Manstein: A második világháború valóban anyagháború, melyet a Vörös Hadsereg, legalábbis az elején, nagyrészt az emberanyag feláldozásával vívott. Azonban nem hinném, hogy egy modern anyagháborúban az áldozatok számával lehet mérni egy ország háborús er?feszítésének hatékonyságát, vagy harcértékét, inkább a minél kisebb áldozattal minél nagyobb gy?zelem, vagy térnyerés a dönt? faktor. Ebben az esetben a három nagy közül egyértelm?en az USA vezet, második volna a SZU, és harmadik Nagy-Britannia, mely bizonyos mértékig a balek szerepét játszotta (megnyerte a háborút, hogy elveszíthesse a békét, ezzel szemben a németek a háború elvesztése árán a békét nyerték meg). A szovjet harcmodor megítélésével kapcsolatban túl sommás az az érvelés, mely az oroszok "áldozatkészségét" szembeállítja az angolszászok "lustaságával" (melyre direkt ellenpélda például Patton tábornok harctevékenysége, Corregidor és Wake védelme, vagy Iwo Jima). A szovjet hadseregben köztudomásúlag az emberélet sosem számított, a szerencsétlen katonák jobban féltek a politikai tisztjeikt?l, mint az ellenségt?l. Odaterelték ?ket a német fegyverek elé, mint a barmokat, s a szovjet stratégia (sosem védekezni, mindig támadni) lényege volt, hogyha halomra is lövik a katonákat, lesz, aki a hullahegyen keresztül eléri a kit?zött célt. Mellesleg, egyszer azt írod, hogy az 1933-39-es id?szakban az oroszoknál komoly hadiipari vertikumok jöttek létre, máshol pedig, a vörösöknek sem normális hadianyagaik, sem normális parancsnokaik nincsenek, én ebben némi ellentmondást látok.
A hitleri stratégiával kapcsolatban, tulajdonképpen egy nagy hazárdjáték volt a háborúba lépést?l fogva, hiszen épesz? embernek nyilvánvaló lehetett, hogy Németország nem képes kétfrontos háborút sikerrel megvívni, a németeknek az "Einkreisung" állandó paranoiájuk volt már Bismarck óta. Ugyanakkor az is nyilvánvaló volt, hogy a nem éppen Hitler-barát Roosevelt el?bb utóbb belépteti Amerikát a háborúba (mint ahogy az a Pearl Harbor-i machinációval be is következett). 1939-ben az angol ultimátumra Tehát az egyetlen esélyük a németeknek az volt, hogy minél nagyobb területet, minél kisebb id? alatt elfoglaljanak, hogy Európa önellátó, "blokádmentes" lehessen (ahogy Ribbentrop 1942-ben fogalmazta). A villámháború Lengyelországban, Nyugat-Európában, vagy Norvégia megszállása esetén sikeres volt, viszont a teljes nyugati gy?zelem megbukott Churchill ellenállásán. Szerintem tehát Hitler az els? kudarcot ott szenvedte el, amikor nem sikerült Nagy-Britanniát térdre kényszerítenie (ennek fényében a dunkerque-i "gesztus", az angol expedíciós hadsereg "hazaengedése" is értelmetlen volt, nem érte el a békét). A Nagy-Britannia feletti légiháború során (még Moszkvát megel?z?en) már szertefoszlik a németek legy?zhetetlenségének mítosza, Anglia megszállásának tervét félreteszik (melynek esetleges sikere esetén nem lett volna a szövetségeseknek "ugródeszkájuk" a D-Day megvalósításához). S ekkor bejön a képbe a kétfrontos háború.
