 | Vitafórum szlovákia történelme 1993.jan.1-je-Megalakult a Szlovák Köztársaság
2023.jan.1-je-a Szlovák Köztársaság feloszlott,Magyarország és Csehország része lett.
Nagyobb részben Magyarország,és a kisebbrészben pedigCsehország
DE SZÉP IS LENNE!!!!!!!!!!!!!!VESSZEN TRIANON!!!!!!!!!!!!!!!! (Indította: felvidéki_hungarista, 2007.04.10. 12:18:40) | magyar | 2009.11.11. 15:28:19 | Válasz erre | | 19.206.04.01 | | | Felvidéken a tanító bemutatkozik az els? osztályos gyerekeknek és megmagyarázza nekik, hogy ? szlovák.
Kéri az osztályt, hogy emelje fel a kezét, aki szintén szlovák.
Nem értik a kérdést, ám kedvezni akarnak a tanítónak, mindegyik nyújtja a karját, kivéve egy kislányt.
A tanító megkérdezi a gyereket, hogy ? miért nem csatlakozik a többiekhez.
- Mert én nem vagyok tót - feleli a gyerek.
- Én magyar vagyok - mondja büszkén.
A tanár zavarban van, kipirosodik az arca és kérd?re fogja gyereket, hogy miért vallja magát magyarnak.
- Apám, anyám magyar, tehát én is magyar vagyok - válaszolja.
A tanár még mérgesebb és kérdezi:
- Ha apád szarházi lenne, anyád szarházi lenne akkor te is szarházi lennél?
- Nem akkor szlovák lennék... |
| Construct | 2009.10.27. 04:18:54 | Válasz erre | | 85.216.186.67 | | | paluz:
Hát csak az, hogy a Felvidéki magyar politikusok ugyanazt a szamárságot kezdik kovetni, ami pár évvel ezelott észlelhettunk istenbocsá a Romániában elo magyaroknál - kétfelé volt húzva az iga az RMDSZ és Tokes László által. Ha jól emlékszem, akkoriban ot magyar politikus ult a román kormányban...
.
Felvidéken az a veszély fenyeget, hogy a kettészakadt magyarokat két politikai párt fogja képviselni és a jovo évben lévo parlamenti választásakor nem igen valószinu, hogy mindkét párt bejutna a parlamentbe. Szóval vékony jégen táncolnak Bugár és Csáky, csak egyikuknek tapsikol mostanában Orbán.
.
Szerény nézetem szerint ha ma is volnának magyarok a szlovák koalíciós kormányban, nem létezne a nyelvtorvény probléma, nem rugdosna a szlovák oktató miniszter a magyar tankonyvekbe.
.
De hát mit tesz Isten? Már most sínylodik a felvidéki magyar, mert politikai képviselete csokkent az ellenzéki posztban lévo MKP-által, apadnak a pénzforrások az állami kasszából a magyar kultúra, iskola stb. részére, annira lóra vannak ultetve a szlovák politikusok, hogy nem engedik át Sólymot a komáromi hidon... Kozben esztelenul kell nyomulni a még vékonyabb jégre, mert hát mire mennénk a 21. században, ha nem volnának minduntalan emlegetve Bene dekrétumai, Trianon... A mai Európa nem hajlandó megrokonyodni, orvosolni a magyarokon tett igazságtalanságokat a 20-század elso felében..
.
Igy aztán majdnem biztosra lehet venni, hogy a kovetkezo években az modogathatja a felvidéki magyar, hogy szarul él, de buszkén. Buszke lesz rá az anyaországi magyar és ha majd Orbán lesz megint kormányfo, az fogja a felvidéki magyarokat kihúzni a csávából.
.
Kozben nem lesz magyar képviselet a szlovák parlamentben és csak meseként lesz emlegetve, hogy voltak idok (1998-2006), amikor bár rovid idore, de mégis magyar politikus volt a szlovák parlament fonoke, magyar politikus volt a szlovák kormányban oktató miniszter..
.
Hát pl. ilyen nyavalygásai vannak Felvidéken egy megfutamított oreg, buta tótnak. Ezeket pedig nem tudtam bepréselni egy SMS-be:((Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| paluz | 2009.10.26. 13:22:03 | Válasz erre | | 89.134.124.233 | | | Áldás békesség mindenkinek .
Mi újság itt a Felvidéki topicban ...? |
| Tamás | 2009.10.25. 11:31:03 | Válasz erre | | 193.68.63.65 | | | Látom hogy a téma Szlovákia történelme.
