGYOK | 2011.09.27. 11:16:02 | Válasz erre | | 86.101.35.77 | | | | Én is beállok Mc Gy?z? mögé!!! Adjon at Isten! SZEBB JÖV?????T! |
| Turul | 2011.09.27. 08:56:49 | Válasz erre | | 77.111.171.41 | | | Takó:
Úgy látom már leszünk néhányan!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Takó | 2011.09.25. 19:33:25 | Válasz erre | | 77.111.171.41 | | | Pelikan:
Én azért mögétek is beállnék, mivel nem egyszer fordult el? történelmünkben, hogy hátba támadtak minket, az állítólagos barátaink. Jó azért azt tudni, hogy barát áll mögöttünk!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Pelikan | 2011.09.22. 07:28:16 | Válasz erre | | 174.1.224.30 | | | McGy?z?:
"Ha van aki mögém áll, vállalom..."
En inkabb melléd allok,mert ,ha mogem all valaki azt nem latom....(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Takó | 2011.09.21. 10:03:51 | Válasz erre | | 77.111.171.41 | | | McGy?z?:
Rám számíthatsz!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| McGy?z? | 2011.09.19. 01:36:38 | Válasz erre | | 77.119.103.130 | | | Takó: Ha van aki mögém áll, vállalom...(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Takó | 2011.09.18. 13:48:55 | Válasz erre | | 77.111.171.41 | | | Bazalt:
Az érvelésed elfogadhatónak t?nik. Én sem vagyok ellene egy államforma váltásnak, bár azt is vallom, hogy a jelenlegi parlamenti demokrácia is alkalmas lenne a revíziós politika képviseletére. A közelmúlt nemzetközi történései pedig, kedveztek a magyarság igényeinek érvényesítésére, de hát a mi politikusaink erre alkalmatlanok voltak. Jó példái a politikai impotenciának.
Az uralkodó személyével kapcsolatban azért nem egyezik a véleményünk. Én nem tartanám szerencsésnek, ha ismét idegen királya lenne Magyarországnak. Lenne erre a magyarság körében is méltó jelölt. A tekintélyt pedig ne az jelentse, hogy az illet?nek milyen vér folyik az ereiben, hanem inkább az, hogy a törvényesség nevében képviseli érdekeinket!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Pelikan | 2011.09.18. 11:06:08 | Válasz erre | | 174.1.224.30 | | | Tobb info a kuruc infon!
Kádár Gyula: Az erdélyi magyarság (1918?2011)
"Dióhéjba" tömörítve bemutatjuk az elmúlt kilencvenegy év történelmét, a f? hangsúlyt a nemzetiségi elnyomásra, az asszimilációs politikára helyezve. Miért fontos ennek ismerete?
Mert sokan még mindig nem hiszik el, hogy Székelyföld is veszélyben van, ha nem vívjuk ki a bels? önrendelkezés jogát. Ha nem harcoljuk ki Székelyföld területi autonómiáját. Nem hiszik el azt sem, hogy nemcsak gyermekeink, unokáink, hanem mi magunk is megtapasztalhatjuk az erdélyi szórványsors szomorú valóságát. Nem szabad ámítanunk magunkat, tudni kell, hogy az erdélyi színmagyar városokat néhány évtized alatt tették román többség?vé. Az olyan régiókban pedig, ahol számottev? magyarság élt, az számszer? kisebbségbe került. Ennek illusztrálására Barcaság etnikai változását mutatom be.
A Háromszékkel szomszédos Brassó lakossága 1910-ben még 70 százalékban magyar és szász többség? volt, míg a román számarány mindössze 28,7 százalék. Mára a helyzet drasztikusan megváltozott: az említett két (többségi) népcsoport elenyész? kisebbséggé vált, alig 8 százalék. Ha Brassó város 1910-es népességi arányait hasonlítjuk össze a mai Sepsiszentgyörgyével, azt látjuk, hogy a nem románok számaránya 71,3 százalék, tehát közel azonos! Brassó megye 1910-ben szintén magyar és német többség?, 64,2 százalékkal. Ma már itt sem sokkal jobb a helyzet, mint a városban.
Az elmúlt évszázad alatt az alig néhány százalékéban román lakosságú észak-erdélyi nagy magyar városok népességi arányai szintén megváltoztak. A népességváltozásra els?sorban az 1950-es és az 1960-as években került sor. Néhány példa: az 1941-es népszámlálás szerint a népességi arányok Észak-Erdély néhány nagy városában a következ?k: Marosvásárhely magyarságának aránya 95 százalék, a románoké 3,9. Szatmárnémeti magyarságának aránya 92,9 százalék, a románoké 4. Nagyvárad magyar népessége 91,8 százalék, a románoké 5,2. Kolozsvár magyar népessége 86,5 százalék, a románoké 8,9.
Hogy ki kit olvasztott be ? magyarosított vagy románosított ?, bárki megadhatja a választ a kérdésre. A nagy tatárjárás (1241) utáni 639 év alatt az Erdélybe beteleped? románság nemhogy tömegesen elmagyarosodott volna, de 1880-ban is mindössze 5,7 százalékuk ismeri az állam nyelvét, a magyart.
Ne feledjük: az alkotmányban meghirdetett "egységes és homogén nemzetállam" megteremtésének útjában ma már csupán Székelyföld magyar közössége áll! Nem véletlen az, hogy a hivatalos okmányokban, de még a megyehatáron elhelyezett turisztikai táblákon sem t?rik meg a Székelyföld név használatát! Sokan abban a hitben ringatják magukat, hogy ha az elmúlt huszonegy évben alig észlelhet? az etnikai arányok megváltozása, akkor az a továbbiakban sem módosul. Elfelejtik azt, hogy ez a rendszerváltás, a volt szocialista vagyon megszerzésével való elfoglaltság, a nagy gazdasági világválság, valamint Székelyföld tudatos elszegényítésének taktikájával magyarázható. De ha Románia gazdaságilag talpra áll, a veszélyérzet és az önvédelem hiányában "békésen álmodozó" székelységet is g?zhengerként fogják kisebbségbe szorítani, etnikailag fellazítani. Tehát addig kell kiharcolni Székelyföld autonómiáját, amíg nem kés?! Ha most nem teszünk meg mindent ? természetesen törvényes eszközökkel ?, akkor számításaim szerint Sepsiszentgyörgyön már a 2020-as választást nem mi nyerjük meg. Márpedig, ha nincsenek választott vezet?ink, akkor ? amint Marosvásárhely példája is mutatja ? szül?földünkön mások fognak intézkedni, de nem a mi érdekünkben! Ne feledjük, a Székelyföld akkor már nem a mi otthonunk lesz, nem az a hely, ahol jól érezhetjük magunkat! El kell dönteni: mit akarunk?
A román nacionalizmus 1918 el?tt
Ahhoz, hogy a mai agresszív, türelmetlen román nacionalizmust megértsük, ismernünk kell annak mély gyökereit. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a román nacionalizmus csak most, az elmúlt huszonegy évben nehezedik ránk, illetve annak gyökerei csak a Ceausescu-diktatúráig vezethet?ek vissza. A román nacionalizmus már korábban kialakult. Természetesen ennek elemzése nem célunk, csak néhány példával szeretnénk rávilágítani arra, hogy nem új kelet?. Az intolerancia, az idegengy?lölet már a Horea vezette parasztzendülés és magyargyilkolás idején is létez? valóság. Hasonlóképp az 1848?49-es erdélyi polgárháborús kilengések, magyarmészárlások is erre mutatnak.
A két román fejedelemség egyesítése el?tt (1857-ben) a jeles román politikus, Mihail Kogalniceanu a nem ortodox polgárok jogainak biztosítására, a jogfosztottság felszámolására az ideiglenesnek nevezett országgy?lésen 52 javaslatot terjesztett be. Az 1866-os román alkotmány némi könnyítéseket hoz a nem keresztény idegenek számára, de ellentüntetésekre, pogromokra került sor. Az 1878-as berlini kongresszus arra kötelezi az új és független Romániát, hogy a zsidóknak, a mohamedánoknak biztosítsa az állampolgári jogokat. 1879-ig csak keresztények kaphattak román állampolgárságot.
