Az er?szak spirálja
Úgy néz ki, mégiscsak Huntingtonnak van igaza, és nem Fukuyamának: naponta kapunk híreket a civilizációk összecsapásáról és a világrend átalakulásáról. Mert mi az, ha nem a civilizációk összecsapása, amikor helikopterb?l, rakétával l?nek ki egy tolószékes öregembert, aki a hajnali imáról igyekszik haza? Minek nevezhet? az elmúlt hét eseménye, amikor egyik oldalon szerb kolostorokat és templomokat, a másikon oldalon pedig dzsámikat gyújtogattak a vélt igazuk védelmében? És miért kellett kétszáz embernek meghalnia Madridban egy vasúti pályaudvaron, és azt megel?z?en miért robbant bomba többször is Isztambulban, bankot és konzulátust döntve romba?
Vegyük sorjába a dolgokat. Francis Fukuyama A történelem vége és az utolsó ember cím? könyvében arról vizionált, hogy a nyugati típusú demokrácia a huszadik század végére minden téren bebizonyította fels?bbrend?ségét, megállíthatatlanul terjed a földön, és minden létez? világok legjobbika. A történelemben tehát lezárult ez a folyamat, nem várható min?ségi változás, a részletek persze módosulhatnak, de a lényeg adott és megdönthetetlen. Az efféle dolgokat örömmel hallgatta a zsidó-keresztény kultúrkörben szocializálódott és a fogyasztói társadalom kényelmét élvez? ember, Fukuyamát divat lett idézni, és jó volt hinni, hogy igaza van. Aztán 1993 nyarán megjelent a Foreign Affairs cím? folyóiratban az amerikai Samuel P. Huntingtonnak egy cikke egy teljesen új koncepcióról, melyet nem akartunk meghallani, mert semmi jót nem ígért a közeljöv?re.
A globális politikai jóslat arról szól, hogy a jöv?nket nem a racionalizmus és a felvilágosodás fogja meghatározni, és nem is az egyetemesnek hitt nyugati értékek elterjedése, hanem az ösztönök és a helyi értékek-érdekek, valamint az el?ítéletek köré szervez?d? zsigeri indulat. A szabadság, egyenl?ség, szolidaritás triumvirátusa helyett a különböz? kultúrák és civilizációk harca, az egymásnak ellentmondó értékek ütközése várható, amelyben tartós béke nem, csak ideiglenes fegyverszünet képzelhet? el. Huntington véleménye szerint a civilizáció ébredésével a legnagyobb harcot a Nyugat és az iszlám között láthatjuk, és ez fogja meghatározni a hétköznapjainkat a végtelen fejl?désbe és a m?szaki haladásba vetett hitünk helyett. Az embereknek egyre inkább fontos lesz saját nemzeti és vallási gyökerük, önazonosságuk, és nem akarnak feloldódni a globális, multikulturális maszszában.
Vizsgáljuk meg napjaink történéseit.
A hightech ember a maga intelligens eszközeivel - a szennyez?dést felismer? liposzómás mosóportól a célra vezérelt leveg?-föld rakétáig - felépített egy elöreged?, szekularizálódó, a hagyományokat nem tisztel? társadalmat, melyben az egyén van mindenek fölött. Többnyire magányosan, családunktól elhagyatva élünk - valódi társak helyett gépek, háziállatok és törzsvásárlói kártyák adják a "A tartozom valahová" illúzióját. Ez a világ retteg attól a másiktól, amelyben a legfontosabb érték a család és a gyerek, tagjai életüket adnák a hitükért, és nagyon ragaszkodnak a hagyományaikhoz. A civilizációk összecsapása elkezd?dött: az egyik oldal helikopterr?l küld rakétát a másik oldal tolókocsis, félvak és félsüket emberére, és mégis az el?bbi retteg az utóbbitól.
Jaszin sejk megölésének módja épp annak a civilizációnak az alapértékeit kérd?jelezi meg, amelynek érdekében elrendelték a célzott likvidálást. A merénylethez választott módszer olyannyira durva, hogy mindenféle válaszcsapást legitimál, ugyanis el?re kicsavarta a kezünkb?l az összes erkölcsi-jogi érvet. A több kilométeres, biztonságos távolságból a joysticket kezel? katona (a dupla robbanófej? Spike-ER rakéta hatótávolsága nyolc kilométer, a kezel?je hajszálvékony optikai szál segítségével látja a rakétafejben elhelyezett kamera képét) a nyugati civilizáció teljes g?gjével nyomhatta meg a kioldógombot, muzulmánok millióiban indítva be ezzel a bármi áron való bosszú parancsát. És nem csak a Közel-Kelet robbanhat fel emiatt, hiszen er?s muzulmán közösségek szinte a világ minden szegletében élnek.
