1920-ban, kerek tíz esztendővel ezelőtt, a világtörténelem legvéresebb háborújának befejezése után a szerencsés győztesek Trianonban ítéletet hirdettek ki. Összeomlás, forradalmak és román megszállás után, a legszörnyűbb nyomorúság idején a kilátásba helyezett wilsoni béke helyett darabokra tépték az ezeréves Magyarország testét. Minden környező állam részt vett a nagy osztozkodásban. Még a régi bajtársnak, Német-Ausztriának is adtak belőle, hogy ne legyen egyetlen olyan szomszédunk sem, akire elkeseredés nélkül gondolhatunk.
     Jajj a legyőzötteknek - mondja a régi latin példaszó és ennek igazságát újra bebizonyította az a kegyetlenség, mellyel az úgynevezett békeszerződésekben a központi hatalmakkal elbántak. Hiába tették le a vesztesek a fegyvert, hiába adták meg magukat kényre-kegyre, tovább dühöngtek a háború fúriái és nem szállott le az égből a béke galambja.
     Irgalmatlanok voltak a győztesek és rettenetesek a feltételek, melyeket megszabtak. Régi szövetségeseinkkel szemben is kemények voltak, de azért hasonlíthatatlanul szörnyűbb volt az a sors, amellyel bennünket sújtottak.
     Megnyomorították a németet, bolgárt és törököt is. De ha az arányt akarjuk kifejezni, elmondhatjuk, hogy azoknak levágták egy-egy ujját, a magyarnak pedig kezét, lábát és most csonka teste vérző rongyokba takarva vergődik.
     Németország elvesztette területének 13 százalékát, Magyarország 72 százalékát. Németországtól elszakították lakosságának 10 százalékát, Magyarországtól 64 százalékát. Húsz németajkú lakosból idegen uralom alá került egy, húsz magyar közül pedig hét. Elszakítottak több mint másfélmillió olyan magyart, aki egy nyelvtömbben él a megmaradt csonka országgal.
     A versaillesi békeszerződés gondoskodott arról, hogy bizonyos idő elteltével a franciák kiürítsék a megszállott Rajna vidéket, de mikor ürítik ki azokat a magyar területeket, amelyeket szomszédaink a trianoni béke értelmében megszálltak? A versaillesi béke szerint Schleswig déli részében, Felső-Sziléziában, majd 1935-ben a Saar-vidéken népszavazást tartanak és megkérdezik a lakosságot, hova akar tartozni, Német- vagy Franciaországhoz. De mikor lesz népszavazás az elszakított magyar területeken? Mikor fogják az ottani népességet megkérdezni, hogy vissza akar-e térni oda, ahonnét megkérdezése nélkül erőszakkal elszakították?
     Minden részvétünk a volt fegyvertársaké, de ha Trianonra gondolunk, irigyelnünk kell őket Versaillesért, Neuillyért és Sévresért.
     Ép emberi elmével első pillanatra megérteni sem lehet ezt a megkülönböztetést, amikor a központi hatalmakkal együtt és egyszerre vesztettük el a világháborút. A Magyarország testén osztozkodó utódállamoknak még csak hadisikerük alapján sem volt jogcímük a zsákmányra. Felelősség sem terhel bennünket. Gróf Tisza István, Magyarország akkori miniszterelnöke, még a háború előestéjén is minden erejével igyekezett megakadályozni kitörését. Magyarország számára a háború valóságos öngyilkosság volt, abban csak veszíthetett és semmit sem nyerhetett; mert a monarchia mindén területnövekedése a magyarság súlyának csökkentését jelentette volna. A magyar nemzet minden felelős tényezője és képviselőháza ismételten egyhangúan tiltakozott minden hódító szándék ellen még a legnagyobb katonai sikerek idején is.
     De ha elleneztük a háborút és nem voltak hódító szándékaink, van-e annak a vádnak mégis alapja, hogy Magyarország felelős a világégésért?
     Egyetlen egy: a békeszerződések 161-ik úgynevezett szégyenszakasza. Épp úgy, mint a többi békeparancsba, a trianoniba is bevették azt a pontot, amelyben Magyarország elismeri, hogy "a Szövetséges és Társult Kormányokra, valamint polgáraikra Magyarország és a többi központi hatalom támadása kényszeríttette rá a háborút és mint veszteségek és károk okozói jóvátétellel tartoznak."
     Ezt a hazugságot is vállalnunk kellett, amikor arra kényszerítettek, hogy halálos ítéletünket aláírjuk.
     Magyarországot is megköpdösték, amikor keresztre feszítették.