Amikor 1918-ban Románia megkapta Erdélyt, a nemzetiségek felszámolásában már óriási tapasztalatok birtokában volt. Az 1877-ben megszerzett Dobrudzsa etnikai arányait 1900-ig 19 százalékról 48,2 százalékra emelte. Egy 1900-ban megjelent román kiadvány azt állítja, hogy Dobrudzsában még mindig 51,8 százalékban élnek "idegenek". Több módszert alkalmaztak. Nem adtak politikai jogokat a nem román lakosságnak, hivatalt sem viselhettek, tehát érdekeltté váltak abban, hogy a nyilvántartásokban románként szerepeljenek. Ugyanakkor nagyfokú telepítés folyt az etnikai arányok megváltoztatására. Legfontosabb eszköz az iskolai oktatásnak a román nacionalizmus szolgálatába állítása volt. 1897-ben Spiru Haret közoktatási miniszter körrendeletében nacionalista szellem? oktatásra buzdít: "Legyenek rajta, hogy a gyermekek történelmünk eseményeit sokkal többre becsüljék, mint más nemzetekét..., higgyék, hogy a román nemzet a legvitézebb és a legel?kel?bb minden nemzetek között. Ne féljenek attól, hogy túlzásokba esnek, s?t ment?l tovább mennek, annál jobb lesz."
Az óvodák többségét is a románosítás szolgálatába, a román nyelv terjesztésére állították fel. Az 1911-ig létrehozott 168 óvodából 133-at a csángó magyarok és bolgárok településein alapítottak. 1906-ban Konstancán (Küstendue) a gimnázium igazgatója, V. Dumitrescu ezt írja: "Ezen iskolának az oktatáson és nevelésen kívül az ország többi iskoláival együtt az is célja, hogy románokká változtassa át a gyermekeket, akik közül legtöbben otthon a szül?iknél csak görögül, bolgárul, örményül stb. beszélnek."
1900 körül a mintegy 75 000?100 000 f?nyi csángó magyarnak nincs egyetlen magyar iskolája. (2011-ben sincs!) Van olyan feljegyzés, amely szerint a csángó gyermek addig ismételte az els? osztályt, amíg megtanulta a román nyelvet. Egymás között még a szünetekben sem beszélhetnek magyarul.
1848 után a csángó magyarok közé már olyan papokat küldtek, akik nem ismerték a magyar nyelvet.
1886-tól kezdve a jászvásári papneveldében csak román nyelven oktatnak. Az utolsó magyar papnak, aki még a századfordulón Moldvában m?ködött, a püspök megtiltotta a magyar nyelv? misét. Erdélyben ugyanebben az id?ben a románoknak több ezer iskolájuk van. Az erdélyi román papok híveikkel nemhogy magyarul nem beszéltek, de 80 százalékban ?k maguk sem ismerték az állam nyelvét.
A román nacionalizmus 1913-ban sem esett kétségbe, amikor Romániával "egyesül" a 98 százalékarányban nem románok által lakott Dél-Dobrudzsa. Habozás nélkül fogtak hozzá az új, azaz "?si román" föld elrománosításához is.
Fegyverszünet és megszállás
Amikor az Osztrák?Magyar Monarchia 1918. november 3-án Páduában aláírta a fegyverszünetet, elismerték az önálló Magyarországot. Azonban e fegyverszünet aláírását nem tekintették érvényesnek a szövetséges hatalmak, de a magyar területek megszerzését célul t?z? országok sem. A történelmi Magyarország és Ausztria területén ekkor még idegen hadsereg nem tartózkodott. Tehát nem beszélhetünk a Monarchia katonai vereségér?l. A vereség a fegyverszünet megkötése után alakult ki, amikor a magyar kormány, látva a hadseregben terjed? anarchista és bolsevista mentalitást, feloszlatta azt, így akaratlanul lehetetlenné tette az aktív önvédelmet. (Megjegyzés: Szerkeszt?ségünk a legkevésbé sem ért egyet ezzel a megállapítással, azonban e tanulmány sokkal értékesebb annál, hogy emiatt megfosszuk t?le olvasóinkat - a szerk.) Az új hadsereg megszervezése azonban nemcsak id?igényes volt, de nagyrészt eredménytelen is. Minderre épp akkor került sor, amikor megindult a szerb, a csehszlovák és a román támadás.
A magyar kormány másik nagy tévedése az volt, hogy bízott a gy?ztes nagyhatalmakban, és úgy gondolta, ha Magyarország pacifista magatartást tanúsít, azt a béketárgyaláson méltányolni fogják. A területi egység meg?rzésének céljából a magyar államvezetés a bolsevik és a széls?jobboldali er?k szervezkedései között fogott hozzá a svájci mintájú szövetségi államrendszer kiépítéséhez. Erdélyben a román, a magyar, a német és a vegyes önkormányzatú kantonok létrehozása azonban nem érdekelte a Iuliu Maniu vezette Erdélyi Román Nemzeti Tanácsot. De az el?renyomuló román hadsereget sem, s?t, igyekeztek felszámolni minden magyar önrendelkezési jelleg? akciót. Ilyen történelmi helyzetben fogalmazódott meg a Székely Köztársaság megteremtésének gondolata. Néhány jeles erdélyi magyar vezet?, köztük Paál Árpád politikus és újságíró is ? 1918. november derekán, a Székelyudvarhelyen tartott gy?lésen ? letette a h?ségesküt a Székely Köztársaságra. Azonban a november 28-i marosvásárhelyi székely és a december 22-i kolozsvári magyar nagygy?lés már a magyar állam területi integritása mellett nyilatkozott.
E politikai z?rzavarban, amikor az ország hadsereg nélkül maradt, miközben idegen hader?k masíroztak, Kratochwil Károly vezetésével létrejött a székely és az erdélyi ezredekb?l, a székely önkéntesekb?l az a 12 000 f?t számláló Székely Hadosztály, amely kis létszáma ellenére is megpróbálta a lehetetlent, szül?földje védelmét az idegen hódító hadsereggel szemben. Nekik 1919 januárjában a Királyhágónál sikerült feltartóztatniuk a román királyi hadsereget. A magyarság jöv?jének alakítására azonban nagy csapást mért az 1919. március 21-i Magyar Tanácsköztársaság megalakulása. A nagyhatalmak épp akkor vitatták meg a végleges határok kérdését. Úgy t?nik, hogy a bolsevizmus veszélye miatt még jobban büntették a magyar népet, Magyarországot. A székely hadsereggel ellenséges magatartású kommunista hatalom miatt 1919. április 25-én a Székely Hadosztály is feloszlott. A katonák némelyike beállt a Vörös Hadseregbe, és h?siesen harcolt az északi felszabadító hadjáratban, de többségüket a román hadsereg Brassóba internálta.
A román hadsereg december 24-én megszállta Kolozsvárt, majd fokozatosan egész Kelet-Magyarországot. A magyarság vezet?i hiába követelték Párizsban a határkérdés demokratikus, népszavazás, tehát a helyi lakosság megkérdezése általi meghúzását, kialakítását, hiába ajánlották fel, hogy a népszavazás eredményét, bármilyen is legyen, a magyarság tiszteletben fogja tartani, a magyarság meghallgatása nélkül megszületett a jelenkor történetének egyik legigazságtalanabb békediktátuma. Az 1920. június 4-én aláírt trianoni szerz?dés eredménye a kompakt magyar területek, köztük Székelyföld elcsatolása lett.
Román megszállás
Miután a Monarchia 1918. november 3-án fegyverszünetet kötött és leszerelte hadseregét, Románia ? a nemzetközi jog megszegésével ? megtámadta Magyarországot.
Az önkéntesekb?l, önszervez?déssel alakult, kis létszámú Székely Hadosztály honvéd? csatákat vívott, megpróbálta feltartóztatni a megszálló er?ket. Több helyi jelleg? fegyveres ellenállásról is szólnak a krónikák, ilyen volt a Zsil-völgyi bányászvidék lakosságának fegyveres ellenállása.
