 | Vitafórum Gyáva népnek nincs hazája! Na ez a téma nem illik be a hozzászólások közé. A cigány egy gyáva nép (mondhatják sokan), de ez az ország már inkább az övék, mint a mienk. Van valami, amiben tisztelem a kisantant népeit: ?k NEM gyávák! Mertek és mernek harcolni az ellenség ellen, amik mi vagyunk és voltuk (kivéve pár esetet, pl: szerbek vs Németek). Náluk nem szégyen hazafinak lenni, népet és kisebbséget írtani, verni. Ez mi nem mondhatjuk le magunkról. GYÁVA NÉP LETTÜNK! NEM MERÜNK KIÁLLNI MAGUNKÉRT! Ha mi nem teszünk meg semmit, ki fog? Majd Ausztrália vagy Kongó? Mert nem! A mi jöv?nket NEKÜNK kell alakítani! Ha ledöntjük a hatalmat mi lesz? Minden ország csak fenyeget, nem lesz semmi.
Egy kis történelem. 1848-49es szabadságharc. Akkor még a MAGYAR szó a MAGYAR embert jelentette. Bátor, hazafi el?deink a sokszoros túler? ellen bocsátkoztak harcba. Igaz részben saját hibájukból (megállás Bécs el?tt) vesztettek, de megpróbálták! Az agymososások ellenére h?sök MÉG MA IS! Egy olyan dologért küzdöttek, ami elvileg ma is megvan, de gyakorlatilag nincs: a SZABADSÁGÉRT! Most ez részben megvan, mert ha más nem is, de MAGYARUL beszélünk.
Ugorjunk pár évtizedet. Az I.VH. Vesztettünk= trianon. Nem volt sokszoros túler? csak a végén, de minket csak belerángattak, de minket szivattak meg a legjobban.
II.VH.: a h?sies MAGYAR és Német (és a többi tengelyhatalmi ország, de végén Európában 2en maradtunk) katonák küzdöttek több-kevesebb sikerrel a kommunizus és a szövetségesek ellen. Az eredmény ismert.
1956. A MAGYAR hazafiak megküzdöttek a kommunizmus ellen. Senki nem segített (a mostani kormánynak se fog), vesztettünk.
Mindig felkeltünk az elnyomók ellen, bármekkora is volt a fölény. Most agymosva van az ország, de NEM HISZEM EL, hogy nincs pár 100 ezer IGAZ MAGYAR, aki ledöntené a prá 1000es zsarnokot. Miért? Mikor süllyedtünk idáig? Tényleg megérdemeljük a sorsunk?! Mindenki csak lábtörl?nek használja MAGYAROSZÁGOT! Gyáva nép leszünk és talán már vagyunk is. Eladják alólunk az országunkat!
Végezetül: a neten találtam egy állítólag Lenin által mondott idézetet: ,, Trianonban útonállók és gyilkosok diktálták a békét" (Lenin) Pont ? mondta (ha igaz) ezt.
Fegyverbe MAGYAR! (Indította: Vesszen Trianon!!, 2007.06.13. 19:17:27) | Kese | 2007.10.21. 13:58:49 | Válasz erre | | | | | JUDEN ÜBER ALLES!!!: Annyi osztalyod van mint a vonatnak KETTOOO!!!!! :D te buta barom!! :)(Előzmény: JUDEN ÜBER ALLES!!!, 2007.10.20. 20:32:40) |
| JUDEN ÜBER ALLES!!! | 2007.10.20. 20:32:40 | Válasz erre | | | | | McGy?z?: ne parazitázz, ti csak mocsks rasbzolgák vagytok. rá kéne végrewjönnöd, hogy kinek a seggét kellene nyalnod. Az ilyenekre mint te rá is szeretünk szarni. Ha meg nem nyalod nincs munka, csak a kinaianak. Te meg mehetsz koldulni, ostoba. Igy megy ez manapság.(Előzmény: McGy?z?, 2007.10.19. 22:55:08) |
| http://trianon.hu/vitaforum | 2007.10.20. 16:38:41 | Válasz erre | | | | | .(Előzmény: http//:trianon.hu/vitaforum, 2007.10.20. 16:38:15) |
| http//:trianon.hu/vitaforum | 2007.10.20. 16:38:15 | Válasz erre | | | | | | . |
| http://soccart.bravehost.com/hu | 2007.10.20. 15:02:11 | Válasz erre | | | | | Legyen!: nem, nem, soha!(Előzmény: Legyen!, 2007.10.20. 14:49:54) |
| Legyen! | 2007.10.20. 14:49:54 | Válasz erre | | | | | Ferencz Attila: Mi bajod van velünk? Te is magyar vagy!(Előzmény: http://soccart.bravehost.com/hu, 2007.10.19. 23:27:11) |
| http://soccart.bravehost.com/hu | 2007.10.19. 23:27:11 | Válasz erre | | | | | McGy?z?: Óvakodj az óriástól.(Előzmény: McGy?z?, 2007.10.19. 22:55:08) |
| McGy?z? | 2007.10.19. 22:55:08 | Válasz erre | | | | | JUDEN ÜBER ALLES!!!: Kis rühes! A parazita életformádra vagy büszke? Mondd csak, tudod mi történik általában a parazitákkal?(Előzmény: JUDEN ÜBER ALLES!!!, 2007.10.19. 11:27:19) |
| JUDEN ÜBER ALLES!!! | 2007.10.19. 11:27:19 | Válasz erre | | | | | | mit dumáltok parasztok? fel vagytok vásárolva. a szlovákok sokkal okosabbak mint ti, azt el kell ismerni. ti nem vagytok már senkik, csak a mi rabszolgáink. Dolgozzatk kutyák, elvégre is azért vagytok hogy minket szolgáljatok. |
| Kese | 2007.10.17. 19:52:41 | Válasz erre | | | | | A MAGYAROK FASISZTAK: Sajnos szlovakok sosem nyelitek le hogy nem jegyzett benneteket a tortenelem se egy csata se hos se diadal sem evek sem szazadok se ezredek se kiralyok se egy kulon nyelv se kultura mondva csinalt tortenelem ami egy sms ben elfer meg igy 20 ev utan is ennyit sikerult osszehozni hat a fold ala ne is assatok annal nagyobb a csalodas az avar hun magyar csontok es disztargyak lattan !!Mondhatjatok Bratyilava tobb mint ezer evig Pozsony volt es most is az es az is marad sok minden tortent ami nekunk kegyes es jegyzett a vilag mikor meg azt sem tudtak hogy mi az a szlovak vagy lesz e valaha !! En nem banom hat nektek ez jutott en ettol nem vagyok se boldogabb se szomorubb se karorvendo!! Csak az a szomoru hogy az ilyen buta totok miatt iteltetik el egy egesz nemzet ,lejaratod a sajat fajtad buta kijelentesekkel !!Ha mart a 1000 evekig nem voltatok legalabbis nem latott es figyelt ratok semmi akkor legalabb most viselkednetek ugy hogy nem egy soviniszta barom nepkent figyeljen ratok a vilag !!(Előzmény: A MAGYAROK FASISZTAK, 2007.10.16. 13:40:58) |
| Kese | 2007.10.17. 19:42:34 | Válasz erre | | | | | A MAGYAROK FASISZTAK: Trianonrol dontenek 1920 ban felszolalhatnak a totok kepviseloi meg a magyaroke is hat kezdodik!Na uraim akkor hogy s mint legyen ? Meg szolal a magyar -mikor bejottunk azsiabol a szlovakok eloptak a lovainkat! Ezt jegyzokonyvbe vegyuk? Ja nem nem csak ugy mondtam !!! Akkor folytassuk !! A magyar megint megemliti hogy mikor bejottunk azsiabol a szlovakok eloptak a lovainkat!! Kerdezik es na ezt jegyzokonyvbe vegyuk?? Ja nem nem csak ugy mondtam !! Akkor tovabb!! Megint megszolal a magyar Amikor bejottunk azsiabol a szlovakok eloptak a lovainkat!!! A szlovakok mart nagyon idegesek es bekiabalnak!! - Micsoda akkor meg itt se voltunk !!!! Na kedves biro ur ezt vegyek jegyzo konyvbe :D !!!(Előzmény: A MAGYAROK FASISZTAK, 2007.10.16. 13:35:54) |
| paluz | 2007.10.17. 14:36:27 | Válasz erre | | | | | BUTA MAGYAROK: Tudod aki utoljára nevet :))(Előzmény: BUTA MAGYAROK, 2007.10.16. 21:42:44) |
| paluz | 2007.10.17. 14:33:58 | Válasz erre | | | | | Mennyiben felel?sek a zsidók Trianonért?
2007-07-01. 09:56:43
1868-ban parlamentünk minden józanságot félredobva megszavazta az Eötvös-féle zsidó emancipációs törvényt, mely a nemzetiségek után immár a Galíciából és mindenünnen tömegesen bevándorló hitsorsosoknak is korlátlan lehet?ségeket nyújtott. Pár év alatt számuk a semmib?l 800 ezerre emelkedett, s rövidesen megkaparintottak minden kulcspozíciót az iparban, a kereskedelemben, a bankok élén, a sajtóban, a színházakban, az oktatásban és a kulturális életben. Az 1883-as hírhedt tiszaeszlári b?nper végleg megpecsételte sorsunkat; az izraelita gyilkosok felmentése egyértelm?vé tette, hogy nálunk az történik, amit ?k akarnak, mi pedig némán t?rhetjük az orcátlan kisemmizést, vagy mehetünk világgá.
Mottó:
1, „Ha az ember az igazságnak csak egy kis részletét is megismeri, és ha ennek az igazságnak a fel nem ismerése az övéinek ártalmára lehet, akkor nincs joga azt ki nem kiáltani – történjék bármi azzal, aki kimondja.” (Henri Pozzi)
2, „A békeszerz?dések nem koporsók, amelyekb?l a legy?zötteknek sohasem szabad kilépniük.” (Benito Mussolini)
3, „Mindenki hazája szent. Bel?lük egynek elpusztítása is felér az emberi faj megcsonkításával. Egy nép legyilkolására irányuló szándék Isten elleni hadüzenet, támadás az élet rendje és a történelmi gondviselés ellen. Lelkiismeretünk szerint b?ntény. B?neink azonban – hála legyen Istennek – mégsem hiábavalóak: elkövet?jükre terhet, romlást, büntetést hoznak.” (R. P. Gratry atya – Notre Dame, Párizs)
4, „Egy nemzet sincs megalázva azzal, hogy legy?zték, vagy ha aláírt – késsel a torkán – egy végzetes békeszerz?dést. Becstelenné válik azonban, ha nem tiltakozik, ha tönkretételéhez maga is hozzájárulását adja. Nem a vesztés a bukás, hanem a lemondás…” (Théophile Delcassé – francia külügyminiszter)
5, „Trianon tehát történelmi tévedés, földrajzi szörnyszülött, gazdasági lehetetlenség, igazságtalan békeszerz?dés önmagában és tragikus következményeiben.” (Yves de Daruvár)
A trianoni katasztrófát a bolsevizmus évtizedeiben említeni is tilos volt, de „szalonképes” politikai körökben ma is kerülend? témának számít. Ennek ellenére az utóbbi pár évben számos jó szellem?, elmélyült, figyelemfelkelt? cikk, tanulmány és monográfia született itthon is, s?t az emigrációban készült korábbi m?vek jelent?s része is hozzáférhet? a komolyan érdekl?d?k számára. Persze a hallgatag, álmos többség alig tud err?l; szó sincs tehát arról, hogy a bennük foglalt gondolatok népünk egészét áthatják, ill. agymosott, elsivatagosodott tudatát hasznosan megtermékenyítik. Igen kevesen vagyunk, akiket e súlyos nemzeti tragédia állandóan foglalkoztat, jóllehet hozzáállásától, viszonyulásától függetlenül, a bel?le fakadó gondokat és terheket az egész magyarság a zsigereiben hordozza, s amíg képtelen eredményesen megbirkózni velük, addig reménye sem lehet a megújulásra és fölemelkedésre.