A civilizációk harca már több frontot nyitott Európában is. A háború Koszovóban a hitvesi ágyakban kezd?dött: miközben a szerbek er?szakos betelepítéssel próbálták javukra billenteni az etnikai egyensúlyt, az albánok a gyerekek vállalásában látták a jöv?t. Az id? ?ket igazolta: bár a szerbek öt évvel ezel?tt még megpróbálkoztak az utolsó megoldással, az albánok megölésével-elüldözésével, a fegyver ellenük fordult, hiszen lakásiak-templomaik épp a napokban váltak a lángok martalékává. Az albánok türelmetlensége érthet?, hiszen ötesztend?nyi nemzetközi igazgatás sem volt elegend? ahhoz, hogy újra kinyissanak a gyárak és rendez?djön a tartomány jogi helyzete. Aki pedig népirtásról beszél a legutóbbi koszovói események kapcsán, annak ajánlom figyelmébe a fotóügynökségek temetésr?l szóló képeit: nem azért látunk több albán temetésr?l fényképet, mert a szerbek nem engedik fotózni a kegyeleti aktust, hanem mert több albán halottja van a zavargásoknak, mint szerb.
Civilizációk összecsapása: az albán többség kövekkel és Molotov-koktélokkal támadja a templomokat és házakat, a sarokba szorított szerb kisebbség pedig géppisztollyal és kézigránáttal l? bele a tömegbe. A balkáni iszlám - keresztény összecsapás mellett a terror is megérkezett Európába: el?bb csak fél lábbal az isztambuli robbantások idején, hogy március tizenegyedikén tele talppal belegyalogoljon a biztonságosnak hitt hétköznapjainkba.
Most már nem az a kérdés, hogy lesz-e következ?, hanem az, hogy hol és mikor! Angliát, Franciaországot és Lengyelországot mondják a potenciális célpontoknak, de egyetlen ország sem érezheti magát biztonságban. Az is érdekes, hogy a két tizenegyedike után (szeptember és március) a statisztikák szerinti két, a legbiztonságosabb közlekedési eszköz lett félelmünk tárgyává. Létezik ember, aki ma úgy ül repül?re, hogy eszébe sem jut a toronyba becsapódó gép látványa? És tudunk úgy beérkezni egy vasúti pályaudvarra, hogy ne idézzük fel a madridi borzalom képkockáit? A törésvonalak eközben nem fogynak, s?t. Huntington új könyve, a Kik vagyunk? az amerikai dilemmáról, a hispán - angol konfliktusról szól. Mexikóból és Latin-Amerikából ugyanis megállíthatatlanul özönlik az országba egy olyan tömeg, mely nem akar azonosulni a befogadó ország értékeivel. Nem tanul meg angolul, nem fontos neki az arany hitelkártya, és nem is hallott az amerikai álomról. A kétnyelv?ség önmagában nem baj - vallja Huntington -, csak tudomásul kell venni, hogy a háromszáz év alatt kialakult nemzeti identitásnak vége. A korábbi faji (feketék kontra fehérek) megosztottságot kulturális árok váltja fel, és ez sokkal több a nyelvi gátnál.
A civilizációk összecsapása - úgy t?nik - beindította az er?szak spirálját. A csapást még nagyobb ellencsapás követi, amire újra lehet válaszolni, überelve az el?bbiek erejét. Eközben meg kellett tanulnunk a megel?z? csapás és a célzott likvidálás fogalmait is, de ezek szabályait még nem ismerjük. Mi, a zsidó-keresztény kultúrkör tagjai a demokrácia-felfogásunkat, jogrendszerünket védjük a bankszámlánk, kényelmünk és illúzióink mellett, míg a másik oldal mindent egy lapra téve új harcmodorral, saját életét sem kímélve száll hadba a gy?lölt Nyugat ellen. Hiába a csúcstechnika, nincsenek hatékony fegyvereink az asszonyokra, gyerekekre aggatott bombák ellen. És ha túl is éljük a mát, a holnap már nem a mienk.
A holnap ugyanis bizonyosan azoké lesz, akik akkor is benépesítik a földet. |