A román uralom hihetetlen brutalitással, rablással, gyilkosságokkal kezd?dött, amelynek áldozatai els?sorban a magyar civil lakosok. A megfélemlítés azzal kezd?dött, hogy a román hadsereg által megszállt magyar településeken a központban összegy?jtötték a lakosságot, és az elöljárókat megbotozták. A legsúlyosabb terrort Székelyföldön vezették be, mert itt a magyar tisztvisel?k nem akarták letenni a h?ségesküt. A román hadsereg nagyszámú túszt ejtett, internálótáborokat hozott létre, számos magyart vittek Romániába kényszermunkára. Kórházakat szereltek le, óriási állami és magánvagyonokat, terményeket koboztak el, elfoglalták a gazdag ezüst- és aranybányákat is. Megakadályozták a szén- és a gázszállítást Magyarországra, emiatt Budapest f?tés és világítás nélkül maradt. A Károlyi-kormány az atrocitásokról dokumentációt állított össze, amelyet könyv formájában akart a világ elé tárni. Kelet-Magyarország kirablása azonban nem az egyszer? katonák felel?ssége volt. Ezt Bratianu miniszterelnök szavai egyértelm?en bizonyítják: "Magyarországot a lehet? legjobban meg kell gyöngítenünk."
A francia modell
A román nemzetpolitikában már induláskor érvényesült a francia modell. A cél a központosított, homogén nemzetállam létrehozása volt. Bukarest folytatni kívánta a korábban ? Dobrudzsa és Moldva területén ? gyakorolt diszkriminatív és asszimilációs politikát. 1918 és 1922 között ? az erdélyi, Nagyszeben központú Kormányzótanács irányítása alatt ? a berendezked? román államhatalom átvette a magyar intézményrendszert. 1922 és 1926 között nagyszámú magyar ipari vállalatot, pénzintézetet államosítottak, a kisiparosokat hátrányos megkülönböztetésnek tették ki. A gazdasági szint? diszkriminációt az adópolitika tükrözi legjobban. A magyarokra kivetett adó összehasonlíthatatlanul magasabb volt, mint a románok esetében. A nagy gazdasági válság idején ? a húszas évek iskolapolitikájának eredményeként ? a hivatalokban a magyarság visszaszorult. 1934 és 1938 között tovább folytatódott az anyanyelv használatának sz?kítése.
Amikor a magyar revíziós politika egyre nyilvánvalóbbá vált, kiadták a Kisebbségi Statútumot. Ez külföldnek szólt, mert továbbra sem sz?nt meg a diszkriminatív háttérbe szorítás. 1938-ban a királyi diktatúra egyetlen politikai szervezet m?ködését engedélyezte: a Magyar Népközösség a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként folytathatta a magyarság érdekvédelmét.
Tény, hogy a román alkotmányok (az 1923-as, az 1938-as) a nemzeti kisebbségeket csak vallási közösségként ismerték el. Kinyilvánították az állampolgári jogegyenl?séget, de az 1924-es állampolgársági törvény el?írásai miatt még 1939-ben is nagyszámú magyar volt román állampolgárság nélkül. A harmincas évek diszkriminatív intézkedései közé tartozik az a jogszabály is, amely megszabta a banki és a vállalati alkalmazottak nemzetiségi arányait.
A román nacionalista politika ellensúlyozására alapított Országos Magyar Párt a román pártokkal kötött paktumokkal jutott be a parlamentbe. A Nemzeti Parasztpárt 1927 és 1931 között a román társadalom meger?sítése mellett a kisebbségek egyéni integrációjára, egyéni jogegyenl?ségre törekedett. A Néppárttal kötött egyezségek a magyarság sérelmeinek orvoslását ígérték (1923-ban, 1926-ban). Az OMP 1928 és 1938 között egymagában indult a választásokon. 1938-ban, amikor királyi rendelettel feloszlatták a politikai pártokat, a Nemzeti Újjászületés Front keretében az erdélyi magyarság a Magyar Népközösségbe tömörülve folytatta tevékenységét.
Névelemzés, nyelvtörvények
A román uralom bevezetése után beindult a névelemzés és a származáskutatás. A mintegy 135 000 f?re becsülhet? magyar anyanyelv? izraelita felekezet?t ? aki magát a magyar nemzet részének tekintette ? leválasztották a magyarságról. A magyar anyanyelv? cigányokat külön nemzetiségnek nyilvánították, miközben a román anyanyelv? cigányokat a románokhoz sorolták. A magyar anyanyelv? görög katolikusokat és görögkeletieket ? az 1930-as népszámlálás idején ? szintén leválasztották a magyarságról. A cél egyértelm?: csökkenteni akarták a magyarság lélekszámát. Annak ellenére, hogy Erdélyb?l 1918 és 1922 között 197 000 magyar nemzetiség? menekült el, 1930-ban a magyarság számaránya még mindig nyolc százalékra, azaz 1,6 millióra becsülhet?.
A diszkriminációra a kedvez? feltételeket a kisebbségi jogok "alulszabályozottsága" teremtette meg. A bíróságokon 1921-ben, a közigazgatásban 1922-ben tették kötelez?vé a román nyelv használatát. A tisztségek elnyerésének alapfeltétele az 1930-as évekt?l kezdve a román nyelvtudás. Ennek következményeként több mint tízezer magyar tisztvisel? maradt munka nélkül. 1937-t?l a magyar földrajzi neveket, helységneveket csak románul lehetett leírni.
Földreform
Az 1921-es román földreform diszkriminatív volt mind a földkisajátítás, mind a földosztás terén. Erdélyben a magyarság számaránya alapján a földosztásból mindössze 16 százalékban részesült, bár a lélekszáma megközelítette a 30 százalékot. A magyar egyházak földbirtokának 84,5 százalékát, a magyar oktatást és közm?vel?dést szolgáló 314 000 holdnyi földbirtokot is elvették. Kisajátították azokat a birtokokat is, amelyek tulajdonosai 1918 után külföldön tartózkodtak, és magyar állampolgárok voltak. Mindezt a trianoni szerz?dés el?írásainak semmibevételével. A diszkriminációra a legjobb példa az azonos jogi eredet? határ?rezredek birtokrendezése. Miközben elvették a csíki székely határ?rezred vagyonát, a 62 000 holdnyi erd?t, a hasonló jogállású naszódi román határ?rezred vagyona továbbra is a helyi közösségek tulajdona maradt.
Az a tény, hogy Románia négy történelmi régiójában más-más földreformtörvényt hoztak, tükrözi annak diszkriminatív jellegét. Habár a legkiegyensúlyozottabb földbirtokrendszert Erdélyben találjuk, mégis itt volt a legnagyobb mérték? a kisajátítás. Mindez egyértelm?en jelzi a magyarság gazdasági gyengítésére célzó politikát. A kisajátított földnek csak egynegyedét osztották ki, mert a földek kétharmadát közlegel?k és erd?k formájában az erdélyi román közösségek anyagi meger?sítésére használták. A földreform lehet?vé tette több mint 111 román telepes falu létrehozását is.
Oktatás
A magyar iskolák többségét államosították. Az 1919-ben megkötött kisebbségi szerz?dés el?írta az egyházi és az iskolai ügyekben "az erdélyi szász és székely községek helyi autonómiához" való jogát, de ez nem került be az 1923-as román alkotmányba. Mivel az állam teljesen felszámolta a magyar óvodákat (645), a gyermekmenhelyeket (59), ismétl? népiskolákat (3500) és az ipari és kereskedelmi iskolákat (200), ezért engedélyezte a magyar egyházaknak az állami támogatás és egyetemi képzés nélküli felekezeti oktatás megszervezését.