Felel?s hazafiak, becsületes értelmiségiek sokasága kongatja a vészharangot, hiszen az eltelt közel három emberölt?nyi id? alatt népünk a végpusztulás küszöbére jutott, több ezer esztend?s történelmének mélypontjára, olyan feneketlen kútba, ahonnan csak roppant energiák mozgósításával sikerülhet a feltámadás. A pesszimistábbak szerint azonban a nemzethalál mindenképpen elkerülhetetlen, s rajtunk már az Isten sem segíthet; itt már az égi csoda vagy egy fantasztikus csodasorozat is elégtelen. Egyre fogyatkozik azok száma, akik der?sen néznek a jöv?be, akik még hisznek valamilyen gyökeres fordulatban, s közülük is kevesen vannak, akik nem kívülr?l, a t?lünk nagyrészt független küls? körülmények pozitív változásaitól várják mindezt. Viszont elenyész? kisebbségbe szorulnak azok, akik a kell? ismeretek birtokában nemcsak passzívan szemlél?dnek, esetleg tudásukat másoknak is átadják, hanem akik aktív küzdelemre, kitartó helytállásra buzdítják a nemzetet, vagy legalább sz?kebb pátriájuk atyafiságát.
Mert az most már tökéletesen bizonyos, hogy a trianoni pestist, az életünket mérges pókként átszöv? és sakkban tartó trianoni rémálmot csupán egy hatékony egységfrontba tömörülve, egymással és elszakított testvéreinkkel megingathatatlan szolidaritást vállalva, kizárólag a saját er?nkben bízva, minden áldozatra és harcra készen gy?zhetjük le. Azaz sürg?sen cselekednünk kell, mert ebben az önz? és aljas világban a legszebb gyászbeszéd, a legalaposabb bizonyíték, a legkiválóbb nyomtatvány, a legforróbb hazaszeretet, a leg?sibb jog s a legtökéletesebb igazság is hatástalan, és alig több az üres semminél. Haladéktalanul más útra kell lépnünk, azonnal tennünk kell valamit túlélésünk, megmaradásunk érdekében, mert ezt a munkát senki más, semmilyen álságos nagyhatalom vagy világbíró hivatal helyettünk el nem végezheti.
Trianoni számokban, tényekben, magyarázatokban, publikációkban immár nincs hiány, ami feltárható és kibányászható, szinte maradéktalanul rendelkezésünkre áll, amit pedig titok és homály fed, az valószín?leg örökre rejtve marad el?ttünk. Ismereteinket legföljebb pontosítani, árnyalni lehet a további kutatásokkal és felfedezésekkel, de ez a kíváncsi történészek dolga; a politikusoknak s a nemzetvéd?knek egész más a kötelessége. Jómagam az utóbbiak közé tartozom, ezért dolgozatom els?dleges célja: a meggyújtott fáklya továbbadása, a gyakorlati iránymutatás.
Nem óhajtok rögeszmésen „eredeti” lenni, sem átláthatatlan adathalmazokat görgetni, sem bárkiket unalomig ismételni, csupán a legszükségesebbek tudatos felhasználásával és fölemlítésével szeretnék valami újat mondani, ám kerülve a plakátszövegek frázispuffogtatását. Bizonyítani akarom következtetéseim helyességét, elképzeléseim megvalósíthatóságát, anélkül, hogy kizárólagosságra törekednék. Azért fogtam tollat, mert az igazságot nem lehet elégszer elkiáltani, ugyanakkor nem titkolt célom az sem, hogy hatékony fegyvert nyújtsak mindenre elszánt bajvívó bajtársaimnak, valamint fölrázzam közönyös, fásult, lélekben fáradt honfitársainkat, hogy közülük is egyre többen álljanak a mi oldalunkra. Már nincs hova hátrálnunk, a további lemondás és beletör?dés maga az oktalan halál, a temet?k államközi békéje, a tömegsírok borzalmas status quoja; míg a bátor önvédelem, a kemény szembeszállás ellenségeinkkel, a h?sies végvári harc visszahozhat valamit abból, amit el?deink vérrel-verejtékkel meg?rzött örökségéb?l könnyelm?en eltékozoltunk.
I. A sátáni békem? történelmi el?zményei, b?nei és a felel?sök
Az újabb ?störténeti (régészeti, antropológiai, genetikai, település- és gazdaságtörténeti, nyelvészeti, mitológiai-vallási, kulturális-m?vészettörténeti stb.) kutatások egyértelm?en igazolják, hogy a szkíta (szittya)-turáni fajtájú (nem pedig finnugor!) magyarság a világ egyik legrégibb származású ?snépe, mely számos beolvadt vagy kihalt, esetleg töredékeiben megmaradt rokonával, azonos t?r?l fakadó testvérével szemben (pl. szumirok, káldeusok, óegyiptomiak, szabirok, etruszkok, párthusok, mayák, inkák, kelták, hunok, avarok, beseny?k stb.) a ma él? nemzetek sorában egyedül ?rzi a legtökéletesebben bolygónk ?snyelvét, ?skultúráját és ?shagyományait.
A mi szebb napokat látott, hatalmas és dics? nemzetünk többet adott a világnak, mint bármely pöffeszked? ellensége, mint a Föld bármelyik egyeduralomra tör? törpe vagy óriás etnikuma. A ház- és templomépítést, a kereket, a kocsit, a vitorlás dereglyét, az emel?csigát, az öntöz?rendszert, az agyagm?vességet, a kézm?ipart, az ásót, az ekét, a fémkohászatot, az íjat és nyilat, a sütést, a f?zést, a sörkészítést, az élelmiszer tartósítását mi találtuk föl; mi vezettük be az állattartást, a földm?velést, a törvényeket, az írást s szükségb?l, a lovas-nomád kultúrát (zabla, kengyel, nyereg, sarkantyú, szablya, csizma, süveg, nadrág, jurta, kumisz…); magas szinten m?veltük a matematikát, a csillagászatot, a gyógyítást, a szobrászatot, festészetet, zenét és a költészetet is; miénk a Föld legels? egyistenhite! (Hol van ett?l a zsidók bálványimádása, személyre szabott, bosszúálló törzsi Jehovája, s a Mózes-arcúra formált Ószövetség összelopkodott passzusai és gyarló hamisításai?!) A mi vérünkb?l eredt Nimród, Atilla, Buddha, Zarathusztra, Árpád, Boldogasszony Anyánk és Szentlélekt?l fogant gyermeke, Jézus. Hol az az önjelölt vagy „választott” nép, mely hozzájuk fogható nagyságokat képes, csak egyet is, fölmutatni? Isten egyszülött Fia cáfolhatatlanul a magyari népb?l származik; létezik-e ennél méltóbb elismerése egy nemzet kiválóságának? – s mi mégsem tekintjük magunkat kiválasztott fajnak, mert valljuk, hogy Istenünk el?tt minden ember és minden népcsoport egyenl?. (Vagy tán vannak, akik mégis egyenl?bbek?!)
Egyes vélemények szerint a Kárpát-koszorú egy ölelésre tárt karhoz hasonlít; mások úgy tartják, hogy egy anyaméhet formáz (melyhez a Balkán hegyei jelentik a csatlakozó petevezetéket), azaz a szület? élet szimbolikus helye; vannak, akik szerint pont olyan, mint egy emberi agy, tehát a világ szellemi-lelki központját hivatott képviselni. Elvitathatatlan, hogy ez a terület – mely egyszerre gyönyör? természeti képz?dmény és titokzatos, misztikus vidék – a Teremt? különös szeretetével övezett eredend? ?shazánk, ahova sehonnan se jöttünk, ahol mindig otthon voltunk, s ahonnan kisebb-nagyobb számban id?r?l id?re kirajzottunk a Közel-Keletre, Eurázsia egyéb térségeibe vagy a többi kontinensre, s ahova ismételten vissza-visszatértünk, mint simogatásra vágyó gyermek az anyaölbe.
E páratlanul gazdag, fenséges és harmonikus ország évezredeken át táplálta és védte népünket, minden szükségeset b?séggel ontott h?séges fiainak. Nem véletlen, hogy annyi más népcsorda próbált betörni ide, s elfoglalni, elorozni t?lünk jogos tulajdonunkat. Nekünk nem kellett hazát szerezni, másoktól országot rabolni, hiszen el?ttünk nem élt itt senki; sem morvák, sem szlávok, sem latinok, sem semmilyen egyéb náció. Ellenkez?leg, ?k akartak kitúrni minket, ezért kellett olykor távolról hazatér? véreinknek szétcsapni köztük, nehogy a hívatlan vendég parancsoljon a házigazdának. Ez a honvisszafoglalás több lépcs?ben történt, utoljára Árpád fejedelem törzsei vették birtokukba a kies Kárpát-Duna-medencét. Trianonig annak egészét vagy egyes részeit tartósan nem is tudta elhódítani senki. Európában és másutt sincs ilyen változatos táj, ehhez fogható geográfiai, vízrajzi, gazdasági egység, valamint hadászati védelemre alkalmas terület; itt minden növény megterem, minden állat megél, minden nyersanyag és energiaforrás rendelkezésre áll, lakói teljes önellátásra képesek.
Egy ilyen édenkertet, mint a Kárpát-medence, mások is örömmel megszereznének, s egy ilyen büszke, alkotó nemzetet (bár semmi rosszat nem csinált nekik!) sokan irigyelnek, gy?lölnek, s nem nyugszanak, míg föl nem morzsolják, vagy romlásba nem döntik. Szent Istvántól máig egész történelmünk az idegenek aknamunkájáról, ördögi b?ntetteir?l, meg-megújuló támadásairól tanúskodik, melyek ellen – életterünk és népünk megtartása végett – folytonos önvédelmi harcokat kellett vívnunk, több-kevesebb sikerrel. 1000 év keserves, véres küzdelmeiben minden h?siesség, hit és hazaszeretet dacára egyre fogyatkoztunk, gyengültünk, zsugorodtunk.