     Az igazság ott van, hogy a világháborút nem a népek, hanem nyolc-tíz, Európa különböző államaiban felelős állásban levő államférfiú - akik között azonban magyar egyetlenegy sem volt - idézte fel, a népekre pedig csak rászakadt a szerencsétlenség. Veszniük és pusztulniuk kellett a nagy öldöklésben, a legyőzötteknek azon túl is megszégyenítés, szenvedés és nyomor jutott osztályrészül.
     A Magyarországtól elszakított lakosságot magasabb kultúrából alacsonyabba taszították. Az utódállamokban az eltépett magyarságot vallási, gazdasági és kulturális téren a legirtózatosabban üldözik, noha a békeszerződésben biztosították kisebbségi jogait. Céljuk világos: az elszakadt magyarságnak néhány évtized alatt való tökéletes kiirtása.
     Trianon gazdasági következményei is csakhamar jelentkeztek. A régi Magyarország nemcsak a világ legtökéletesebb földrajzi alkotása, hanem nagyszerű gazdasági egység is volt. A földarabolás következtében a megmaradt és az elszakadt részek lakosságára egyaránt a régi jómód és fejlődés helyett elszegényedés várt.
     Nemzeti nagy létünk második temetője Trianon. Ezt a békét, épp úgy, mint a háborút, nem a népek hozták létre, hanem néhány államférfi. Ezek csak Ausztriáról tudtak, Közép-Európa viszonyai tekintetében tájékozatlanok voltak, a magyar ügyet pedig egyáltalában nem is ismerték. Ezeket a korábbi béketárgyalásoktól kifáradt politikusokat az utódállamok képviselői, Benes és társai, hamisításokkal félrevezették és hazug adatokkal megcsalták. A Chateau de Madridban internált magyar békedelegátusokkal csak írásban érintkeztek. A magyar jegyzékeket el sem olvasták. A háború vérgőzös levegőjében vizsgálat nélkül elfogadták az utódállamok megbízottainak minden követelését.
     Így született meg az ítélet, ami ellen nem volt fellebbezés.
     Amit hazugság és erőszak hozott létre, azt csak hazugság és erőszak tudja fenntartani. Az igazságtalan békéket is csak hazugsággal és erőszakkal lehet megőrizni. Ezért kellett lefegyverezni a megvert államokat, köztük Magyarországot is.
     A békeszerződések megkötése óta tíz esztendő telt el. Az idő némiképpen eloszlatta azokat a hazugságokat, amelyekre Trianon épült. Ma már világszerte érzik, hogy a rossz békék újabb háborúk magvát vetették el és a zsákmányt nem lehet tartósan megőrizni, ha minden erkölcsi alap hiányzik. Nem lehet Európa egyik része állandóan rabtartója a másiknak. Csak idő kérdése, hogy vagy leszerelnek a győztesek, vagy fölfegyverkeznek a vesztesek. A világháború hatalmi alakulása is a múlté. Akik tegnap még barátok voltak, ma csaknem ellenségek és az idő további meglepetéseket tartogat méhében. Olaszország hivatalos álláspontja a békerevízió, amelyről Európa-szerte másképpen gondolkoznak, mint néhány esztendővel ezelőtt. A nagy háborúnak emberéletben való pusztításait még nem felejtették el a nemzetek, politikai és gazdasági következményeit a győztes államok is nyögik. A világ minden népe állandó, tartós békére áhítozik. Irtózik az újabb vérontástól, amelyről tudva van, hogy borzalmaiban minden eddigit messze felül fog múlni.
     Ma még sokan félnek a békerevízióról beszélni, attól tartva, hogy ebből újabb háborús bonyodalmak származhatnak. De napról-napra szaporodik azok száma, akik úgy vélekednek, hogy az új vérontást sokkal biztosabban el lehet kerülni, ha békeparancsok helyett igazi, emberséges, a népek önrendelkezési jogának megfelelő békékben jóváteszik az elkövetett igazságtalanságokat.
     Igazi béke! Igazi jóvátétel! Mennyire más ez, mint amit eddig annak csúfoltak. A mai béke valódi neve: erőszak. A mai jóvátételé: hadisarc, amelyet fegyveres erővel kényszeríttettek ki azoktól, akiknek más bűnük nem volt, mint hogy a hadiszerencse tartósan és mindvégig nem szegődött melléjük.
     A népszövetségi alapokmány szerint a Nemzetek Szövetségének egyik feladata a háborút előidéző okok megszüntetése és ennek érdekében a gyakorlatban alkalmatlanná vált békék revíziója.