Az 1930 és 1931-es tanévben Romániában 525 protestáns elemi iskola (483 református, 36 unitárius és 6 evangélikus) és 197 katolikus elemi iskola m?ködött. Az egyetemi képzés hiányát a kolozsvári központtal megszervezett egyházi kollégiumokkal pótolták. A román hatalom az 1872-ben alapított kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemet még 1919-ben bezáratta. Az egyetemet végzettek számaránya országosan 6 és 7 százalék körül mozgott, miközben a magyarság számaránya 8 százalék volt. A magyar tanulók 57,6 százaléka járt egyházi iskolákba. Az 1934 és 1935-ös tanévben 32 felekezeti polgári iskola (17 líceum, 7 tanítóképz?, 4 fels? kereskedelmi és 4 téli gazdasági) m?ködött. Az állami magyar tannyelv? iskolák száma mindössze 112. A magyar középiskolások közel fele nem tanulhatott anyanyelvén.
A magyar nyelv visszaszorításának élharcosa Constantin Anghelescu közoktatási miniszter volt. Nevéhez f?z?dött a kultúrzóna intézménye, a magánoktatási törvény és a baccalaureátusi rendszer bevezetése. A kultúrzóna Románia 20 megyéjét fogta át. Ez azt jelentette, hogy a nemzetiségi iskolákban oktató pedagógusok 50 százalékos fizetéskiegészítést, 10 hektár földet és költözési segélyt kaptak. Kötelez?vé tették három tantárgy (történelem, földrajz és alkotmánytan) román nyelv? oktatását is. Amikor az erdélyi magyarság panasszal élt, és a Népszövetség elé vitte e kérdést, akkor Anghelescu az 1907-es Lex Apponyira hivatkozva, ügyes csúsztatással meghamisítja az 1907-es magyar törvény szövegét. Elhitette, hogy az említett magyarországi törvény által öt tantárgyat oktattak magyarul, mindezt akkor, amikor a Lex Apponyi csak a hivatalos tanterv alapján való tanítást követelte meg.
Az 1925-ben kiadott magánoktatási törvény azt jelentette, hogy a magyar egyházi iskolák külön engedélyeztetés nélkül nem adhattak ki továbbtanulásra jogosító bizonyítványt. A magyar diákoknak az érettségi vizsgákat a baccalaureátusi törvény szerint idegen állami iskola tanáraiból alakított román bizottság el?tt kellett letenniük. Ez gyakran azzal járt, hogy még abból a tantárgyból is románul vizsgáztak, amit magyarul tanultak. Ennek ismeretében érthet?, hogy az 1925-ben érettségiz? magyar diákok 73 százaléka megbukott.
Kultúra, közm?vel?dés
E korszakban a magyarság a már meglév? intézményeinek fenntartására törekedett, mert a román állam igyekezett meggátolni ezek fennmaradását, m?ködését. Így például a nagy múltú Erdélyi Közm?vel?dési Egyesületet ? miután a húszas évek elején megfosztották vagyonától ? csak 1926-ban ismerték el, Alapszabályzatát pedig 1935-ben. Az Erdélyi Gazdasági Egyesület is sokáig stagnált, míg végül 1936-tól gyors fejl?désnek indult. A Szász Pál elnöksége idején megszervezett falusi tagozatok hamarosan 40 ezer gazdát fogtak össze.
Az erdélyi magyar m?vel?dési életben (1930-ban) a Romániai Magyar Dalosszövetség játszott aktív szerepet, mintegy 150 tagszervezetet m?ködtetve. A közvélemény formálásában jelent?s szerepet vállaltak az egyházak, amelyek szócsövei a magyar lapok és id?szakos kiadványok. Ilyen téren az erdélyi magyar kultúra viszonylag gazdagnak mondható. Mintegy 30 hírlap (Erdélyi Lapok, Brassói Lapok), folyóirat (Magyar Nép), irodalmi, társadalompolitikai kiadvány (Pásztort?z, Erdélyi Helikon, Korunk, Erdélyi fiatalok) jelent meg. A szépirodalomban a Kemény János vezette Helikon írói társaság szerepe kiemelked?. Kiadták az Erdélyi Helikon irodalmi folyóiratot, miközben az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában nagyszámú könyvet publikáltak. Az Erdélyi Irodalmi Társaság is folytatta tevékenységét, folyamatosan megjelentették az Erdélyi Irodalmi Szemlét. A harmincas években az Erdélyi Múzeum Egylet is újraindítja az Erdélyi Múzeum folyóirat közlését.
Egyház
A Vatikán és a román állam 1927 májusában kötött konkordátuma értelmében az erdélyi római katolikus püspökség másfél milliós lélekszámú közösségét alárendelték az alig 26 egyházközséggel rendelkez? bukaresti érsekségnek. Ennek hátulüt?je az volt, hogy a szenátusban a román érsek képviselte a magyar római katolikusok érdekeit. Összevonták a szatmári és a nagyváradi püspökséget. Új görög katolikus püspökség létrehozását engedélyezték, de a magyar és a román katolikus közösség vagyonát közös kezelés alá helyezték. Azokból az egyházközségekb?l, amelyek korábban a Debreceni Református Egyházkerülethez tartoztak, de a politikai határok megvonása által Romániához kerültek, megszervezték a nagyváradi székhely? Királyhágó-melléki Egyházkerületet.
A második világégés el?zményei
A politikusok egy része ? már a húszas évek elején ? rádöbbent arra, hogy a nagyhatalmak az igazságtalan békeszerz?désekkel megteremtették a második világháború kitörésének lehet?ségét. A békediktátumok lehetetlenné tették az újonnan létrehozott, területileg kib?vített országok és a területrablással megcsonkítottak közötti együttm?ködést, ezért a harmincas években mind a gy?ztesek, mind a legy?zöttek kiszolgáltatottá váltak a náci Németországgal szemben.
A nagy délszláv, a jugoszláv állam létrehozói még álmukban sem gondoltak arra, hogy ezzel elvetették nemcsak az 1940-es és 1945-ös vérengzések magvait, de a 75 évvel kés?bbi négy véres háborúét is. A katynihoz hasonló rémálomra, Európa legújabb történetében a legnagyobb vérengzésre, egy albán kisváros, Szrebrenica teljes férfilakosságának legyilkolására sem került volna sor, ha az els? világháború után tiszteletben tartják a népek önrendelkezési jogát. Ha Közép-Európa népei együttm?ködhettek volna, akkor a második világégés idején jóval kisebb áldozattal, pusztulással jár. A jelenlegi alacsony életszínvonal bizonyára az ausztriaihoz lenne mérhet?, és e térség megúszta volna a kommunizmus szörny?ségeit. Hogy nem így történt, az utódállamok mohó területszerzési vágyának, a nagyhatalmaknak, els?sorban a francia diplomáciának köszönhet?.
A húszas évek elején Lord Rothermere ezt írta a Magyarország helye cím? írásában: "Kelet-Európa nem más, mint sok kis Elzász-Lotharingia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította e két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné tette az újabb háborút. Nagyobb mértékben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák?Magyar Monarchiát felosztó békeszerz?dések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa fél tucat országában, melynek bármelyike gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek."
Már rég nem emlegetné senki Trianont, ha a területrablás helyett az etnikai elv alapján kantonizálták volna az osztrák?magyar birodalmat. De a Közép-Európában él? népeket egyenjogú szövetségi államba lehetett volna tagolni, létrejöhetett volna a mai Európai Unió el?dje, a Duna Menti Egyesült Államok szövetsége, közös piaca. Ennek hiányában azonban a második világégés újabb milliók pusztulását hozta. A békediktátumok által megteremtett Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlott. A területét megduplázó Románia is elvesztette Dél-Dobrudzsát, Észak-Bukovinát és Moldova Prut és Dnyeszter közti területét. Az akkor nyert területekb?l uralma alatt tartja még Erdélyt, Partiumot és a Bánságot. Ezek megtartásának legbiztosabb módja az lehetne, ha a román államhatalom közösségi jogokat ad a különböz? etnikumoknak. A bels? önrendelkezés, a területi, a helyi és a kulturális autonómiák révén nem kellene rettegnie a területi integritás csorbításától. Ha egy országban biztosított a széles kör? kollektív jog, a különböz? autonómiák, és ténylegesen megoldott a "nemzetiségi" kérdés, ott nyugalom, feszültségmenetesség és jó együttm?ködés honol.