Szent László s az Árpád-házi királyok, majd Károly Róbert, Nagy Lajos s a Hunyadiak alatt vitézül álltuk a sarat, utána azonban vereségeink sokasodtak, s ritka fellángolásaink ellenére sohasem sikerült tartósan visszakapaszkodnunk a korábbi szintre. Féregként rágta testünket az idegen métely, kígyóként n?ttek keblünkön a más fajtájú ragadozó népek. Nem érezve a kés?bb végzetessé váló veszélyeket, minden hozzánk menekül?t, hontalan csavargót oktalanul befogadtunk, megtörve ezzel faji, kulturális, nyelvi s vallási egységünket. Mint az ígéret földjére, úgy özönlött ide rác (szerb), tót (szlovák), oláh (román), horvát, sváb (német), zsidó és cigány. E kései „honfoglalók” békésen, háborítatlanul, a mi terhünkre szaporodtak és tollasodtak, élethalálharcainkban is gyakran a húsunkba tép? ellenségeinket támogatták; miközben mi magunkért, értük s még a „keresztény” Európáért is verekedtünk. Azokért a sanda mészárosokért, akik mindvégig barbár pogánynak bélyegeztek, kiközösítettek és szám?ztek a „kultúrnépek” sorából, akikt?l mákszemnyi jót sem kaptunk, ám annál több megvetést, árulást, fosztogatást kellett elszenvednünk.
Nagy tragédiáinkat, Muhit, Mohácsot, Nagymajtényt, Világost valahogy mégis kihevertük; tatárok, törökök, németek s a kisebb vérebek halálos harapásaiból mindig magunkhoz tértünk, de tekintélyünk, szerepünk, mozgásterünk és etnikai arányunk folyamatosan csökkent. 1910 körül az eredetileg színmagyar Kárpát-medencében már csak 52 %-os minimális többséggel rendelkeztünk. Ez a jóvátehetetlen fordulat egyrészt példátlanul barátságos és nagyvonalú nemzetiségi politikánknak „köszönhet?”, másrészt a kártékony Habsburg-dinasztia hosszú, tervszer? fellazításának és rombolásának eredménye.
Trianonhoz vezet? kényszerpályánkat vizsgálva, a múlt század végének 3 fontos eseményét semmiképpen sem kerülhetjük meg. Az 1848-49-es szabadságharcunk durva eltiprását követ? féktelen zsarnokság és magyarüldözés után, 1867-ben létrejött a hóhér és áldozata közti Kiegyezés, megalakult az Osztrák-Magyar Monarchia. Ez számunkra is bizonyos látszatszabadságot biztosított, s lehet?vé tette a meredek gazdasági felívelést, ill. a polgárosodást; valójában inkább ürügyet szolgáltatott kés?bbi kivéreztetésünkhöz. 1868-ban parlamentünk minden józanságot félredobva megszavazta az Eötvös-féle zsidó emancipációs törvényt, mely a nemzetiségek után immár a Galíciából és mindenünnen tömegesen bevándorló hitsorsosoknak is korlátlan lehet?ségeket nyújtott.
Pár év alatt számuk a semmib?l 800 ezerre emelkedett, s rövidesen megkaparintottak minden kulcspozíciót az iparban, a kereskedelemben, a bankok élén, a sajtóban, a színházakban, az oktatásban és a kulturális életben. Az 1883-as hírhedt tiszaeszlári b?nper végleg megpecsételte sorsunkat; az izraelita gyilkosok felmentése egyértelm?vé tette, hogy nálunk az történik, amit ?k akarnak, mi pedig némán t?rhetjük az orcátlan kisemmizést, vagy mehetünk világgá. Ezek a minden eddigi ellenségünknél mohóbb és kíméletlenebb döglegyek módszeresen fogtak bels? leépítésünkhöz, szemtelen tönkretételünkhöz és fölzabálásunkhoz.
Cion bölcsei már a századfordulón kiadták a jelszót: meg kell szereznünk a magyarok hazáját! E kett?s, Habsburg-„kazár” szorításban népünk cél nélkül verg?dött, bérrabszolgává, földönfutóvá züllött. Valódi múltjától, ?si hagyományaitól, szokásaitól fokozatosan megfosztva, „finnugorrá” lefokozva tengette sivár életét. De lelketlen f?uraink s az élvezeteket hajszoló dzsentrik sem sokat tör?dtek nemzetünk nyomorúságával, s?t inkább a még megszerezhet? koncon marakodtak. Nagy látnokunk, Istóczy Gy?z? és világos fej? társai, vagy Prohászka Ottokár, Bangha Béla és mások hiába figyelmeztettek az idegen térfoglalásra, hiába jósolták meg a közelg? földrengést, nem igazán hallgatott rájuk senki.
Már jóval a háború és Trianon el?tt a nyugati hatalmak ill. a Habsburgok több ízben fölbíztatták, föllázították ellenünk az amúgy is egyre öntudatosabb és pimaszabb nemzetiségeket, valamint a határainkon kívül él? testvérnépeiket. Ezek irredenta vezet?i eleinte titokban, kés?bb egyre nyíltabban készültek országunk részbeni vagy teljes megszállására; látszólag „jogaikért”, „egyenl?ségükért” léptek föl, közben alattomos, hazug, agresszív propagandával gy?löletet keltettek a magyarság ellen; elmaradottságuk f? okát a magyar elnyomásban megjelölve. Holott Európa egyetlen országában sem élveztek akkora szabadságot, olyan garantált esélyegyenl?séget a kisebbségek, mint nálunk. A mi hazánkban nemhogy nem üldöztek senkit származásáért, hanem valóságos paradicsomi állapotok uralkodtak más régiókhoz képest (pl. Franciaország, Spanyolország, Brit Birodalom, Oroszország stb.), azaz szinte minden ésszer? kívánságot gálánsan teljesítettek törvényhozó és végrehajtó szerveink, gyakran az államalkotó magyarság rovására.
Pedig óvatosabban kellett volna bánnunk az engedményekkel, mert ekkoriban már nyilvánvalóvá váltak a széls?séges pánszláv, pángermán, nagyromán és zsidó területhódító törekvések. Magyarország történelme során mindig csak ?si határait, lakóinak szabadságát, életét védte; legföljebb az ellenség kiverése vagy támadásának megel?zése végett léptünk idegen földre (ill. olykor szövetséges kötelességeink teljesítése okán), de sohasem területrablás szándékával. A küszöbön álló világháborúhoz tehát semmilyen érdekünk nem f?z?dött, s a kontinens kormányf?i közül egyedül Tisza István volt az, aki határozottan tiltakozott hadba lépésünk ellen (akit kés?bb emiatt orvul meggyilkoltak!). A háború f?ként az Antant érdeke volt, mely politikai-gazdasági els?bbségét a feltörekv? Központi Hatalmak (els?sorban a Monarchia) szétrobbantásával és eltaposásával próbálta meg?rizni.
Ténylegesen azonban az akkor még láthatatlan, ám igencsak számottev? szabadk?m?ves-zsidó világmaffia provokálta ki, hiszen a harcokból s a sikeres befejezést követ? osztozkodásból ? húzhatta a legkomolyabb hasznot. A 4 évig tartó ádáz küzdelmekben egyik fél sem gy?zött; az I. világháború kimenetelét az USA belépése döntötte el, nem annyira katonai erejével, mint a liberális Wilson elnök 14 pontjával. Ennek lényege, hogy elismeri a népek önrendelkezési jogát, s a békeszerz?déseket, határmódosításokat nem gy?ztesek és legy?zöttek kötik meg, hanem egyenrangú tárgyaló partnerek; vitás eseteknél pedig népszavazást alkalmaznak, azaz az önkénnyel szemben mindenütt az igazságot és méltányosságot juttatják érvényre. Valójában ez a nagyszer?, demokratikus elvrendszer csupán mézesmadzag, fondorlatos csalétek volt, mert a Párizs környéki békeparancsokban pont az ellenkez?je valósult meg, hideg, kegyetlen, logikátlan, embertelen módon; az abszurd színjáték csúcsaként maga Wilson is megtagadta (szemétre hajította!) korábbi magasztos elveit.
Elmaradtak tehát a mindent eldönt?, legvéresebb végs? ütközetek. A fegyverszüneti egyezmények alapján (senki sem kapitulált!) a hadseregek békésen visszatértek országaikba. Meg kell említenünk, hogy a magyarok remekül állták a próbát, s mindenütt határainkon kívül, idegen területeken harcoltak, a Kárpát-medence földjét egyetlen ellenséges csizma sem tiporta. Hazatérésüket az általános kimerültség, a fájó veszteségek ellenére sem vereségként élték meg. Több mint hiba, szörny? b?n volt azonban leszerelni és föloszlatni ?ket.
Azok a zsidók, akik a leghangosabban ordibáltak a háború mellett, most hirtelen mind pacifisták lettek, elszánt békepártiak, még a katonák puszta látványa is irritálta ?ket. (Micsoda pálfordulás a „damaszkuszi úton”!) A magyar honvédség ekkoriban nemcsak Közép-Európában a legnagyobb létszámú, legüt?képesebb fegyveres er?, hanem szükség esetén képes volt elrettenteni vagy visszaverni bármely nagyhatalmat is, amennyiben kalandor akciókat kezdeményez ellenünk; a Kisantant csapatait pedig fél kézzel megsemmisítette volna. Egy hazánkat oroszlánként védelmez? nemzeti hadsereggel szemben a „gy?ztesek” semmilyen megalázó, sért? békét nem kényszeríthettek volna ránk, és egy zsebkend?nyi földet sem rabolhattak volna t?lünk. Ahogy a Kemál Atatürk vezette h?sies török honvédek is meghiusították országuk szétszabdalását, s az utolsó szálig kiverték a betolakodókat Anatóliából. Mi pedig ahelyett, hogy emberi és anyagi er?ink javát mozgósítva fölálltunk volna a határokon, berendezkedve egy sziklaszilárd körkörös védelemre, fölültünk az els? kaftános szirénhangoknak s katonáinkat szépen hazaküldtük. Így aztán az oláh, cseh és rác martalócok úgy jöttek be, mint kés a vajba, s minden ellenállás nélkül könnyedén elfoglalták és kifosztották az egész országot, még Budapestet is.