Visszatérve az oroszokra, a japánokat szárazföldön legfeljebb "elijesztették", legy?zésükre Mandzsúriában csak 1945-ben került sor, addig megnemtámadási szerz?dés volt érvényben Japán és a SZU között. A Szibériából ennek következtében átdobott pihent, felszerelt alakulatoknak is jelent?s szerepe volt Moszkva tehermentesítésében. Mindenesetre, a németek Moszkva alatti kudarcát nem tudom totális vereségként elfogadni, hiszen egy csekély el?renyomuláson kívül nem sikerült dönt? frontáttörést végrehajtani. A német el?renyomulás eredményeképpen fenyegetett a szovjet hadigépezet összeomlása, elveszett a széntermelés 2/3-a, a vas- és mangánércterület 3/4-e, valamint értékes mez?gazdasági területek. Mellékesen meg kell jegyezni, hogy a németek súlyos politikai hibát követtek el azzal, hogy nem állították maguk mellé, s?t Untermensch-nek kezelték a meghódított területek jobbára ukrán nemzetiség? lakosságát, amely, legalábbis a háború elején a németeket felszabadítóként üdvözölte. Az 1942-es támadás direkt katonai célja pedig a Bakui olajvidékek elfoglalása mellett a Volga, mint szállítási útvonal kikapcsolása, hosszú távú célként pedig a Közép-Kelet irányában történ? támadás szerepelt. A sztálingrádi csata sikerét az oroszok számára egyrészt az igazán tehetséges tábornokok el?térbe helyezése (Rokosszovszkij, pl.), az Uralon túl m?köd? hadiipar kibontakozása, végül de nem utolsósorban a jelent?s amerikai segítség okozta. 1942 októberéig 85000 korszer? tehergépkocsit, repül?gépeket, páncélosokat, lábbelit, ruhaanyagot szállítottak az amerikaiak, melyeknek az én megítélésem szerint dönt? jelent?ségük volt. A szövetséges segítség hozzájárult a a szovjet hadiipar kibontakozásához is az 1942-43 évek során. Mindazonáltal, még a sztálingrádi vereség után is sikerült a németeknek stabilizálniuk a frontot, 1943 során aztán a "rugalmas elszakadás", "tervszer? visszavonulás", "frontlerövidítés" volt a propaganda f?szólama. Az amerikaiak casablancai partraszállása tette lehet?vé a német Afrika Korps kudarcát , majd a "tengelytörést".
Az dönt? szovjet el?renyomulásra a kurszki csatát követ?en került sor, és a végzetes német összeomlásra pedig 1944-ben, a Pripjaty-mocsarak körzetében indított orosz támadás, illetve Románia átállása következtében került sor, azonban ez id?ben megegyezett a D-Day bekövetkeztével, ami ugyanakkor nyugaton tette lehetetlenné a helyzetet a németek számára. Mellesleg a keleti fronton a német politikai vezetés súlyos b?ne volt, hogy nem szervezték meg (s?t megtiltották) a keleti területekr?l a lakosság evakuálását, mondván, hogy az oroszokat úgyis megállítják. Az amerikaiak háborús szerepét illet?en: el kell ismerni, hogy Eisenhower nem volt nagy stratéga, inkább politikus alkat, mégis el?nyben részesítették a "nagy hadvezérszemélyiségekkel", pl. MacArthurral vagy Pattonnal szemben. Emellett, az anyagháborúban, a "konvojháborúban" egyértelm?en ?k döntötték el a gy?zelmet. Mellesleg a stratégiai bombázásokkal kapcsolatban (ezek az angliai német bombázásokat meghaladva a lakosság demoralizálásához is hozzájárultak), pont ilyen bombázás (Peenemünde) játszott dönt? szerepet a német Vergeltungswaffe sikerének megakadályozásában. A bombázások megsemmisítettek három motorgyárat és 23 repül?testet el?állító üzemet, mely veszélybe sodorta a repül?gépgyártást. Az amerikai 15. légihadsereg pedig az olajipari központokat támadta folyamatosan, mely az üzemanyagellátást nehezítette meg. A németek által kés?n kifejlesztett sugárhajtású gépek (Me-262, melyr?l az oroszok a MIG-15-öt koppintották) már nem fordították meg a háború menetét. A német birodalom végs? összeomlását a Ruhr-vidéknek a szövetségesek által történ? elfoglalása okozta, majd 1945 márciusában kézzelfogható közelségbe került Berlin, ugyanakkor Eisenhower az ilyen irányú törekvéseket "politikai okokból" leállította, a szövetséges csapatoknak meg kellett állniuk az Elbánál. Tehát nem igazán egyértelm?, hogy a második világháborúban a németeket "pusztán az oroszok" gy?zték volna le. A május 9-i "gy?zelem napja" is pusztán egy (mai szóhasználattal élve) pr-fogás volt, szimbolikus megismétlése a már május 7-én aláírt kapitulációnak.(Előzmény: Manstein, 2002.06.09. 23:44:31) |