Romániában azonban még 2011 nyarán is tapasztalható a magyarellenesség. Ahányszor Székelyföld területi autonómiájának kérdése a média figyelmébe kerül, annyiszor árad a gy?lölet és az arcátlan hecckampány a tévé "szennycsatornáiból". A székely megyék feldarabolásának réme, Székelyföld és Erdély neve hivatalos okmányokban való használatának tilalma mind-mind arra mutat, hogy Románia nem akar változtatni politikáján, továbbra is fontos cél a homogenizálás, az ?shonos magyarság felszámolása. Mindez akkor, amikor a székelység és az erdélyi magyarság legf?bb vágya békében és nyugalomban élni. Ezt csak a kollektív jogok biztosításával lehet megvalósítani.
A második bécsi döntés
A románosítás folyamatát Észak-Erdélyben az 1940-es, második bécsi döntés szakította meg. A Trianonban elcsatolt területek kétötöde (43 492 km2) visszakerült az anyaországhoz. Dél-Erdély 60 000 négyzetméter területe román többségével, az ásványkincsekben, a gázmez?kben gazdag vidékeivel továbbra is román uralom alatt maradt. E mesterségesen meghúzott határnak soha nem volt történelmi és földrajzi el?zménye. Bár Erdély felosztása közlekedési, gazdasági szempontból nem volt ideális, de a népességarány szempontjából elfogadhatónak tekinthet?. Az 1941-es "igen nagy gonddal és tárgyilagossággal végrehajtott" népszámlálás szerint a magyarok száma 1 344 000 (52,13%), míg a románoké 1 068 700 (41,45%).
Tény, hogy a bécsi döntés után kibontakozó kölcsönös (spontán) népességcsere, népességmozgás a magyarok lélekszámát növelte. Dél-Erdélyb?l mintegy 200 000 magyar telepedett át, míg Órománia területér?l, a Kárpátokon túlról még 60 000 magyar érkezett. Ezzel párhuzamosan az Észak-Erdélybe betelepített, kb. 200 000 f?s román nemzetiség? ? azok, akik az adminisztrációban, a vasutaknál, a csend?rségnél és más munkakörökben a magyarok helyébe kerültek ? hazament ?sei földjére. Id?közben az anyaországból is nagyszámú magyar érkezett, többségük azok közül került ki, akik 1918 és 1922 között menekültek el Erdélyb?l. Számuk elérte a 197 000-et. E népességmozgás révén az észak-erdélyi részen több magyar, a dél-erdélyi részen több román élt. A számok egyértelm?en mutatják azt, hogy hamis az a román propaganda, amely szerint Észak-Erdély román többség? volt. A jeles geográfus, Rónai András Térképezett történelem cím? könyvében közölt népességi adatok alapján ? 1944 februárjára vonatkoztatva ? egyértelm?en állítható, hogy Észak-Erdély valóban dönt? többségében magyarok által lakott területté vált, 3 011 000 lakosából 1 867 000 magyar (62,%), míg 1 036 000 román (34,4%), azaz alig több, mint a népesség egyharmada.
Elmondhatjuk, hogy a bécsi döntés a magyarsággal szemben elkövetett gyalázatos trianoni diktátum igazságtalanságait részben enyhítette. A bécsi döntésben a magyar nép érthet? módon igazságtételt látott, és kitör? örömmel fogadta, míg a románok ? els?sorban azok, akik Erdély megszerzése után (1918) telepedtek ide ? nehezen tudták elfogadni Észak-Erdély elvesztését.
Észak-Erdély
Azok a magyar fiatalok, akik a román uralom idején magyar iskolák, illetve nyelvismeret hiányában nem tanulhattak, a "kis magyar id?" alatt lehet?séget nyertek a tovább tanulásra. Kulturális és társadalmi szervezetek százai alakultak. Az erdélyi gazdatársadalom a magyar állam gazdaságpolitikájának és a háborús konjunktúrának köszönhet?en anyagilag talpra állt. A legtöbb gazda ? köztük a székelyek is ? ekkor szerezte be korszer? mez?gazdasági felszereléseit. Sajnos a háború itt is éreztette hatását, mert megszabták a termelést és a fogyasztást is.
Mivel a román uralom idején felszámolták a tapasztalatokkal és közigazgatási ismeretekkel rendelkez? erdélyi magyar tisztvisel?réteget, ezért a szakemberhiányt a szakmailag felkészült anyaországiakkal pótolták. A magyarországi tisztvisel?k némely része azonban nem ismerte a helyi szokásokat, ezért kisebb konfliktusok és feszültségek is kialakultak.
Állampolitikai szinten a románsággal való együttm?ködésre törekedtek, ezért a magyar államvezetés igyekezett visszafogni a románellenességet. Börtönbüntetést róhattak ki azokra, akik a kisebbségre lealacsonyító szavakat használtak. A magyar iskolákban a magyar gyermek nemcsak tanulta a román kisebbség nyelvét, de román nyelvb?l is érettségiznie kellett. E sorok írója több olyan személyt ismer, aki Sepsiszentgyörgyön a Székely Mikó Református Kollégiumban román nyelvb?l is érettségizett. Ismert olyant is, aki magyar rend?rként román településen teljesített szolgálatot, de a poszt elnyeréséért román nyelvb?l is kellett vizsgáznia. Mindezek mellett ? a román települések egy részén ? a magyar nyelv oktatása formális volt. Helyi szinten itt-ott került olyan magyar tisztvisel? is, aki nacionalista beállítottságú volt, de viselkedését nem fels?bb utasítás határozta meg.
A nacionalizmusról beszélve ne feledjük el, hogy 2011-ben, 66 évvel a háború után, ha valaki azt mondaná egy színmagyar településre kihelyezett román rend?rnek, hogy illenék ismernie a helyi lakosság nyelvét, bizonyára nem szerezne jó pontot. Azt meg egyenesen felháborítónak éreznék, ha Székelyföldön vagy Erdély magyarlakta régióiban a román diáktól megkövetelnék a helyi lakosság nyelvének ismeretét. Még elgondolni is szörny?, hogy a román diák magyar nyelvb?l is érettségizzék. Ismerve a román nacionalizmust, bizony a médiában ömlene a magyar elnyomás rémképe. Azt, hogy a román pénznemre a hat legnépesebb romániai nemzetiség nyelvén is felírják az értéket, még elképzelni is nehéz, mert a román nacionalizmus még a Székelyföld nevet sem engedi hivatalos okmányban leírni.
Dél-Erdély
A Dél-Erdélybe szakadt magyarság helyzete a háború alatt tovább romlott. A legembertelenebb, legmegalázóbb helyzetbe a katonai és a munkaszolgálatra rendelt magyarok kerültek. A különböz? bírságok, túladóztatás nyomasztóan hatott a gazdasági életre. A kölcsönös nemzetiségpolitika egyáltalán nem m?ködött. A dél-erdélyi magyarság vezet?i a fokozódó nemzeti elnyomás miatt igyekeztek megszervezni a magyarság érdekvédelmét. Ion Antonescu kormányf? jóváhagyásával 1940. november 4-én megalakult a Romániai Magyar Népközösség. E szervezet ? a cenzúra, a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások ellenére ? els?sorban a jogvédelem révén próbálta orvosolni a magyar sérelmeket.
A magyarság egy másik jelent?s szervezete, a Dél-Erdélyben maradt Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület egy része a Népközösség keretében, Nagyenyed központtal folytatta tovább tevékenységét. A dél-erdélyi magyarságnak olcsón közvetítettek mez?gazdasági gépeket, m?trágyát, tenyészállatokat.
A gazdasági élet megszervezése mellett a magyarság vezet?i fontos feladatnak tekintették a magyar kultúra ápolását is. Ebben a helyzetben megn?tt az egyházak szerepe. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye 86 plébániát tartott fenn, míg az Erdélyi Református Egyházkerület 205 egyházközséget. Az unitáriusok, az evangélikusok szintén igyekeztek egyházközségeiket és felekezeti oktatásukat fenntartani. Erre igencsak szükség volt, mivel a román állam bezáratta a magyar iskolák többségét. Magyar nyelv? oktatást csak a hitvallásos iskoláknak nevezett tanintézetekben engedélyeztek, de a magyar gyermekek alig fele járt oda.