Trianon tulajdonképpen a létez? demarkációs vonalakat szentesítette új országhatárokként, a magyar tárgyaló felet meg sem hallgatva. (Stromfeld Aurél vörös felkel?i és a nagyszer? Rongyos Gárda hiába értek el néhány biztató gy?zelmet északon és nyugaton, rajtunk ez már nem segített.) Miel?tt mások felel?sségét firtatnánk, maradjunk még a saját portánkon. Megbocsáthatatlan b?nöket követett el a hazai zsidóság abban is, hogy 1919-ben kirobbantotta a szovjet mintájú patkányforradalmat; mely nemcsak mérhetetlen károkat okozott, hanem további undort és példastatuálási szigort váltott ki a magyarságot amúgy sem kedvel? trianoni hentesekben. (Károlyi Mihály, Linder Béla, Jászi Oszkár, Szamuely Tibor és egyéb cégéres gazemberek felel?tlen, mocskos tevékenységükkel nem csekély mértékben járultak hozzá megcsonkításunkhoz; valójában egy küls? hittestvéri megbízatást teljesítettek, ezzel is ürügyet szolgáltatva bosszúszomjas sírásóinknak.)
Párizs környékén, Versaillesban, Neuillyben és St. Germainben kizárólag a „gy?ztesek” ítélkeztek. Lelkiismeretüket, becsületüket (ha volt!) félredobva, az emberi és isteni törvényeken átgázolva megalkották Európa történelmének legnagyobb hazugságát és szégyenét, a tucatnyi háborúnál kártékonyabb, a jöv?t is kínosan beárnyékoló sátáni békem?vet. Ezzel igen komoly szenvedéseket, veszteségeket okoztak Németországnak, Ausztriának, Bulgáriának és Törökországnak, de nagyságrendekkel súlyosabb problémákat hazánknak. Magyarországot irgalmatlanul felnégyelték; nem büntették, hanem kivégezték, és pokolba taszították! Azt a lovagias kultúrnemzetet mészárolták le és rabolták ki mindenéb?l – gonosz cselszövéssel és er?szakkal – , amelynek Nyugat-Európa a múltban életét és m?veltségét köszönhette, s melyet szemt?l-szemben most sem gy?zhettek volna le.
A látható és megnevezhet? külföldi b?nösök mindössze a jéghegy csúcsát képezik, mellyel védtelen népünk hajója Trianonban (Titanicként) ütközött. A f?bb gyilkosok, az igazi méregkever?k, a gúnyhatárok térképrajzolói, a gyötrelmes feltételek és jóvátételek kidolgozói, a tárgyalóasztaloknál ül?k színpadi súgói mindvégig a háttérben maradtak, s a piszkos munkák elvégzését, az áldozat kibelezését és föltrancsírozását el?retolt bábjaikra bízták. Ha név szerint nem is tudjuk tetemre hívni a f?kolomposokat, azért ismerjük ?ket. Leszögezhetjük tehát, hogy 1920. június 4-én, 2 éves vajúdás után, az alvilág fortyogó bugyraiból napfényre okádott trianoni szörnyszülöttért a különféle titkos, jól álcázott pénzügyi és politikai szervezetek, a szabadk?m?ves páholyok (pl. Grand Orient) és a világhatalomra tör? militáns zsidóság a legf?bb felel?sök! Sújtsa ezért ?ket örökös átok s a magyarok Istenének rettent? villámai! Azért persze a többiek (a Nagy- és Kisantant) sem ártatlanok. Ezerszer b?nös Franciaország (Clemenceau, Tardieu, Poincaré, Berthelot), Anglia (Lloyd George, Seton-Watson), Amerika (Wilson), Oroszország (Sazonov), valamint Csehország (Masaryk, Benes), Románia (Bratianu, Titulescu) és Szerbia (Pasics).
A lista korántsem teljes…Sovány vigaszként, az igazság kedvéért azért említsünk meg néhány olyan személyt is, akik határozottan ellenezték ezt a gyalázatot, s?t kés?bb lehet?ségeiket kihasználva egyesek tettek is ellene: az olasz Nitti, a francia Pozzi, az angol lord Rothermere, az amerikai Bandholtz, az orosz Lenin (!), a magyar Apponyi, majd kés?bb Mussolini, Hitler és Horthy. Egyes vélemények szerint els?sorban szomszédaink a vétkesek, mivel céljaik eléréséért a nagyhatalmakat galádul megtévesztették. Nem érthetünk velük egyet. Igaz, hogy az utódállamok voltak Trianon els?dleges haszonélvez?i, s képvisel?ik, vezet?ik a „tudatlan” döntéshozókat lepénzelték, ringyókkal boldogították, ill. a térképeket, az etnikai arányokat, az összes adatot és egész történetüket meghamisították, s minden iratukban, propagandakiadványukban hitványul hazudtak, hogy mohó, feneketlen önzésüket kielégíthessék; azonban, ha a „nagyok” nem lettek volna eleve rosszhiszem?ek, ha érdekelte volna ?ket a tényleges igazság, akkor meghallgatják a másik felet is, elfogulatlan bizottságokkal kivizsgáltatják a valós helyzetet, csak a hiteles forrásokat fogadják el, s a kétséges esetekben mindenütt kiírják a nemzetközileg ellen?rzött népszavazást (melyek eredményei el?tt a magyar küldöttség föltétel nélkül meghajolt volna!). Sajnos sehol nem így történt (Sopron kivételével!), ezért haragunk, megvetésünk alól ?k sem nyerhetnek feloldozást.
A trianoni szerz?dés a világtörténelem legrosszabb, legkegyetlenebb, legördögibb békéje, mely a f? vesztes Magyarország számára örökre kiheverhetetlen és elfogadhatatlan. 325411 km²-es területünkb?l elkoboztak 232448 km²-t (71,5%), s mindössze 92963 km²-t (28,5%) hagytak meg; 20886487 f?s népességünkb?l elragadtak 13271370 f?t (63,6%), s nekünk csupán 7615117 f? (36,4%) maradt; azaz elvesztettük hazánk 3/4-ét, lakosságunk 2/3-át s magyar testvéreink 1/3-át (közel 3,5 millió f?t). Ilyen mérték? csonkítást egyetlen „vesztes” sem szenvedett (pl. Németország területének és népességének egyaránt 10%-át, Bulgária földjének 8%-át vették el).
A Csonkaország körvonalait úgy szabták meg, hogy sehol se legyen természetes, védhet? határa. Nem tör?dtek az etnikai és nyelvi határokkal se, hanem belevágtak a nemzet él? húsába, és színmagyar tömböket faragtak le rólunk, t?sgyökeres magyar vidékeket raboltak el, állítólagos stratégiai és vasúthálózati szempontok matt, no meg persze dús alföldi term?földjeinkb?l is harapni akartak valamicskét. Így az a rémregénybe ill? helyzet állt el?, hogy országunk körös-körül önmagával határos, azaz a határ menti sz?k sávban él mintegy 1,5-2 millió honfitársunk, nagyrészt olyan ?si városainkban, mint Pozsony, Kassa, Ungvár, Nagyvárad, Arad, Temesvár, Szabadka stb. A „békeapostolok” felszámoltak egy soknemzetiség? birodalmat (az Osztrák-Magyar Monarchiát), s létrehoztak helyette 3 soknemzetiség? országot (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia).
Magyarországot teljes leszerelésre utasították: tilos volt sorozni, mozgósítani, nem lehettek kiképzett tartalékosaink, tankjaink, repül?gépeink, nehézágyúink, csupán 35 ezres, könny? fegyverzettel ellátott zsoldosseregünk; minden küls? er?szakkal szemben védtelenné váltunk; bár a „gy?ztesek” is kötelezték magukat a leszerelésre, ezt azonban sohasem hajtották végre, s?t szomszédaink tovább fegyverkeztek, s ellenünk katonai szövetséget kötöttek; így együttes haderejük rövidesen a miénk 10-15-szörösére fejl?dött. Ez a kirívó aránytalanság szinte vonzza az er?szakosságot, a hatalmi túlkapásokat, s komoly csábítást jelent a magyarság elleni támadásokra, esetleg a maradék anyaország szervezett bekebelezésére (jócskán léteznek már efféle térképek!).
Nagy-Magyarország fölosztása sem etnikai alapon (Trianon után a nemzetiségi viszonyok sokkal kaotikusabbak lettek!), sem történelmi jogon (ilyen alapon a Kárpát-medencére egyedül a magyarságnak van sok ezer éves ?si joga!) nem indokolható, a földrajzi, gazdasági és kulturális érvek pedig még határozottabban ellene szólnak. A Párizs környéki béke 20 német és bolgár közül „mindössze” 1-et szakított el, viszont 20 magyarból 7-et ítélt idegen rabságra; ugyanakkor közös országba utalta az egymást nem éppen szível? cseheket, morvákat és tótokat (szlovákokat), ill. rácokat (szerbeket), macedónokat, albánokat, horvátokat és vendeket (szlovéneket). Ezek figyelembevételével egészen bizonyos, ha a lakosságra bízzák a hovatartozás eldöntését, akkor Magyarország a területének 70-80 %-át meg?rizhette volna. (Ma már persze az er?szakos be- és kitelepítések, beolvasztások, genocídiumok következtében ez az eredmény jóval szerényebb lenne!) A békeparancs papíron kötelezte ugyan az utódállamokat a kisebbségvédelmi záradékba foglalt jogegyenl?ség biztosítására, valójában szabad kezet nyújtott a magyarok durva elnyomásához és sanyargatásához, anyagi tönkretételéhez, hiszen a sérelmek elleni panaszokat soha nem orvosolták.
Az új határok megbontották a Kárpátokkal övezett zárt terület tökéletes földrajzi és vízrajzi egységét, és öt felé tépték. Ugyanakkor szétrombolták ideális gazdasági harmóniáját is, hiszen egy önellátásra képes gazdag országból több életképtelen, szegénységre kárhoztatott országot kreáltak, melyek magukban nem bírnak boldogulni; s?t ahelyett, hogy az utódok elmaradottabb iparát és mez?gazdaságát felemelték volna a fejlettebb magyar gazdaság színvonalához, éppen fordítva, a virágzó termelést, a korszer?bb technológiát hagyták elkorcsosulni, vagy alacsonyabb szintre süllyedni. Továbbá Csonka-Magyarországot megfosztották legfontosabb nyersanyagaitól (só-, érc- és nemesfémbányák), energiaforrásaitól (szén, k?olaj, földgáz, vízenergia), erdeit?l, hegyi legel?it?l, gyógyfürd?it?l, állatállományának zömét?l és tengeri kijáratától is. A legérzékenyebb csapás talán kulturális téren érte a Kárpát-medencét, mivel 13 millió polgárt deportáltak egy tündökl? magas kultúrából egy csökevényes, alacsonyabb szintre; másképpen fogalmazva: a Balkán európaivá tétele helyett Európa tekintélyes részét balkanizálták, tehát az egész európai kultúra is pótolhatatlan veszteséget szenvedett.
