baba: Szia, bár úgy igertem neked, hogy nem állok veled szóban, kérlek, engedj meg csap pár szót. El?ször, hidd el mélyen sajnálom, a tragediátokat, és a többieket. Sajnos a háborúnak a sorsát se nem a magyarok se nem a románok nem döntötték, így biztos belátod, hogy mindkét részr?l voltak áldozatok, amik többnyire fölöslegesek voltak, hisz a nagy hatalmok a saját érdeküket nézték, és végrehajtották a kis országokkal. Ha a vallomások pillanatában vagyunk, nagyapámnak több szerencséje volt sértetlenül jött viszza a háborúból,?t 17 évesen hurcolták el a falújából harcolni, és a legtöbben így jártak, mit tehet ? róla, vagy én? Én nem akarlak bántani titeket, se a ti hitetteket nem akarom megrendíteni, se másféle igazságot nem akarok belevinni az eltetekbe, ugyanolyan nem értek egyet a tiszels?séges hozzáállásatokkal, mint az otthoniakkal sem. Nem magával az elvvel nem értek egyet, nacionaliszmus egy csodalatos dolog, hanem a stilus, az ami széls?ségesnek látom. Ha jobban olvastad volna el a "Hol az igazság témát", megláthattad volna, hogy már megtettem számtalanszor is azt amit te javasoltál, azaz az otthoni emberekkel akik ilyen széls?ségesek mint ti, meg próbáltam értetni, hogy attól , hogy mocsolják a másikot, még semmi nem fog megváltozni. Sajnos ( vagy szerencsére?) nem vagyok olyan nagy ember, hogy ezt megtehessem a román vezetéssel, de bizom benne a mostani kormány nálam ügyesebben tudja csinálni. És hidd el a toleranciát nem tudnám megjátszani, ha olyan lennék mint gondolsz, akkor ugyanúgy káromkodnék mint te de eddig egyszer sem tettem, bár ok nélkül egy csomóan estetek nekem. Az hogy itt vagyok (Magyarországon), szerintem elég bizonyitek arra, hogy semmi bajom nincs veletek, van annyi elhet?ségem, hogy bárhol a világon tudjak érvényesülni, de nekem itt megtetszett, szóval elfogadtam a tényeket. És nem bírom hangsújozni, hogy én sem értek egyet a etnikai ellenszegüléssel (kivéve talán a cigányokat vagy a zsidókat), biztos békésen lehetne élni a két népnek egymás mellet, ha hagynák. Te most felhoztad a bizonyitekaid, és szerinted a baj csak egyoldalú, de biztosíthatlak, hogy olyan nincs a világon, hogy ugyanolyat csináljak mint te, és most én is soroljak fel dolgokat, elég unci lenne, mert akkor 2 egyforma ember lennénk, aki egymás ellen vélekedik, én csak annyit mondok, hogy a hiba mind a két táborban található, nincs füt t?z nélkül, tudod. Marosvásárhelyen és 2 tábor volt az utcán, nem voltak románok akik kergették a töbieket a városban, vagy nem? De nem akarok róla vitatkozni, mert nekem más véleményem van róla, eddig is úgy tartottam, hogy egy mesterséges konfliktus volt, amir?lk at akkori vezetés tehet. Sajnos aldozatok és sérültek mind 2 oldalról volt, én sajnálom mindkett?t. Mai az álnevedet illeti nem feltétlen?l rád értettem, hanem azokra, akik, talán itt vannak is kavarják a dolgokat.én biztos nem tettem ilyet. amint modtam, nem akarlak beneteket megrendíteni a meggy?z?désetekben, vagy valami másféle igezságot mutatni nektek. Többsz?r is hangs?ljoztam, hogy amit írtam, egyáltalán nem biztos hogy igaz, nem? Ami akulturátok illeti(mert említetted a bibliát) el is imertem, már párszor, hogy tényleg magas(abb) szint? m?veltség és kultúra fejl?dött Erdélyben a magyar id?szak alatt. Nem értelek tagadd meg, vagy vond kétségbe azokat az állításaimat, amikben nem értek egyet veled? Miért jó az neked, hogy olyanokat hozol fel mindig ellenem vádként, amikben egyetértek veled? És az, hogy valaki szereti a hazáját miért baj? te is azt teszed, nem? vagy ez csak neked szabad? Ahhozképest elég hosszúra sikerült ez a pár szó :) de követni akartam a szöveedet, is hozzászólni a fontosabb mozzanatokhoz, remélem nem baj. Dani |