A magyarságnak nem volt képviselete a központi hatalomban, de még a helyi igazgatásban is csekély. A katonai diktatúra 1942-ben betiltotta a magyar lapokat, végül 1943-tól engedélyezték az Erdélyi Gazda és a havi Szemle megjelenését. A könyvkiadás a mélypontra jutott.
A szovjet csapatok el?nyomulása
Amikor egyértelm?vé vált, hogy a szovjet csapatok el?retörése megállíthatatlan, az erdélyi magyar politikai elit, a különböz? politikai és civil szervezetek képvisel?i ? 1944. augusztus 24-én ? Kolozsváron tanácskozást tartottak. Több kérdést vitattak meg. Célként t?zték ki a gyárak, üzemek leszerelésének és elszállításának megakadályozását. Elhatározták azt is, hogy a magyar közigazgatás kivonása után megszervezik a közrend fenntartását. Eredménye: valóban sikerült megakadályozni a fosztogatásokat. A gy?lésen részt vev?k felkérték Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, haladéktalanul kezdje meg a fegyverszüneti tárgyalásokat a Szovjetunióval, hogy elkerülhet? legyen Erdély hadszíntérré válása. Ekkor alakult meg az Erdélyi Magyar Tanács.
1948 és 1968 között
Miután a kommunisták átvették az ország irányítását ? 1948 és 1952 között ?, börtönbe vetették a Magyar Népi Szövetség vezet?it és a magyar kultúra jeles személyiségeit. Az MNSZ 1953-ban feloszlatta önmagát, javait a Román Munkáspárt vette át.
Az államosításkor (1948) felszámolták az önálló magyar intézményrendszert, az egyházi iskolákat állami tulajdonba vették. Megsz?ntnek nyilvánították az Erdélyi Múzeum Egyesületet és az Erdélyi Magyar Kulturális Egyesületet is. A színházak, a múzeumok, a könyvkiadás, a folyóiratok a román állam hatáskörébe kerültek.
Állami magyar színházi társulatok m?ködtek Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Nagyváradon, Szatmárnémetiben és Sepsiszentgyörgyön. Kolozsváron opera és bábszínház is volt. 1948-ban a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színm?vészeti Intézetben beindult a magyar színészképzés. Néhány évtizeddel kés?bb a magyar színházak keretében ? azok korlátozására és ellen?rzésére ?, román tagozatok alakultak.
Az ?56-os magyar forradalommal való szimpátiáért, illetve a helyi szervezkedések miatt három-négyezer magyar nemzetiség?t tartóztattak le. Elég volt Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról cím? versének lemásolása, szavalása, hogy bárkit tíz évi börtönre lehessen ítélni. 1959-ben felszámolták a Bolyai Egyetemet, beolvasztották a Babes Egyetembe. Hozzáfogtak a magyar tannyelv? középiskolák román iskolákkal való összevonásához. Fokozatosan háttérbe szorult a magyar nyelv? szakképzés. A magyarokat, az értelmiséget a Securitate ellen?rzése alá helyezték. A román államnacionalizmus el?retörését mutatja az, hogy 1959-ben a "nemzeti kisebbség" fogalma helyett bevezették a "román nép és az együttél? nemzetiség" megnevezést.
Az egyház és az állam kapcsolatát az 1948-as kultusztörvény szabályozta. Mivel a katolikus egyház nem mondott le a Vatikánnal való kapcsolatairól, és nem vállalta a román állammal szembeni alárendeltséget, püspökei és papjai fokozott üldöztetésben részesültek. Márton Áron püspököt börtönbe zárták. Börtön, szám?zetés lett a sorsa az 1948 és 1964 között letartóztatott 130 római katolikus papnak is. Felszámolták a görög katolikus egyházat és a szerzetesrendeket. A protestáns egyházakat a román államnak rendelték alá, ezért papjaik letartóztatási aránya kisebb.
Az 1921-es, az 1945-ös földreform, a Casbi-törvény kisajátításai után, a magyarság gazdasági erejét az 1948-as államosítással igyekeztek megtörni. Felszámolták az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesületet. A magyar tulajdonban lév? nagyipart, bányákat, szállítóvállalatokat, a Csíki Magánjavakat államosították. 1949 és 1953 között megkezd?dött az er?szakos kollektivizálás, amelyet 1962 áprilisára fejeztek be. Már a kezdeti években 170 ezer gazdálkodót deportáltak, közülük sokan a Duna-csatornához kerültek. A terményekre hatalmas beszolgáltatási kvótát róttak ki, hogy arra kényszerítsék a gazdálkodókat, földjeiket, felszerelésüket, állatállományukat átadják az államnak, vagy belépjenek a téeszbe.
Diktatúrában (1968?1989)
1968-ban, a megyék újjászervezése idején, kulturális intézmények alakultak. Magyar szempontból nagy jelent?ség? a Domokos Géza irányításával létesült nemzetiségi könyvkiadó, a Kriterion. Beindult a pár órás magyar nyelv? televízióadás. Kiadták A Hét cím? kulturális folyóiratot, országos és megyei napilapok indultak. Nicolae Ceausescu pártf?titkár a nemzetiségi kérdést már 1968-ban véglegesen megoldottnak nyilvánította. Erre hivatkozva tartotta fölöslegesnek az új "magyar statútum" kiadását, helyette létrehozta a Magyar Nemzetiség? Dolgozók Tanácsát, amelynek formális szerepet szánt.
A liberalizmust 1971 után a nyílt diszkrimináció váltotta fel. Ennek egyik ékes példája a beiskolázás, a gyermeklétszám meghatározása volt. Az 1973. május 13-i 273-as számú törvényrendelet el?írta azt, hogy a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztályt 25, a kilencediket 36 f?s létszámmal lehet indítani, miközben a román tagozatokon ezt nem kötötték létszámhoz. A nemzetiségek által lakott községekben, ahol oktatás folyt, kötelez?vé tették a román tagozatok szervezését, akár egy tanulóval is. A frissen végzett magyar szakemberek többségét a Kárpátokon túlra helyezték.
A nemzetikommunizmus az "együttél? nemzetiség" fogalmát "magyar származású román dolgozók"-ra változtatta. A beolvasztási politika 1984-t?l kezdve teljesen nyílttá vált. 1988-tól a helyneveket, a településneveket, akárcsak 1937 után, nem lehetett magyarul leírni. Magyarellenes, széls?séges uszító könyvek megjelenését engedélyezték. Mivel szólás- és sajtószabadság nem létezett, az erdélyi magyarság elnyomásáról a nemzetközi közvéleményt csak szamizdat (Ellenpontok) formában lehetett tájékoztatni.
Az 1968-as megyésítéssel felszámolták a Maros Magyar Autonóm Tartományt. Székelyföld területét három megyébe ? Kovászna, Hargita és Maros ? tagolták. A "hivatalos" román népszámlás adatai szerint 1977-ben Hargita megye lakosságának 85 százaléka volt magyar, míg Kovászna megyében 78,4 százalék. Maros megye székely székeit, a történeti Marosszéket és Nyárád mentét több román többség? régióval b?vítették ki, így a székelység számaránya 44,3 százalékra esett vissza.
Az erdélyi magyarok száma az 1980-as évekig emelkedett, a szaporodási mérleg pozitív volt, a székely régióé 2000-ig, bár 1977 és 1992 között az erdélyi magyarság lélekszáma százezer f?vel csökkent. Hivatalosan 63 ezren hagyták el az országot, de az illegális kivándorlók lélekszáma elérte a 30 ezer f?t. A legújabb felmérések szerint, 1989 után 21 év alatt újabb 300 ezer erdélyi magyar hagyta el az országot. A hivatalos román népszámlálás szerint Erdélyben 1956-ban 1,61, 1966-ban 1,71, 1977-ben pedig 1,87 millió magyarul beszél? élt. 2002-re már csupán 1,41 millió, bár romániai szinten a magyarság száma 1,5 millióra tehet?.