Az akkori magyarok önszántukból soha nem fogadták el ezt az igazságtalan, megalázó, istentelen békediktátumot; csupán az új háborúval, ismételt megszállással és teljes felosztásukkal való fenyegetés hatására, országos harangzúgás és könnyhullatás közepette írták alá a minden szempontból tarthatatlan feltételeket; abban bizakodtak, hogy az els? adandó alkalommal revansot vesznek eltipróikon, és az utolsó véráztatta rögig visszaszerzik területeinket, lakóival együtt. (Nem, nem, soha! Mindent vissza! Hiszek Magyarország feltámadásában! Stb.) Bizonyos határmódosításokra (néprajzi és gazdasági okokból, ill. a világbéke veszélyeztetése esetén) a népszövetségi Alapokmány 19. paragrafusa, ill. a Millerand-féle kísér?levél is ígéretet tett, persze ezeket maga az Antant se vette komolyan.
A trianoni szerz?dés a „gy?ztesek” táborában sem okozott osztatlan örömet; az USA képvisel?háza tiltakozásul megtagadta a ratifikációját, a velünk rokonszenvez? Olaszország képvisel?i még a béketárgyalást is otthagyták, de Anglia és Franciaország törvényhozásában is éles viták kereszttüzébe került. Azaz mindenütt látták a negatívumait, sehol se tekintették feltétlenül véglegesnek, s nem zárták ki a revízió lehet?ségét; nem kevesen azt is észrevették, hogy ezzel a „békével” már születése pillanatában elvetették egy újabb förtelmes háború magvait, ugyanakkor azzal, hogy a magyarokat kiiktatták az európai politika f?sodrából, megteremtették a fél kontinens akadálytalan bolsevizálásának feltételeit. Persze ezek a „szánom-bánom, de mit tehetnék ellene” cím? kései keserg?k csöppet sem változtattak a gúzsba kötött magyarság rémült aléltságán, ezért az ilyen olcsó vigasztalásoknak nem is tulajdoníthatunk nagyobb jelent?séget, mint a becstelenségek, égbekiáltó b?ncselekmények után megszólaló rossz lelkiismeret jajszavának.
II. Nyomasztó terhek a Csonkaországban és az utódállamokban
Az elmúlt századokban Közép-Európa vezet? hatalma, legnagyobb politikai-gazdasági-kuturális kisugárzású állama kétségkívül Magyarország volt. Igaz ugyan, hogy a 150 éves török megszállás 3 részre szakította, s ezzel erejét alaposan meggyengítette, egységét szétroncsolta, de hitét, életkedvét, öntudatát, faji büszkeségét sikerült meg?riznie és tovább örökítenie. A török kiverése után az ország nagyobb része a még önz?bb, ridegebb, kegyetlenebb Habsburg-dinasztia megszállása alá került; önállóságának, függetlenségének, szabadságának jelent?s hányadát elvesztette, s alárendel?dött a birodalmi érdekeknek.
Azonban a Habsburgok növekv? európai befolyása, meghatározó szerepe ellenére is Magyarország és Erdély, azaz a Kárpát-medence maradt a hatalmas nemzetiségi konglomerátum szíve, éléstára és kincseskamrája, még akkor is, ha az agyközpontot Bécsbe, ill. a hozzánk képest törpeállamnak számító Ausztriába helyezték. Szlovák állam nem létezett (csak a Felvidék!), Románia (pontosabban Moldva és Havasalföld), ill. Szerbia koldusszegény, gyengécske, elmaradott, despotikus balkáni szigetecskék voltak. A rebellis magyarok féken tartására kezd?dött meg az osztrákok szisztematikus telepítési politikája a 16-17. században, melynek keretében Erdélybe mócokat, oláhokat, szászokat, a Délvidék s az Alföld meggyérült népesség? területeire rácokat, svábokat, tótokat költöztettek be.
Magyarországon lényegesen kedvez?bb körülmények közé kerültek, mint nyomorúságos szül?földjükön, s ezért rendszerint nem a magyarság, hanem az osztrákok iránt éreztek hálát (minket inkább irigyeltek vagy gy?löltek!), akik ezt gyakran ki is használták ellenünk, pl. a Rákóczi-szabadságharcban vagy 1848-49-ben. Engedékeny, humánus nemzetiségi politikánkból (amit Trianon fényében nyugodtan nevezhetünk öngyilkosnak is!) egyenesen következett, hogy többségük a minimális asszimilációt is elkerülte, meg?rizte identitását (önazonosságát), elleste és felszívta a magyarok magasabb kultúráját, majd szeparatista mozgalmakat kezdett indítani; az elszakadási törekvések már a századfordulón és a 20. század elején kezelhetetlen vadsággal jelentkeztek, majd a háború utáni kedvez? széljárást kihasználva, az ismert aljas módon érvényesültek.
Nehéz eldönteni, vajon egy országot megszerezni, meg?rizni vagy (elvesztése után) visszafoglalni lehet-e könnyebben. Ami minket illet, hazánkat eredetileg a magyarok Istene adta nekünk, így hont foglalnunk nem kellett soha; hosszú ezredéveken át meg?rizni igazi véres-verejtékes férfimunka volt; könnyelm?, vétkes eltékozlása után részben vagy egészben visszaszerezni, azonban igen bonyolult, szinte megoldhatatlan feladatnak tetszik. Ami a rablókat és megszállókat, azaz ellenséges szomszédainkat illeti, „honfoglalásuk” egyet jelentett a mi területeink megszerzésével, ami nem okozott számukra különösebb nehézséget vagy áldozatot; eddigi megtartásuk, további jogtalan bitorlásuk viszont már keményebb dió, melybe nekik is beletörhet a bugylibicskájuk.
Már Kossuth és el?dei, de azóta is számos vezet?nk, gondolkodó elménk fölismerte, hogy a Kárpát-Duna-medence népeinek, országainak valamilyen föderatív vagy regionális formában együtt kellene m?ködniük, hiszen többé-kevésbé (ha nem is egyforma mértékben) egymásra vannak utalva. A kölcsönös károkozás, gy?lölködés, ellenségeskedés, egymás népeinek gyengítése és irtása nem vezethet sehova, csak az együttes pusztuláshoz.
Ez ma is így van, ám a Trianon utáni viharfelh?s égbolt eleve meggátolja a jószomszédi viszonyok kialakítását, miként tolvaj és meglopott, hóhér és áldozat közt képtelenség bármiféle megbocsátás vagy megbékélés mindaddig, amíg az eredeti jogállapot (leszámítva a helyrehozhatatlan károkat, veszteségeket) valamilyen elfogadható formában helyre nem billen; ez irányban az els? gesztusokat, jobbító lépéseket föltétlenül a b?nösöknek kellene megtenniük. Sajnos erre nem sok reményünk lehet, hiszen érdekeink szöges ellentétben állnak. Az ? céljuk az, hogy az ölükbe hullott területeket továbbra is megtartsák, az ?sid?kt?l ott él? magyarságot pedig mihamarabb fölszámolják, beolvasszák vagy szétszórják. A mienk ellenben az, hogy elveszett földjeink minél nagyobb hányadát visszaszerezzük, illetve addig is biztosítsuk idegen fennhatóság alá rendelt honfitársaink túlélését, egyenrangúságát, jogait és szabadságát, nyelvének, szokásainak, hagyományainak, vallásának, kultúrájának megmaradását és fejl?dését. A megkerülhetetlen alapállapot fölvázolása után vizsgáljuk meg párhuzamosan, hogy a trianoni sokk – 1920-tól máig – miként hatott az egész térség magyarságára, ill. az utódállamok többségi nemzeteire. Mert bárhogy is temetjük, bármennyire szeretnénk feledni itt is, ott is, Trianon él, munkál a mélyben s mindennapjainkban, és miel?bbi jóvátételre, megoldásra vár. Trianon ölt a múltban, és most is gyilkol; fert?z, mint egy vírus, burjánzik, mint egy rákos daganat!
Trianon nekünk: történelmünk legnagyobb nemzeti sorstragédiája; kiheverhetetlen, katarzis nélküli, folyamatosan jelen idej? fájdalom; egy olyan kábulat, tartós részegség, lúgk?marás, lélekmérgezés, mely fölemészt, szétroncsol bennünket. Mindenkire hat, akár tudatosan éli meg, akár homokba dugja a fejét. Ebben a drámában nekünk az áldozat szerepe jutott. A küls? nagyhatalmi kényszer olyan gyógyíthatatlan sebeket ütött rajtunk, melyekre nem hoz feledést az id?; még akkor sem, ha a mai generációknak sem emléke, sem ismerete nincs a 80 éve történtekr?l, jóllehet ebben nemcsak a több évtizedes kommunista diktatúra vétkes, hanem a tanárok, az értelmiség s egy kicsit valamennyien. A trianoni fogyatkozások félelmetes számadatai az itthoniaknak gyakran csak rideg statisztikákat jelentenek, míg az elcsatolt magyaroknak véres valóságot, amit másodrend? polgárként, súlyos terhekt?l gyötörve és kiszolgáltatva kell viselniük.
A bányák, gyárak, vasutak, erd?k elvesztését nyugodtan vehetjük itthoni életszínvonalunk állandó romlása egyik f? okának; ám az anyagi károknál sokkal fontosabb az élet emberi min?ségének szinte kimutathatatlan posványosodása, éppen magyar testvéreinkt?l való elszakítottságunk következtében, vagy nemzeti kultúremlékeink megsemmisítése, elzárása, ill. természeti kincseink megközelíthetetlensége miatt. A hazai magyar politikának mindig kett?s felel?ssége van: egyrészt önmagunkkal, másrészt Trianon „túszaival” szemben; mert viszonylagos védelmet ?k is csak t?lünk várhatnak. Sajnos a könnyelm? felel?tlenség, úri (elvtársi) lekezelés, patópálos nemtör?dömség s a fölfoghatatlan gyávaság most is, a múltban is jellemezte közéletünket, els?sorban a befogadottak (betelepítettek) növekv? térhódításával, hitvány önteltségével szemben. Ha észleltük is a veszélyt, nem tettünk semmit ellene, holott egyszer? törvényi szabályozással, szigorúbb határ?rizettel is részben vagy teljesen elkerülhet? lett volna Trianon. Ma pedig kemény, határozott fellépéssel, a nemzetközi fórumok állandó bombázásával, a sérelmek következetes felemlítésével, a diplomáciai lehet?ségek kihasználásával megkereshetnénk legalább a veszett fejsze nyelét. Bizony a mulasztások, az oktalan közömbösség, a lemondás nemzete is vagyunk, s ha valamiért, hát ezért megillet bennünket – a más vonatkozásokban jogtalanul és igaztalanul ránk akasztott – „b?nös nemzet” címke. Ha mi sem akarjuk, a világ még kevésbé fogja hatástalanítani helyettünk az id?zített trianoni aknát.
1920 után a magyarság határokon belüli és kívüli része egyaránt a fennmaradásáért küzdött. Meg kellett találni a kapcsolattartás új formáit, fel kellett oldani az európai elszigeteltséget és a Kisantant halálos szorítását, be kellett fogadni a több százezer nincstelen magyar menekültet, meg kellett indítani a Csonkaország gazdasági és kulturális vérkeringését, meg kellett kísérelni a nemzeti egység tudatának ébren tartását stb. A két világháború közti magyar külpolitikát egyetemesen áthatotta a revízió gondolata, a 30-as években már hivatalos kormányprogramként is fölvetették, amit az olaszok és a németek is pártfogoltak, s?t elvben a „gy?ztes” hatalmak sem utasították el.
