A ?légiesített határok? és a felvidéki magyarság

Írta: Csala Patrik

A szégyenletes trianoni diktátum aláírása óta immár 92 esztend? telt el, de
sajnos az akkor meghagyott csonkaországon túli magyarság még most is idegen
országok határai közé szorítva szenved. Érvényes ez, azt az 1938 és 1945 közötti
néhány éves id?szakot leszámítva, amikor is az akkori magyarországi valóban
magyar vezetésnek köszönhet?en sikerült diplomácia és részleges hadi úton
is elérnie a trianon határok revízióját. Azok az évek, amikor például a Felvidéki
területek bizonyos részei újra magyarországi területekké váltak, nem csak
a felvidéki magyarságnak adtak 1938 után reményt, hanem a többi idegen
országokhoz ?ragasztott? magyarság számára is. Az Els? Bécsi Döntés azonban nem
csupán a magyar nemzet számára volt példaérték?, hanem az egész igazságra
vágyó világ számára is, mert megmutatta, hogy el tudjuk érni igazunkat, ha
keményen küzdünk és harcolunk érte. És itt nem csupán a fegyveres harcra kell
gondolnunk, mivel ez a döntés kizárólagosan az akkor magyar diplomácia sikerének
könyvelhet? el, hiszen egyetlen egy puskalövés nélkül visszakaptuk azt, ami
a miénk:

11 927 m2 ? t és vele együtt 1 050 000 lakost, amelynek csupán 9,8 % - a
vallotta magát szlováknak. 1938 ? tól egészen a második világháború után
bekövetkezett szégyenletes kitelepítésekig és az azután bekövetkezett újabb
határmódosításokig, újra büszkén és bátran járhattak a felvidéki magyarok. (A
teljesség igénye nélkül, nem szeretnék most kitérni a további sikeres
határmódosításokra, hanem inkább csak a felvidéki helyzetre összpontosítanék.)

Talán nem túlzok, ha azt állítom, hogy ez volt az az id?szak, amit a második
világháború után csupán a szenvedések, és a megaláztatások évtizedei követtek ?
sajnos mindmáig. Újra bekényszerítettek minket egy olyan tákolmány ? államba,
amelyet még maguk a szlovákok zöme sem akart, és igyekeztek bel?lünk kiverni a
magyarságunkat. Megindultak a kitelepítések, amikor a Csallóközb?l Csehországba
és Magyarország bizonyos területeire telepítették ki a legmódosabb magyar
családokat. De ez sem volt elég: szó szerint betiltották a magyar nyelvet, a magyar
sajtót, és hogy tudományos alapot adjanak gy?lölet ? hadjáratuknak, kitalálták az
úgynevezett ?reszlovakizációs elméletet?, melynek az volt a lényege, hogy
a csehszlovákiai magyar anyanyelv? lakosság csupán az ?slakos szlovák lakosság
bizonyos er?szakosan elmagyarosított része, és mint ilyet, er?szakkal kell ?ket
visszatéríteni a szlovák nemzethez.

1

Felvidéki magyarokként vártunk, hogy véget érjen a kommunizmus, és
amikor ez is elkövetkezett, reménykedve néztünk a jöv?be. Megértük még
a hazugságokból és gy?löletb?l összetákolt Cseh ? Szlovákia szétválását is, de ez
sem hozott enyhülést, s?t, talán inkább gondjaink fokozódását. És amikor kezdtük
erélyesebben felemelni szavunkat a jogaink eléréséért (például a felvidéki
komáromi naggy?lés idején 1994 - ben) , akkor a hatalom urai csitítólag felemelték
mutatóujjukat, és megpróbáltak minket megnyugtatni azzal, hogy nemsokára úgyis
az Európai Únio részévé fog válni Magyarország és Szlovákia is, így nincs is értelme
a határok módosítására törekedni, hiszen a határok kifejezés már idejét múlta,
azok csupán jelképesekké válnak majd, hiszen ?légiesítik? majd ?ket.