A szocialista iparosítás és a termel?er?k ésszer? elosztása ürügyén megváltoztatták az erdélyi városok etnikai arányait. Moldvából 800 ezer románt telepítettek Erdélybe, de Havaselvér?l is sokan érkeztek. Az egykori magyar és német nagyvárosokban ? Nagybányán, Nagyváradon, Kolozsvárt, Szatmárnémetiben ? a románság került többségbe. Megn?tt a vegyes házasságok száma, és n?tt az asszimiláció aránya is. A tervszer? betelepítés Székelyföld városait sem kímélte. Ennek els? áldozata Marosvásárhely. Az erdélyi városokban az 1910-es népszámlás adatai szerint a románok számaránya csak 19 százalék volt, ez néhány évtized alatt megváltozott. Magyar többségüket csak Székelyföld városai és néhány kisebb partiumi város ?rizte meg.
Székelyföld románosítása a megyeközpontok betelepítésével kezd?dött, de a tömbmagyar térség etnikai fellazítására már nem került sor. A fejetlen gazdaságpolitika miatt eladósodott ország az 1980-as években rákényszerült a külföldi kölcsönök megadására. Ceausescu és klikkje a lakosság kiéheztetése árán fogott az adósságtörlesztéshez. A lelassult iparosítással párhuzamosan csökkent Székelyföld betelepítésének üteme is, ezért az iskolák elrománosítása újabb lendületet nyert. A székely megyeközpontokat a nyolcvanas években zárt városokká nyilvánították, ahová csak államalkotó telepedhetett.
1988-ban dolgozták ki a falurombolási tervet. Ennek esett áldozatul a 180 házból álló székely település, Bözödújfalu, amelyet 1988-ban vízzel árasztottak el. E Maros megyei település a falurombolás szimbólumává vált. A diktatúra az egész ország népét panellakóvá, ellen?rizhet?bbé, kiszolgáltatottabbá akarta tenni, és egy kalap alatt örökre szerette volna megoldani a nemzetiségi kérdést is. E borzalmas terv megbukott, mert a kommunista termel?mód, amelyet a diktatúra kíméletlensége tartott fenn, már nem volt m?köd?képes. Az 1989-es fordulat T?kés László református lelkész nevéhez kapcsolódik. A Temesváron 1989 decemberében kirobbant "forradalom" után, Romániában az ország irányítását jórészt a "másodvonalbeli" kommunisták vették át.
Hatalomváltás után
A Nemzeti Megmentési Front 1989. december 24-én hirdette meg a teljes nemzeti egyenl?séget. Természetesen a román nacionalizmus nem hagyta magát. Ennek ellenére a magyarság hozzálátott saját intézményeinek újjászervezéséhez, amely a magyar többség? régiókban sikerrel járt. Amikor a magyar iskolák és állami egyetem visszaállítását követel? 1990. február 10-i könyves-gyertyás tüntetésekben több százezer magyar vett részt, ennek mérete megrémítette a széls?séges nacionalistákat, akik március 19-én nemzetiségi konfliktust robbantottak ki. Tették egy olyan városban, mint Marosvásárhely, ahol 1941-ben a románok aránya alig 3,9 százalék volt. Egy ilyen etnikai múltú, akkor még magyar többség? településen egy gyógyszertár magyar nyelv? felirata már elég volt ahhoz, hogy a román falvakból fejszékkel felfegyverzett parasztok ezreit cs?dítsék a városba, és ostrom alá vegyék az RMDSZ Maros megyei székházát. A széls?ségesen magyarellenes pogrom eredménye azonban nemcsak hat magyar ember halála volt, hanem több ezer magyar kivándorlása és az ezt követ? diszkriminatív törvényszéki ítéletek. A véres etnikai konfliktus másik eredménye a Román Hírszerz? Szolgálat (SRI), az 1989. december 30-án feloszlatott Securitate jogutódjának a megszervezése lett.
Tény, hogy amit a magyarság a fordulat hónapjaiban megteremtett, nagyjából azzal is maradt. Még a 2010/2011-es tanévben is román nyelven oktatják a Románok történelmét, Románia földrajzát. A szakoktatás szintén román nyelv?. Állami magyar egyetem Romániában még ma sem m?ködhet. E sorok írása idején a marosvásárhelyi orvosi egyetemen épp a magyar oktatás diszkriminálása folyik.
A "forradalom" utáni napokban alakult meg az RMDSZ, amely az els? választásoktól kezdve részt vesz a parlamenti munkában. Állandóan védekez? pozícióba kényszerül, az úgynevezett kis lépések politikáját kénytelen követni. A választásokon rendszerint azzal a román párttal lép koalícióra, amely ígéretet tesz a magyarság jogainak b?vítésére. Általában felemás megoldások, részleges eredmények születnek. Hiába hoznak törvényt, mert ha kisebbségi jogérvényesítésr?l van szó, akkor az a gyakorlatban hosszú évek elmúltával és részben valósul meg. Ilyen volt például a 2002-ben kiadott törvény az elkobzott ingatlanok, az egyházak ingatlanjainak visszaadásról. Bár az RMDSZ részt vállal a kormányzásban is, befolyása kevés, mert még a kisebbségi törvény elismerését sem tudja kiharcolni.
A helyi önkormányzatok munkáját a kormányt képvisel? prefektusok akadályozzák. Az 1991-ben elfogadott új alkotmány Romániát nemzetállammá nyilvánítja. A magyarságot erre hivatkozva fosztják meg a legelemibb kollektív jogoktól. Romániában csupán egyéni jogok érvényesülhetnek, így biztosított az identitáshoz és az anyanyelv? oktatáshoz való jog. Az anyanyelv használata a közigazgatásban a 20 százaléknál magasabb arányban lakott magyar településeken lehet?ség, de még mindig nem m?ködik.
*
A politika és a történelem határvonalán, a publicisztika eszközeivel készült sorozatunk nem szakdolgozat. Vázolni szerettük volna a román fennhatóság alá került magyarság jogfosztottságát, diszkriminálását. Tudatosítani akartam, hogy nemcsak Erdélynek, de Székelyföldnek sincs jöv?je, mert a román nacionalizmus nem akar lemondani a homogén nemzetállam megteremtésér?l. Ebb?l következik, hogy az erdélyi magyar politikában nincs helye a széthúzásnak. Az autonómiáért folytatott harcban egységes fellépésre van szükség és az 1990-es tüntetésekhez hasonló méret? tiltakozásokra is.
Hisszük, hogy a bels? önkormányzat Románián belül is megteremthet?!
Kádár Gyula - Háromszék
--------------------------------------------------------------------------------
Szóljon hozzá |
| Bazalt | 2011.09.17. 13:54:27 | Válasz erre | | 213.178.109.47 | | | Takó:
Valóban ett?l még nem t?nnének el rögtön a trianoni határok és terjedne ki az ország ismét a Kárpát-Medencére, de legalább már figyelne ránk a világ, hiszen már maga az államformaváltás is nagy hírérték? lenne a nemzetközi média számára is, és ezzel kapcsolatban természetesen a határkérdés is, mivel - ahogy írod is - az államf? MINDEN magyarok uralkodója lenne és a magyar korona MINDEN földje egységének jelképe, és ha ez nem tetszene a szomszéd országoknak, hát csináljanak csak nagy felhajtást, az nekünk kedvez, ha ezzel is a közbeszéd szintjén tartják a határkérdést, merthát pont ez a célunk, hogy végre felfigyeljen rá a nagyvilág és ezzel esetleg végre lépések történjenek a számunkra is elfogadható megoldás felé.