A Párizs környéki béke „területrendezéseinek” egyenes következménye volt a II. világháború, amit a közhiedelemmel ellentétben mégsem a revansra vágyó tengelyhatalmak kezdeményeztek, hanem a gazdaságilag és katonailag roppant magas szintre jutott Németország megsemmisítését szorgalmazó Anglia és Franciaország, ill. a felhergelt Szovjetunió provokáltak ki – leginkább azonban a háttérb?l operáló, minden kulcspozíciót a kezében tartó zsidó világelit számláját terheli –, azzal, hogy Hitleréket olyan csapdába csalták, hogy egyszer?en nem tehettek mást. Sem a németek, sem mi nem akartunk háborúba keveredni, csupán békés úton visszaszerezni az elcsatolt területeinket. Ha pedig ez a részünkr?l nem sikerül, legfeljebb abban voltunk érdekeltek, hogy a Kárpát-medencét megszálljuk, de semmiképpen sem abban, hogy katonáink százezrei távoli harctereken essenek el. Az irányunkban továbbra is ellenséges angol-francia-amerikai-orosz magatartás miatt nem maradt más lehet?ségünk, mint a japán-német-olasz-magyar szövetség, ez viszont az ismert röppályára lökött bennünket. A két bécsi döntéssel (1938-ban és ’40-ben) átmenetileg visszanyertük a Felvidék déli részét és Észak-Erdélyt, ill. visszafoglaltuk Kárpátalját és 1941-ben Bácskát (ezzel ténylegesen is beléptünk a háborúba; emiatt Teleki Pál úgy érezte, nem élhet tovább!).
Területünk közel duplájára n?tt, s rabságban él? testvéreink többsége is – örömmámorban úszva – visszatért az anyaországhoz. E gyors és látványos sikerekért kés?bb súlyos árat fizettünk. Ez a háború sokkal borzalmasabb volt, mint az els?, s ezúttal nem fegyverszünet, hanem feltétel nélküli kapituláció lett a vége. A veszteseket – köztük minket is – megszállták, embertelenül megbüntették, s a múlt hibáiból mit sem okulva, az 1947. február 10-i párizsi szerz?désben helyreállították a trianoni határokat (t?lünk még 3 falut elkoboztak, Kárpátalját Csehszlovákia „átengedte” a szovjeteknek, ill. kiiktatták az eredetileg is csak papíron létez? kisebbségvédelmi paragrafusokat). El?z?leg Teheránban, Jaltában és Potsdamban a gy?ztesek, az igazi háborús b?nösök (Sztalin, Churchill és Roosevelt, majd Truman) fölosztották Európát a judeoimperializmus s a cionbolsevizmus közt; hazánkat s a földrész közép-keleti részét odalökték a vörös medve karmába. Újra kifosztottak, leigáztak bennünket (el?bb a németek, majd az oroszok és csatlósaik), szomszédaink pedig oly kaján elégedettséggel vették vissza ?si földünket, mintha örökösen az övék lett volna.
45 évig tombolt a talmudista-kommunista terror: pribékjei el?bb nyílt szadizmussal, majd némileg lecsillapodva, de mindvégig igen tudatosan és szervezetten irtották népünket; törvényen, jogon, igazságon, szabadságon, nemzeti érdekeinken átgázolva, tulajdonunkat elkobozva, kultúránkat, hagyományainkat, vallásunkat, szellemünket szétroncsolva egy pokolnál is rosszabb rabszolgavilágot teremtettek. (Ezen még a század legtündökl?bb forradalmának és szabadságharcának fellángolása is csak pár napig tudott változtatni 1956-ban.) Ebben a fojtogató légkörben nemzeti öntudatról, önbecsülésr?l, hazaszeretetr?l, fajvédelemr?l, határrevízióról szó sem lehetett; önmagunkért se tehettünk semmit, nemhogy kett?s elnyomásban kornyadozó magyar testvéreinkért.
Mindent a szocializmus építésének, a „béketábor” hidegháborús harcainak, a kapitalizmus túlszárnyalásának, a „baráti” országok szoros összefogásának, azaz egy idióta, vérg?zös álomnak rendeltek alá, melyhez képest huszadrangú kérdés volt, hogy él-e, hal-e egyáltalán a magyarság. 1948. december 10-én az ENSZ Egyetemes Emberjogi Nyilatkozata ugyan kinyilvánította, hogy minden népnek joga van az önrendelkezésre, majd az 1975-ös Helsinki Záróokmány mindezt meger?sítette, s?t a békés határmódosítások lehet?ségét is fölvetette, de ez csak annyit ért, mint négernek a napozás. 1989 után végre mindenütt enyhült a zsarnokság, majd megbukott a totális diktatúra, ám ami fölváltotta, az sem lett sokkal szívderít?bb; csupán egy ál-rendszerváltás, egy vadkapitalizmus, egy álszent demokrácia, egy liberálkozmopolita metamorfózis, egy olcsó köpönyegfordítás tehetetlen szemlél?i, szenved? alanyai vagyunk; ugyanazok rendelkeznek most is fölöttünk, akik milliomos elvtársakból százmilliós „polgárokká” (értsd: bugris újgazdaggá) vedlettek. Ma nincs akasztófa, csak egzisztenciális függés, nincs politikai börtön, csak hajléktalan menhely; egy él?sdi kaszton belül nem létezik b?n, a tömegek számára pedig nincs igazság, a keveseknek ma mindent szabad, a sokaságnak meg semmit sem lehet. Távozott a ruszki, besomfordált a jenki, kimentek a tankok, ránk törtek a bankok; most „Európába igyekszünk”, de a semmibe jutunk.
Ennyi viszontagság után észre se vesszük már, pedig minden szerencsétlenségünk, valahány megoldatlan gondunk, egész balsorsunk mögött fekete rémként ott tornyosul Trianon. De fölemlítése ma sem tanácsos, bizonyos körökben a puszta ráutalás is borzongást kelt, nemhogy az ellene kívánatos cselekvés. Szomszédaink hiába mutatják ki a foguk fehérét 80 éve, hiába szorongatják a torkunkat lankadatlan szorgalommal, azért mi tovább játsszuk a jóhiszem? ostobát, s rendre elpuskázzuk minden történelmi lehet?ségünket a magyarság egyesítésére és megmentésére. Ahelyett, hogy a létez? összes alkalmat megragadnánk, s határozott, következetes lépéseket tennénk a rendezés felé, minden kezdeményezést továbbra is átengedünk a rablóknak, valamiféle egyoldalú „jószomszédság” hamis illúziójával; ahelyett, hogy bármi áron kiharcolnánk a magyar népcsoportok (kisebbségek) teljes egyenjogúságát, egyéni és kollektív önrendelkezését, területükkel együttes visszacsatolását, olyan tragikomikus alapszerz?déseket kötünk ellenségeinkkel, melyeknél gyávább, farkcsóválóbb önkéntes lemondást még nem látott a világ. ?rült öngyilkosok döfik magukba így a t?rt! (Mostanában kaptam egy szomorú levelet a Duna túlpartjáról, melyben révkomáromi barátom – egyebek között – az alábbiakat írja: „Úgy érezzük, hogy Magyarország már végleg lemondott rólunk. Itt most mi csak utóvédharcokat tudunk folytatni, amikben lassan felmorzsolódunk.”)
Alaptételként megállapítható, hogy valamennyi utódállamban, – így Romániában, Csehszlovákiában (majd Szlovákiában), Jugoszláviában (majd Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában), Ausztriában s a Szovjetunióban (majd Ukrajnában) – bármilyen rendszer volt is hatalmon a széls?jobbtól a széls?balig (tehát fasizmus vagy kommunizmus, királyság vagy köztársaság, diktatúra vagy demokrácia), a magyarellenességben egyformán megegyeztek, legföljebb a népirtás és a hátrányos megkülönböztetés mértékében jelentkeztek bizonyos árnyalati különbségek, hangsúlyeltolódások, az elérend? céloknak, ill. a nemzetközi helyzet s a küls? nyomásgyakorlás alakulásának függvényében. Az is mindegyik országra fönnáll, hogy óriási ellentmondás van az írott alkotmányok, deklarált törvények, rendeletek s a tényleges gyakorlat, a valóság között; s?t a kisebb-nagyobb atrocitások, magyarüldözések nemegyszer a hivatalos kormányprogram és pártprogramok szerves részét képezik, de legalábbis nyílt vagy burkolt támogatottsággal bírnak.
Konkrétabban kimondva, a magyar nemzetrészek helyzetét mindenütt a kulturális elnyomás, az oktatási és egyházi intézmények, a sajtó fölszámolása vagy korlátozása, a múzeumok és kiállítások fontosabb anyagainak elrejtése vagy magyar jellegének meghamisítása, a m?emlékek és temet?k rendszeres rongálása, az anyanyelv szám?zése vagy használatának megnehezítése, rend?ri és közigazgatási terror, jogbizonytalanság és jogi diszkrimináció, soviniszta szellem? törvényhozás és végrehajtás, aránytalan közteher, vagyonelkobzás és szándékos anyagi tönkretétel, a kollektív népcsoportérdekek érvényesítésének merev elvetése, a nemzeti és történelmi tudatukból való kiforgatás (pl. a hármas halom és kett?s kereszt tótok általi ellopása, Mátyás „román” királlyá min?sítése, Ausztriában a Habsburg-ellenes 1848-as forradalom jogtalan lázadássá szégyenítése és ünneplésének tiltása stb.), az anyanemzettel való kapcsolattartás akadályozása, az ígéretek és szerz?dések semmibevétele stb. jellemzi. A bizonytalanságból és igazságtalanságból fölhorgadó, a képtelenségek és abszurditások tömkelegéb?l fakadó trianoni átok (sokk, szindróma, pszichózis) egyaránt káros hatással van a vesztes magyarságra, de a „jutalmazott” utódokra is.
