Jaj, régi szép magyar nép! Az ellenség téged mikép Szaggat és tép! Mire jutott állapotod, Romlandó cserép. Mint egy kedves eleven kép, Voltál olyan szép, Magyar nép! De a Sasnak körme között Fonnyadsz mint a lép. Szegény magyar nép, Mikor lész már ép? Megromlottál, mint cserép. Jaj, hát szegény magyar nemzet Jóra mikor lép?
Jaj, Rákóczi, Bercsényi Magyarok híres vezéri, Bezerédi! Hová lettek magyar népnek Vitéz vezéri, Nemzetünknek hírszerz?i, Fényes csillagi, Ocskai? Az ellenség mindenfel?l ?ket emíszti, ?zi, kergeti, Búval epeszti. Közinkbe sem ereszti. Jaj, hát szegény nemzetünket Miképp mellyeszti!
Jaj, országunk, jószágunk, De f?képpen mi magunk Mint nyavalygunk; Az idegen nemzetségnek Rabjai vagyunk. Jaj, naponként mind elfogyunk, Jót ne is várjunk, Kívánjunk, Mert hatalmas, diadalmas Nemzet van rajtunk. Jaj, meg kell halnunk, Meg nem maradunk, Nagy ellenség közt vagyunk, Bizony méltán ezek miatt Kesergünk, sírunk.
Országunknak, magunknak, Jaj minden maradékinknak! Mindazoknak, Kik e földön nagy ínségben Így nyomorkodnak. Özvegyek panaszolkodnak, Árvák zokognak; Magoknak Siralommal ártatlanok Halált okoznak, Úgy siránkoznak És fohászkodnak. Bánatjok nem apadnak, Mert hazánkbul az ínségek El nem távoznak.
Tenger rajtunk a fegyver, Mert a német rajtunk hever, S igen ver. Mutogatja magát mint egy Híres gavallér, Nemzetünket hajtó pillér. Nem szán, mint hóhér. Akit ér, Addig veri, meddig neki Mindent nem ígér. Látod mely kövér, B?rében sem fér, De mégis mind többet kér, Alig vagyon országunkban Miatta kenyér.
Nézz reánk, Úr, a mennybül! Ments meg, kérünk, minket ily csúf Ellenségtül, Ki a híres magyaroknak Vérébül épül. Ne hagyd ily dühös ínségtül Rút ellenségtül, Némettül Gyaláztatni, mocskoltatni Az írigyektül. Ily dölyfös néptül, Kínzó eszköztül, Megfosztatni nevétül, Mindenkoron gy?zedelmes Dics?ségétül! |