Uralkodónak talán fel lehetne kérni valamely európai királyi ház sarját, és mint ilyen, talán tekintélyesebb lenne nemzetközi téren is.(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Takó | 2011.09.15. 21:48:31 | Válasz erre | | 77.111.172.138 | | | Bazalt:
Hát nem is tudom... Akkor szerinted, a jelenleg megszállás alatt lév? területek autómatikusan a leend? Magyar Királyság részei lennének egycsapásra? Kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ezt békésen szemlélné Európa, de f?ként az érintett államok. Attól,hogy valakit (egyáltalán kit?) minden magyarok királyává koronáznak, még nem t?nnek el a 91 éve ránk er?szakolt határok.(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Bazalt | 2011.09.15. 14:05:07 | Válasz erre | | 213.178.109.252 | | | Takó:
Ha valaha is visszatér a monarchikus államformához Magyarország, akkor a mindenkori uralkodót nemcsak a jelenlegi Csonka-Magyarország, hanem az összes magyar terület uralkodójává kell koronázni, beleértve az ún. nagycímerben is szerepl? országrészeket (Erdély, Horvátország, stb.), de természetesen az olyan magától értet?d?en magyar területekének is, mint a Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, ?rvidék.
Tehát eképpen a monarchikus államforma is szolgálhatná a revíziót.(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Takó | 2011.09.14. 21:00:06 | Válasz erre | | 77.111.172.138 | | | Bazalt:
A királyság is csak egy olyan formája az állam irányításának, ami vagy jó vagy rossz. Lehet egy uralkodó olyan, aki minden erejével és tehetségével a népe javát szolgálja, de lehet ennek az ellenkez?je is. Ez viszont elmonható egy parlamenti demokráciáról is. A kormányon lév?k vagy az ?ket megválasztó nép javát szolgálják, vagy a magukét, esetleg más küls? hatalmakét. Találunk számtalan példát az összes variációra, de azt sem szabad elfelejteni, hogy voltak olyan hódítók, s?t diktátorok a történelemben, akik kivívták a köznép tiszteletét.
Csapásnak viszont az az ötlete, hogy a képvisel?k fizetés nélkül ülnének össze havi rendszerességgel, f?leg a mai viszonyokat látva, megfontolásra érdemes.
Az igaz, hogy sok ziccert kihagyott az alkalmatlan magyar politikusok gyülekezete az országunktól elszakított országrészek visszakövetelése és visszaszerzése terén, de arra sincs garancia, hogy egy esetleges király megtette volna a szükséges lépéseket.(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Bazalt | 2011.09.10. 14:21:39 | Válasz erre | | 213.178.112.28 | | | Csapás: "ha békés úton nem megy a revízió, (mint azt tudod a békés megoldásban kicsit sem hiszek) akkor csak az alkalomra kell várni."
Ilyen alkalom a délszláv háború volt, dehát nem hallgattak annakidején a politikusaink és pártjaink a MIÉP által szervezett f?városi megmozdulás mondandójára, a Délvidék visszacsatolásának vagy visszafoglalásának követelésére.
Szóval "megérték" már akkor is a pénzüket azok a politikusaink.
Lehet, hogy igazad van abban, hogy ha királyság lettünk volna, akkor az uralkodó (akinek ugye a Délvidéken is a népének és országának egy elszakított része van) másképpen, bátrabban és hazafiasabban állt volna ehhez a kérdéshez, mint ezek a senkiházi politikusok és képvisel?k?(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Nyilas | 2011.09.09. 08:24:46 | Válasz erre | | 81.182.85.76 | | | Csapás:
Pedig nyugodtan egyetérthetnél vele, mert mindenki aki egy közösség ügyeivel foglalkozik az politizál. Még egy admirális is, amikor megtervez egy hadmozdulatot.
Még egy király sem lehet önmaga, politika nélkül egy ország vezére, és ugyanúgy meg kell hajolnia a mások elvárásai el?tt mint a ma miniszterelnökének, hisz az uralma alapja a támogatottság.
Még az Istenkirályoknak, a fáraóknak is az volt.
De amit mi itt a fórumon csinálunk, az is politizálás, éppen ezért elég furcsán jönne ki a saját felakasztatásunk.
Ett?l függetlenül értem, hogy te sz?kebben a pártpolitikusokra gondolsz, amikor politikusról beszélsz, csak hát Pártok is mindég voltak az emberiség történelme folyamán, még akkor is, ha nem így nevezték ?ket, hisz a párt szó maga is a különböz? nézetek elkülönülését, és az azonos elképzelésü egyedek csoportosulását jelenti. Egy szervezeti egységbe tömörülést.
De azzal egyetértek veled, hogy a királyság esetén a "képvisel?k" legalább nem fizetésért politizáltak(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Csapás | 2011.09.08. 20:13:29 | Válasz erre | | 91.102.231.98 | | | Bazalt: Nem értek egyet Nyilassal az fel?l, hogy minden valaha létezett vezér politikus volt. De ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen egy admirálist akarok az ország élére. Egy király jobb lenne, aki országgy?lést nagyjából havonta egyszer hívna össze, és semmi fizetést nem kapnának a képvisel?k. Az ilyet nevezném én rendszerváltozásnak. A királyokban az a jó, hogy nem akarnak másoknak meghajolni, f?leg ha egy öntelt seggfej, akkor f?leg nem.
Háborúk pedig mindig vannak, és lesznek is. Olyan a háború, mint a vulkán, minnél ritkábban tör ki, annál nagyobbat pusztít. De, hogy csak id? kérdése az egész, abban biztosak lehetünk. Tehát, ha békés úton nem megy a revízió, (mint azt tudod a békés megoldásban kicsit sem hiszek) akkor csak az alkalomra kell várni.(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Bazalt | 2011.09.08. 14:13:06 | Válasz erre | | 213.178.107.69 | | | Csapás: "Szerintem az összes magyarországi párt, és szervezet mögött a zsidók állnak."
Én nem látok be ennyire a hazai pártok és szervezetek mögé, csak azt tudom, hogy vannak olyanok ezek közül, melyek megnyilvánulásaik, célkit?zéseik alapján - legalábbis részben, de - közel állnak az én nézeteimhez.
Eléggé valószín?tlennek tartom, hogy ebben az országban csak zsidók hoztak volna létre pártokat és más politikai szervezeteket, vagy vették volna át az irányítást a meglév?kben, de mit számít az, ha a magyar érdekek védelmében, eléréséért lépnek fel? Még ha csak látszatra is ilyenek, már az is elég, hogy a hazafiság magvát elhintsék a nemzet körében. S?t, az már el is van vetve, és a növénykék is szépen fejl?dnek.
"A céljainkat pedíg el lehetne érni kollektív föllépéssel."
Kollektív, azaz közös, vagyis szervezett módon? Nofene, akkor itt egy újabb szervezet. Mi az, ami miatt ebben megbíznál? Valahogy kisz?rnéd a számodra nemkívánatos elemeket bel?le?
De ha nem "hadititok", akkor b?vebben is kifejthetnéd a kollektív föllépés mikéntjét. Félre ne érts, nem azt mondom, hogy ilyennek nincs értelme, csak azt gondolom, hogy végülis egy ország szavát a külvilág felé a politikai szervezetek, azokon belül is a kormányzó párt(ok) és a vezet? politikus(ok) adják. Bár amennyire én téged megismertelek itt a fórumon, nem csodálnám azt sem, ha valami fegyveres felkelésre és az ezáltal létrehozott új vezetéssel történ? revíziós háborúra gondoltál volna. Ilyesmi nekem is sokszor megfordult a fejemben, de vajon mekkora része vállalná be a lakosságnak az ilyen konfliktust? Merthogy ehhez nemcsak hadseregre, hanem az ezt támogató hátországra is szükség van. Esetleg szóba jöhetne még az önkéntesekb?l álló gerilla- vagy partizánhadviselés, mint ahogy annakidején a "Rongyos Gárda" csinálta és érte el vele Sopron és környéke hovatartozásáról a népszavazást, de ehhez kellett a magyar vezetés ha nem is nyílt, de passzív támogatása is, no ehhez képest ma némely pártunk hasonló esetben képes lenne a honvédséget a haza földjéért, területéért, népéért harcoló szabadcsapatok ellen vezényelni, mert olyan szolgalelk? a külföldi hatalmak felé. :-((Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| |