A mi népünkön (hovatartozástól függetlenül) 80 év alatt úrrá lett a közöny, a beletör?dés, a megalázottság, a kiszolgáltatottság, a megvertség, a lemondás, a magárahagyottság, a kishit?ség s az önfeladás érzése. A megszállókon pedig elhatalmasodott a rettegés (a revíziótól, ill. a magyar feltámadástól), a féktelen gy?lölet (azok iránt, akiknek ártottak!) és agresszivitás, a szemérmetlen hazudozás, a történelemhamisítás (pl. dákóromán teória, nagymorva tévképzetek; ugyanakkor a magyarság barbár pogányként, gyilkos zsiványként, förtelmes hódítóként való lefestése), az irigység (állandó kisebbségi komplexus a magyar kultúrfölény és valódi ?siség, kiválóság láttán) kényszere. Szinte „össznépi feladatként” élik meg homogén nemzetállamuk létrehozását, ill. a magyarság fölmorzsolását; a legcsekélyebb humanizmust félredobva, görcsösen törekszenek elrabolt országrészeink megtartására (szerintük ezzel érvényesül a „történelmi igazság”!), s?t alkalmasint további terjeszkedésre is. Minden szomszédunk az egész világon élénkíti a bennünket rágalmazó és lejárató propagandáját (az kiabál, akinek a háza ég!), ugyanakkor katonai és titkosszolgálati téren (fokozott magyarellenes kémkedés és diverzió!) szorosan összefog ellenünk, mintegy föltámasztva a korábbi Kisantantot. Könnyedén tehetik, hiszen Magyarországnak 1945 óta semmilyen válaszlépése nincs. Részünkr?l ez aligha „nagyvonalúság” vagy egyszer? figyelmetlenség, sokkal inkább tervszer? nemzetveszejtés. (Nem meglep?, hiszen 55 éve nincs magyar nemzeti kormányunk!)
Néhány éve egy hosszabb tanulmányomban („Árva templom beomló ég alatt” – lásd az azonos cím? könyvemben!) már eléggé részletesen megvizsgáltam az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai, várvidéki (burgenlandi vagy lajtabánsági) és az emigrációba szétszóródott magyarság állapotát, szenvedéseit, létszámának alakulását és megmaradási esélyeit. Most csupán a legdurvább sérelmeket említeném meg, ebben sem törekedve teljességre, mert a gyászos lista vég nélkül folytatható. El?z?leg azonban vessünk egy pillantást hozzávet?leges (kutatásaim szerinti) számarányunkra az egyes országokban. Romániában ma a magyarság 11% (Erdélyben 28%), a szétválás el?tti Csehszlovákiában 6% (Szlovákiában, azaz a Felvidéken 18%), Ukrajnában 0,4% (Kárpátalján 18%), a fölrobbanás el?tti Jugoszláviában 3% (a Vajdaságban 22%, Horvátországban 1%, Szlovéniában 0,2%), Ausztriában az emigrációval együtt 0,7% (a Várvidéken 3%).
A tendenciózus hamisítások (csökkentések, lekerekítések) miatt pontos ismereteink nincsenek; csupán az biztos, hogy abszolút számunk általában fogy (legjobb esetben stagnál), míg relatív (összlakossághoz viszonyított) arányunk mindenütt meredeken zuhan. Ez világosan rámutat a többségi nemzetek nagyobb szaporulatára, de utal az er?szakos beolvasztási politikára, a magyarság elvándorlására s az esetenkénti brutális megtizedelésére, valamint az eredeti etnikai összetételek ki- és betelepítésekkel történ? megbontására is. A statisztikákból az is következik, hogy a Kárpát-medence újraegyesítéséért folytatott csatánkat els?sorban demográfiai téren nyerhetjük meg, vagy veszíthetjük el. Erdély vonatkozásában már a karizmatikus püspök, Márton Áron hangoztatta, hogy pusztán azzal, ha túlszaporodjuk az oláhokat, visszavívhatjuk szül?földünket (lásd a koszovói albánokat!). Ez mindenütt érvényes, míg fogyás esetén valamennyi területen megindul a magyarság csángósodása (bizony már az anyaországban is!).
Trianon óta az utódállamok vezetése gyakorlatilag mindent elkövetett a magyarok el?zésére, bekebelezésére, likvidálására, életmin?ségének tönkretételére – olykor békés, „törvényes” úton, máskor er?szakkal, nem ritkán lemészárlásukkal próbált célt érni. Isteni szerencse, hogy „a magyar falat” eddig még lenyelhetetlennek és emészthetetlennek bizonyult, azaz fönnakadt az elvetemült kannibálok torkán. Romániában Antonescu csapatai és a vasgárdisták, 1945 után pedig Maniu hordái s a bolsevisták gyilkoltak és kegyetlenkedtek válogatás nélkül (pl. ezrek kivégzése, tízezrek elhurcolása a Duna-deltába, majd 1956 után tömeges bebörtönzések). A 60-as években fölszámolták a Székelyföld autonómiáját, majd megszüntették a kolozsvári Bolyai Egyetemet. Ceausescu különösen vérszomjas „magyarzabáló” volt, elég csak hírhedt falurombolási, városrendezési, telepítési és ortodox templomépítési terveire gondolni. A „Kárpátok Géniusza” kivégzése után színre lép? posztkommunista Iliescu-Funár páros rögtön az 1990-es marosvásárhelyi pogrommal indított, majd a Vatra Romaneasca-szer? széls?séges szervezetek bevonásával megakadályozták a magyar egyetem visszaállítását, az elkobzott egyházi vagyonok visszaadását, elfogadtak egy szégyenletes iskolatörvényt, s mereven elutasítottak bármiféle autonómiatörekvést. A legújabb kormány sem különb, még egy egyszer? pápalátogatást sem engedélyezett a magyar hívek körében. Az „Apokalipszis könyvének” irtóztató fejezete az elszigetelt moldvai csángók (hivatalosan „katolikus románok”!) megpróbáltatása; ?ket érte a leggonoszabb elrománosítási hullám, anyanyelv? iskoláik, magyar papjaik és képzett vezet?ik még ma sincsenek, önazonosságukat így képtelenek meg?rizni.
Csehszlovákiában a (ma is érvényes!) Benes-dekrétumok minden magyart háborús b?nösnek nyilvánítottak, s törvényen kívül helyeztek; ezért összes vagyonukat elkobozták, intézményeiket, iskoláikat fölszámolták, százezreket Magyarországra („lakosságcsere”!) és a Szudéta-vidékre deportáltak, ill. eltótosítottak („reszlovakizáltak”). A „hontalanság évei” után áttértek a pusztítás „finomabb” formáira: pl. tót kolóniák betelepítése színmagyar vidékekre, adminisztratív eszközökkel a nyelvhasználat ellehetetlenítése, a b?si er?m? felépítésével a Csallóköz tönkretétele. Az 1992-es kettéválás után a Meciar-féle újfasiszta „demokráciában” folytatódott az iskolák szétverése, emlékezetes ügy volt a Fradi-szurkolók kommandós megtámadása, s a közigazgatási rendszer ravasz területi átszervezésével mindenütt sikerült a magyarságot kisebbségbe szorítani; de nem meglep? az autonómia megtagadása, a magyar egyetem elszabotálása, végül a diszkrimináló nyelvtörvény megszavazása sem. A Jugoszláviához került Bácskában és Bánátban, 1944-45-ben, Tito rác partizánjai 40-50 ezer ártatlan magyart kínoztak meg és végeztek ki balkáni kéjmámorban; majd enyhébb módszerekkel folytatták honfitársaink fölmorzsolását. A „Láncos Kutyát” követ? nacionálkommunista Milosevics megszüntette a vajdasági (és koszovói) autonómiát; 1991-t?l kezdve pedig a horvátok, a bosnyákok s az albánok elleni véres háborúkkal (melyekben a magyarok különösen sokat szenvedtek!) próbálta meg elodázni a trianoni kényszerállam széthullását, hiába. A Seselj-Arkan-féle fegyveres szabadcsapatok s az elszakadt új államokból menekül? rácok most a Vajdaság ellen fordultak, s immár a végs? exodus küszöbére juttatták a szerencsétlen magyarságot. A Szovjetunióhoz került Kárpátalján szinte a teljes férfilakosságot (kb. 40 ezer f?t) „málenkij robotra” hurcolták, s a haláltáborokból (Gulágról) csak a töredékük tért vissza. (Sztálinnak „a magyar kérdés csak vagonkérdés” volt.) Kés?bb is mérhetetlenül sokat szenvedtek; 1989-ig semmilyen kulturális és politikai szervezetük nem lehetett, a minimális nemzetiségi jogokat is megtagadták t?lük. Ma az ukrán maffia szorításában verg?dnek; népszavazással is meger?sített (ruténekkel közös) autonómiájukat máig sem kapták meg. Vállalkozás, munkalehet?ség alig akad számukra, fizetést gyakran hónapokig nem látnak, s szörny? helyzetüket még az 1998-as árvíz is tetézte.
Nem hunyhatunk szemet a fölött, hogy a trianoni kór nemcsak a leamputált részeket, a határokon kívülre rekesztett magyar milliókat kezdte ki, hanem ugyanúgy megtámadta az anyaországot is; azaz a „cechet” közösen fizetjük. Lassan, sunyin araszolva juttattak bennünket odáig, hogy súlyunkat, szerepünket tekintve Budapesten éppúgy kisebbségbe szorultunk, mint Pozsonyban vagy Kolozsvárt. Mindenütt sápad, gyengül, visszahúzódik a magyar gondolat, és halódik, bukdácsol az azt hordozó nemzet; kivesznek, elsorvadnak a legf?bb szellemi m?helyek, elapadnak, megzavarosodnak a legtisztább erkölcsi, eszmei és m?vészeti ?sforrásaink. Mindent elönt a fert?z? és bomlasztó, zagyva euroatlanti moslék. A b?nöz?k, az országveszt?k megint az ártatlanság képében tetszelegnek, s farizeus szólamokkal sommásan ítélkeznek a vétlen többség felett, leginkább azokat elmarasztalva, akik nem hajlandók megbocsátani a gonoszságot, nem képesek felejteni üldöztetésüket, akik nem tudnak úgy tenni, mintha semmi se történt volna.
Ám amíg az ostoba, szerencsétlen rabszolgákban, s az agymosástól megmenekült, öntudata foszlányait még ?rz? maroknyi magyarságban legföljebb tehetetlen, vak düh vagy ökölbe szorított, ütni kész harag ágaskodik, addig Istent?l elrugaszkodott megrontóiban hegynyi gy?lölet halmozódik, és irgalmatlan önigazoló bosszúvágy munkál. A jólétben tobzódó árulók, a törpe senkik, a cinikus „demokraták”, a szociálliberális csatornatöltelékek röhögve és ordítva üzentek hadat az egész társadalomnak, az évszázados tradícióknak, az értelmes emberi életnek. A saját szabadságuk és karrierjük nevében káoszba fojtják a rendet, föláldozzák a magyarságot megtartó értékeket, áthágják a morált és a törvényeket. Piedesztálra emelik az er?szakot, a homoszexualitást, a diszkózenét, a drogfogyasztást, a prostitúciót, a romboló szektákat, a sztárkultuszt és más devianciákat. Leborulva imádják a pénzt, a „másságot”, a gátlástalan törtetést, a gennyes hazugságot, a média „véleményformálóit”, és legszívesebben mindenkit megölnének, aki nem tart velük, aki megtagadja talmi elveiket, rothadó nihiljüket, kloákaszagú választottjaikat s egész elmebajos, dicstelen világukat.