     A mi revíziónkhoz elsősorban az szükséges, hogy igazságunkat a népek megismerjék és elismerjék. Sajnos, a külföld közvéleményének, felvilágosító munkánk hiánya folytán, sejtelme is alig van arról, mi történt Trianonban. Ott pedig, ahová csak az ellenséges hazug propaganda jutott el, Ázsiából ideszakadt, félművelt, izgága hordának tartanak, amely veszedelme Európa békéjének, és amelyet állandóan féken kell tartani.
     Még ezért is hálásak lehetünk a kisantantnak, mert legalább tudomást szerzett arról a világ, hogy vagyunk, s a ránk kényszerített békében megnyugodni sohasem fogunk.
     Trianon után igen sokáig csak ennyi fogalmuk volt rólunk. Magyarország nagy és nemes barátjának, Lord Rothermerenek halhatatlan érdeme, hogy az angol és részben az amerikai közvélemény mindinkább megismeri az igazi helyzetet. Az európai kontinensen az egyetlen baráti Olaszország kivételével ma is hihetetlen tájékozatlanság uralkodik. Ez volt az indító oka annak, hogy a Pesti Hírlap, ötvenéves jubileuma alkalmából, angol, francia, olasz és német nyelven megjelenő, a külföld felvilágosítására szolgáló munka kiadására határozta el magát. A Pesti Hírlap Revíziós Albuma néhány hónappal ezelőtt készült el és azóta sokezer példányban elkerült a világ minden részébe mindazoknak a kezébe, akik hazájuk sorsának intézésére döntő befolyással vannak.
     A földkerekség minden tájáról többezer válasz érkezett. Ezeknek csak kis töredéke egyszerű, udvarias köszönet. Oroszlánrésze meleghangú írás. Küldői kijelentik, hogy sejtelmük sem volt arról, milyen méltatlanul bántak el Magyarországgal és szükségesnek tartják a trianoni szerződés revízióját, az igazság és az emberiség békéje érdekében. Alig egy-két levél igyekezett Trianont védeni a kisantant hazug rágalmaitól megfertőzve. Gyerekjáték volt ezekre válaszolni.
     Azon a közvetlen hatáson kívül, melyet a Pesti Hírlap revíziós munkája a külföldön kiváltott, még más igen jelentős eredmény is volt. Bebizonyítottuk, hogy ma már olyan légkör fogja körül a világot, amelyben bátran, minden kertelés nélkül feltárhatjuk sebeinket és kérhetjük azok orvoslását. Bebizonyítottuk, hogy a semmi áldozattól vissza nem riadó ellenséges propagandával könnyűszerrel meg tudunk mérkőzni. Bebizonyítottuk, hogy a magyar diplomáciának szakítani lehet eddigi túlzottan óvatos politikájával. Határozottan, egyenesen mutathat rá minden lehető alkalommal a bennünket ért sérelemre. Ezt annál bátrabban teheti, mert Magyarország nem háborúval, hanem békés úton és békés eszközökkel akar igazához jutni.
     Természetesen nem lehet az álláspontunk, hogy az általános békerevízió alkalmával rólunk sem szabad megfeledkezni, mert bennünket is sérelem ért, hanem meg kell értetni a világgal, hogy a békekötések hasonlíthatatlanul legsúlyosabb sebesültje Magyarország, és ezért soronkívül, mindenki mást megelőzőleg, őt kell első segélyben részesíteni.
     De nemcsak a kormányzat revíziós tevékenységét kell a végsőkig fokozni, hanem minden nemzeti erőt a célnak érdekébe kell állítani.
     Tegye meg mindenki a magáét. A siker nem maradhat el, az igazság győzni fog. Ez oly bizonyos, mint az, hogy a dermesztő tél után tavasz következik.
     A nemzet élete éppúgy, mint az egyes polgároké, a mai időkben telve van nehéz küzdelmekkel. A mindennapi kenyér gondja ólomsúllyal nehezedik a magyar társadalom lelkére, amely pártokra szakadva, fáradtan és csüggedten hordozza a megpróbáltatások súlyos keresztjét.
     De éppen ezért még nagyobb szükségünk van egy olyan nemzeti eszmére, amely egyesíteni és lelkesíteni tud - és ez a revízió. Ez az a világító fáklyafény, amely biztosan irányít mindnyájunkat. Ha fáradtak, ha csüggedtek vagyunk, ha sötétben botorkálunk, nézzünk oda, látni fogjuk az igazságot és az utat, amely visszavezet minket a régi, napsütéses, gyönyörű magyar életbe.