Ma már a ?légies határoknak? köszönhet?en szabadon átjárhatunk
a jelenlegi Szlovákia területér?l a csonka Magyarország területére anélkül, hogy
megállítanának a trianoni határ átkel?helyén, és igazoltatnának. Ez kétség kívül
hatalmas el?ny, én azonban ett?l nem érzem úgy, hogy a jelenlegi Szlovákia határai
közé szorított felvidéki magyarként a szlovák kormány a magyar nemzet idegen
ország fennhatósága alá szorított tagjaként kezelne, és elismerné nemzeti - vagy ha
a pozsonyi szlovák kormány szempontából nézzük, akkor nemzetiségi jogaimat.
Hiszen nézzül csak: Továbbra sincs kint az összes kétnyelv? tábla a magyar
községek vasútállomásain és autóbusz ? megállóin! Továbbra is gondot jelent
magyar nyelven kommunikálni az itteni hivatalokkal! Továbbra is gondot jelent
felvenni a Magyar Állampolgárságot! S?t, néha odáig fajul a helyzet, hogy továbbra
is gondot jelent, s?t néha kifejezetten veszélyessé válik bátran és büszkén
felvállalni magyarságunkat és magyarul megszólalni szlovák településeken! Hogy az
önálló felvidéki magyar kulturális és területi közigazgatást már ne is említsük, ami a
jelen helyzetben szintúgy csak elérhetetlen álomnak t?nhet csupán!

Pedig nekünk, felvidéki magyaroknak ez a szül?füldünk, ez az otthonunk, ez
a hazánk. És mi itt, ezen a földön akarjuk magunkat büszkén és magyarként jól
érezni, és mi itt akarunk jól élni. Persze, sokan inkább elköltöznek innen a jobb
megélhetés reményében, de a magyarság többsége szerencsére h? az elveihez és
otthonához. Éppen ezért senkinek sem segít, ha a felel?s magyar vezetés ?újra és
újra azzal fogja nyugtatgatni a pozsonyi szlovák kormányt, hogy minden úgy jó,
ahogyan van, és mi még csak nem is törekszünk esetleges határmódisításra. S?t,
soha nem is fogunk, még csak az eszünkbe sem jut!?

Az ilyen önfeladó magatartással senkinek sem használunk, inkább csak
rengeteget ártunk. Végtére is az els? világháború utáni Magyarországon hatalomra
jutott baloldali cs?cselék hamis pacifizmusa juttatta a magyarságot oda, hogy

2

ellenségeink szabad prédájává vált országunk területe, és hamis
önfeláldozásunknak köszönhet?en, annyit raboltak t?lünk, amennyit csak akartak.

Ha valaki ma magyarként azt állítja, hogy ? nem szeretné sohasem a
trianoni határok felülvizsgálatát, az vagy hazudik, vagy pedig nem magyar az illet?.
Mert ki ne szeretne egy boldogabb, er?sebb, magabiztosabb, kulturálisan
magasabb szint? országban élni?! Talán csak azok nem, akiknek más, a magyar
nemzeten kívülálló érdekekhez f?z?dik a viszonyuk, és nem érdekük egy er?s,
nemzeti alapon álló független Magyarország, ahol azonban a magyarsággal együtt
él? kisebbségek viszonya is sokkal jobb volna, mint a jelenlegi kisebbségi sorba
szorított magyarok helyzete.

Másrészt pedig a pozsonyi szlovák kormány sem hiheti komolyan, hogy
tényleg létezik, hogy tényleg létezhet egy olyan magyar politika, amely a feladásra
és a lemondásra épül, mert ez a józan ész ellen vall. Hogy lesarkítsam egy kicsit a
helyzetet, egy képzeletbeli példát hoznék fel: ?Senki sem hiheti el, és senki sem
várhatja el t?lünk, magyaroktól, hogyha egy esetleges jöv?beli nemzetközi
konferencián az a helyzet adódna, ami 1938 ? ban volt, az els? bécsi döntés idején,
mi azt mondanánk, hogy nem kell a Felvidék bizonyos területeit visszacsatolni a
csonka Magyarországhoz, ugyan á, minek???!!! Tartsák csak azt meg a szlovákok!?

Ebb?l is látni, hogy a rajtunk uralkodó idegen kormányok félnek t?lünk.
Rettegnek attól, hogy a magyarság öntudatra ébred, és visszaköveteli azt, ami az
övé! Irigykednek, mert az utódállamok az általuk megkaparintott területeken
teremteni nem tudtak, csupán pusztítani. Igyekeztek elpusztítani mindazt, ami
magyar, és mindenkit, aki magyar! Ezért itt az ideje annak, hogy a sarkunkra
álljunk, és hangosan ki merjük mondani: ez a mi szül?földünk, amelyen évszázadok,
évezredek óta otthon vagyunk, mi magyarok! Ez magyar föld! És ezen a földön
testvérként élhetnek velünk együtt a törvényeinket elismer? más nemzetiség?
népek is. Hiszen mi azzal, hogy a jogainkat követeljük, nem csupán önmagunkért
harcolunk, hanem egy er?s, egységes, gazdaságilag és kulturálisan is magasabb
szint? Kárpát ? medencéért, ahol minden becsületes igaz ember méltó otthonra
lelhet!!!

3

A sorrend megfordítása

Új hozzászólás írása