Valahol létezik (léteznie kell!) egy titkos forgatókönyv, mely a történelmi Magyarország zsidó kézre játszását, zsidó elbirtoklását vázolja föl. A világuralomra tör? önjelölt kiválóságok, a kontinenseket, nemzeteket behálózó bankok és multinacionális cégek fajtiszta vezérei, az átlagot semmiben fölül nem múló megpróbáltatásaikból holocaust-legendát, szánalmas gázkamra-mítoszt és pompás üzletet gyártó „túlél?k” immár nyugodt bázist, védhet? világközpontot, kizárólagos rendelkezés?, „elvitathatatlan” jogosultságú új hazát akarnak maguknak szerezni, a magyarság rovására. A Közel-Keleten, a háború után, meglepetésszer?en végrehajtott államalapítás nem váltotta be elképzeléseiket, és a harcias, szintén szemita (sémi) arab tengerben nincs tovább maradásuk, ez ma már akárki számára nyilvánvaló. Ezért vált oly kitüntetetté érdekl?désük a békés természet?, vendégszeret? (hogy ne mondjam: hülye!), a gyengéket és legázoltakat mindig pártoló magyarság országa iránt. Mert itt – a minimális ellenállás, az egészséges önvédelem hiányában – hasonlíthatatlanul könnyebb, akadálytalanabb a betelepülés és a térfoglalás, mert itt néhány év alatt elérhetik azt, amit Izraelben hosszú évtizedek alatt sem sikerült.
Ennek érdekében a magyarországi politikában és gazdaságban máris az ? strómanjaik, szálláscsinálóik irányítanak mindent; ügyesen fölvásárolták valamennyi stratégiailag fontos ágazatunkat, zsebre tették bankjainkat, gyárainkat, kereskedelmi vállalatainkat, bányáinkat, energiatermelésünket, földjeink többségét, övék a parlament, a bíróságok, a tömegtájékoztatás, a meghatározó kultúrintézmények, egyetemek, f?iskolák és alapítványok zöme, ?ket szolgálja csaknem minden. Eközben a magyarság sebesen morzsolódik, szegényedik, züllik és fogyatkozik; öntudata, nemzeth?sége, szolidarítása, fajvédelmi ereje egyre csökken. Nyitva a kapu a hitsorsosok tömeges bevándorlása, beözönlése el?tt. A képzetlen, lumpenizált, legyengített bennszülött emberhalmaz jó lesz kiszolgáló személyzetnek, földtúró jobbágynak, éhbérért robotoló aljamunkásnak. Aztán ha a Csonkaország már teljesen a markukban lesz, sor kerül a trianoni revízióra is. Addig azonban beszélni sem ildomos róla, hiszen a szintén kevésre becsült, de velünk szemben általuk is föltüzelt, vehemens tót, oláh, ukrán, rác farkasok végezzék csak el a piszkos magyarirtást, abban a tévhitben, hogy önmaguknak dolgoznak, s a saját trianoni javadalmaik jöv?jét építgetik. Ám éppen ez lesz a vesztük, mert a zsidóság e különösen barbár népirtásra hivatkozva – egy nürnbergihez hasonló nagyszabású komédiában – szépen elperli majd a mi ?si területeinket a méltatlan orgazdáktól. Akkor már lehet, lesz is „határmódosítás” az „igazság és emberiesség” nevében, csakhogy a visszatelekkönyvezett Kárpát-medencét azontúl már Nagy-Izraelnek hívják.
Ez „Cion bölcseinek” legújabb jegyz?könyve, mely félelmetes pontossággal m?ködik, s jelent?s részében már meg is valósult. Talán így, ilyen formában nincs leírva sehol, de meri-e tagadni, tudja-e cáfolni bárki a hitelességét? Mert azzal, ha agyrémnek, széls?séges elképzelésnek, fasiszta irománynak, antiszemita koholmánynak bélyegzik, még nem bizonyítják az ellenkez?jét. Viszont cselekedeteik, magyarfaló módszereik, egész világkampányuk mind-mind a titkos forgatókönyv szükségszer? létét igazolják, méghozzá napnál fényesebben. Régóta készültem már – els?ként! – szólni err?l, most végre megtettem. Nem baj, ha megköveznek érte, nem számít, ha nem hisz nekem senki (Cassandrának se hittek!); fontos, hogy egyre többen ismerjék, és országszerte (világszerte!) beszéljenek róla. Ebben látom ugyanis a folyamatok egyetlen hatásos ellenszerét. Vagyis, ha nem képesek „cs?be húzni”, csöndes álcázással vagy harsány blöfföléssel csapdába csalni bennünket; azaz, ha tudják, hogy mi is tudjuk…Mert ?k id?r?l id?re „megszondázzák” a közvéleményt, föl akarják deríteni, mit és mennyit t?r még a magyar. (Sajnos mérhetetlenül sokat!) Hiszen a gyakori holocaust-ünnepségek, kibuc-szervezések, a „kárpótlási” követel?dzések, a címergyalázások, b?gatyázások, nemzeti nagyjaink besározása, Himnuszunk és hagyományaink gúnyolása, a folytonos antiszemitázások, a honalapító Árpád törzseinek részbeni „elzsidósítása” (kazárosítása!), a Hermann Nitsch-féle marhavéres, disznószaros „kiállítások”, az Efraim Kishon-szer? gnómok „jópofáskodása” stb. egyszer rájuk is veszélyessé válhatnak. Legutóbb középületeken ilyen falfirkák jelentek meg: „Takarodj magyar, ez már Izrael!” (Magyar Fórum, 1999. szeptember 2.). Vajon meddig folytatják így, vajon mikor tapasztjuk be mosdatlan szájukat?! Hol az a határ, amikor fölsikolt egész népünk, hogy ne tovább él?sdi sáskák, pusztuljatok innét, ez a mi hazánk?!
III. Vérz? sebeink gyógyításának kötelessége és lehet?ségei
Semmilyen szerz?dés, egyetlen katonai megszállás sem tarthat örökké, s nem akadályozhatja meg egy nép föltámadását. Amit nem az igazságnak megfelel?en rendeztek el, nem lehet végleges. Magyarország sohasem ismerheti el azt a csonkítást, melynek áldozatává vált, és semmilyen pártnak, kormánynak vagy államf?nek sincs joga lemondani bármir?l nemzetünk nevében. Európa kommunizmus utáni újjászületése, a létbiztonság megszilárdítása, a félig-meddig felszabadult rab nemzetek fölemelése is összeférhetetlen Magyarország földarabolásával. Ne tekintsük tehát lehetetlennek, eleve esélytelennek a jogos magyar követelések teljesítését. Bár a föntiek éppen azt tanúsítják, hogy eddigi könnyelm?ségünkkel, felel?tlen passzivitásunkkal még a meghagyott Csonkaországot is elveszíthetjük, s valóban csekély reményünk lehet egy jelent?s revízióra, két sarkalatos tétel mégis mellettünk szól.
Az egyik, hogy a kisebbségi sorsnak egyetlen hatásos gyógyírja van: meg kell szüntetni, azaz érvényesíteni kell a nemzeti önrendelkezést. A másik pedig az, hogy a magyar nemzet egy és oszthatatlan, tehát részekre szabdalva is összetartozik. Hajdan Európa els? katonanemzete volt magyar, harcolt is eleget a hazájáért mindenféle ordas zsiványokkal. A végvári vitézeknél vagy a huszároknál jobban senkire sem illett, hogy „vérbeli magyart megölne a béke”. Bezzeg ma az els? ágyúszóra szétfutna a fél ország. Se katonánk, se fegyverünk, se bátorságunk nincsen, és félelmetes túler? állt föl velünk szemben. Katonai összecsapást így nem kezdeményezhetünk, el?bb |
| BUTA MAGYAROK | 2007.10.16. 21:42:44 | Válasz erre | | | | | egy hazafi: cionista. mekkora paraszt vagy. érdekes szlovákoknál nincsenek cionisták. nem kéne a zsidókat hibáztatni, hogy ilyen balfasz idióták vagytok. ha felvásárolják a földjeideket, akkor tényleg nagy balfaszok vagytok. És még kapálosztok is, minnél jobban, annál jobban belemerültök a szarba.(Előzmény: egy hazafi, 2007.10.16. 18:07:10) |
| McGy?z? | 2007.10.16. 19:19:03 | Válasz erre | | | | | ANYÁDÉK FASISZTAK: A föld melyen lépkedsz könnyen ingovánnyá válik alattad, te Pöcs! Amit pedig a hülye anyanyelveden írtál, azt tartsd meg magadnak vagy anyádnak!
Bryndza a füledbe!(Előzmény: A MAGYAROK FASISZTAK, 2007.10.16. 13:40:58) |
| egy hazafi | 2007.10.16. 18:07:10 | Válasz erre | | | | | A MAGYAROK FASISZTAK: Magyarországon nincs nácimozgalom. Legfeljebb nemzetiszocialista. A fasizmus pedig az olaszok nemzetéhez közhet?, ami abszolút jól m?ködött, jobban mint egy nyugatidemokrácia, megvédte az olasz nemzetet a globáliscionista törekvésekt?l.(Előzmény: A MAGYAROK FASISZTAK, 2007.10.16. 13:40:58) |
| A MAGYAROK FASISZTAK | 2007.10.16. 13:40:58 | Válasz erre | | | | | egy hazafi: amig be nem lesz tiltva az is. náci mozgalmaknak a szemétbe a helyük, ugyanugy mint a magyarnak.
mono takéto po?íta?e !!!(Előzmény: egy hazafi, 2007.10.15. 20:27:03) |
| A MAGYAROK FASISZTAK | 2007.10.16. 13:35:54 | Válasz erre | | | | | | kese: majd jol pofánverünk ha megprobálod, te alsobrendu féreg. elégettük a zászlotokat, titeket is radobunk a mágláyra. a jo magyar a halott magyar. |
| kese | 2007.10.15. 20:43:45 | Válasz erre | | | | | | Sziasztok nem ellen sem alltok de raadasul semmit sem tesztek hogy ereztessetek nem tetszeseteket dolgok irant semmi otlet!!!???? Pl valasz a szlovak "bokdosesre" Molotov koktel a szlovak kovetsegre had egjen vagy egy nagy felirat a hatar utan NOT WELCOME SLOVAKIA!!!!! Fal az mindenhol van hat tessek hasznalni azt naponta tobb ezren latjak nem ertem hogy miert nincsenek okos mondatok vagy guny kepek a 500 tahorol a parlamentbol had rohogjon rajta mindenki !!!Nem ertelek benneteket magatoktol varjatok hogy lefejezzenek!! |
| egy hazafi | 2007.10.15. 20:27:03 | Válasz erre | | | | | ÉBREDJ MAGYAR!
A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom téged is vár!
Tegyünk együtt a Szebb Jöv?ért!
Hit! H?ség! Bátorság!
(www.hvim.hu) |
| |