Nos akit érdekel adja meg a számát elküldöm SMS-ben. |
| Tamás | 2009.10.25. 11:28:42 | Válasz erre | | 193.68.63.65 | | | | Román hadsereghez is írjatok please! Kössz! |
| Construct | 2009.10.24. 20:35:36 | Válasz erre | | 85.216.186.67 | | | anyilas:
Bár ez nem volt speciel nekem címezve, figyelmesen elolvastam elozményedet. Semmi kifogásom, semmi hozzámondani valóm nincs hozzá. Az, ami nagyon fontos, hogy a Benesi dekrétumok keletkezése, végrehajtása ne menjen feledésbe.
.
Gondolom, régebben megállapodtunk abban, hogy a 21. században nem várható el, hogy a II. VH utáni nemzetkozi határok magváltoznának - pl. Trianon felulvizsgálásával. Napokban a cseh Klaus kavarta fel a vizet a Lisaboni egyezmény aláírása elott. Azonnal nálunk emiatt felszólalt Fico is, ako szintén fél attól, hogy Lisaboni egyezmény retroaktivitással hatna Benes dekrétumáira.
.
Ezzel csak rá akarok mutatni (visszaemlékeztetni régebbi vitapartnereimet), hogy mennyire kényes dolog 1945-óta Benes dekrétumaihoz jogilag hozzányulni, mert ezek tobbek kozt a volt Csehszlovákia jogrendszere alapját képezik. Annakidején nemzetkozi jogászok nem tudtak jogi megoldást találni - manapság is úgy állnak a dolgok, hogy Benes dekrétumai holtak, az ido múlása miatt már nem lehet érvényesíteni oket...
.
Amint irtam, semmi kifogásom elozményedet ellen. De azért Európában megmaradtak Construktok, Anyilasok .. teveháton ugetok, akik kulonbozo államokban élnek, kozelednek jogrendszereik, benne vannak az EÚ-ban, NATO-ban, schengeni határokon belul... Egyesek rajonganak a HVIM-ért, orulnek a Jobbiknak, a Magyar gárdáknak, kuzkodnek a szlovákiai nyelvtorvény ellen, Trianon ellen, euró ellen, onkormányzati teóriákkat szeretnének fabrikálni..stb.
.
Azért szamárság egymás torkát szorongatni, kopkodni, gyalázni, stb. Elég, ha vitatkozunk, esetleg nézetet cserélunk.(Előzmény: anyilas, 2009.06.09. 05:23:28) |
| Construct | 2009.10.24. 19:55:27 | Válasz erre | | 85.216.186.67 | | | anyilas:
Hónapok után elolvastam 2009.06.06 elozményemet, melyre utolsó pillanatban majdnemhogy bemásoltad személyes levelemet. Nem szeretném, ha az általad emlitett gát áttorne, de azért próbáld újból elolvasni emlitett elozményemet. Téves nézeteim lehetnek, vitatkozni is hajlandó vagyok - de csak addig a pillanatig, amikor engem valaki hazug embernek cimkéz. Bárki ezen a honlapon engem oreg buta tótnak nevezhet, sértegethet - mindenkinek megvan a saját színvonala. Akit azonban hazugságon fognak, akkor bizony tokmindegy, hogy milyen nemzetiségu vagy vallásu. És Neked, Anyilas, igazán nincs okod engem hazug embernek nyilvánitani.
.
Tudatosan nem vagyok provokatív, tudatosan nem provokállok. Bevallom, nem tartottam be szavamat az "onkormányzati teóriámmal" - de ezt nem lehet hazugságnak nevezni.(Előzmény: anyilas, 2009.06.06. 13:22:46) |
| Viva Trianon | 2009.10.21. 19:05:24 | Válasz erre | | 188.25.205.134 | | | | Trianon is Justice ! |
| McGy?z? | 2009.10.20. 22:27:55 | Válasz erre | | 77.118.138.43 | | | Hannibal: Nos az emelt fejjel semmi gond, s?t! Eléggé megtéveszt? de hadd higgyék, egyszer talán úgy is lesz.
... Már itt van a leveg?ben olyan közel, hogy szinte látom...(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Hannibal | 2009.10.20. 18:06:39 | Válasz erre | | 86.101.136.15 | | | McGy?z?: Igen értem.No de azért föl a fejjel Bajtársam!A válság okozta "kellemetlenségeket" enyhíteni fogja a hamarosan elkezd?d? SZEBB JÖV?!Biztos vagyok benne hogy már itt járkál a kertek alatt!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| McGy?z? | 2009.10.20. 00:38:30 | Válasz erre | | 77.118.47.156 | | | Hannibal: Üdv Neked is!
Ahogy a nóta mondja: Vándor vagyok vándor, ki folyóvízben gázol, folyó vize messze-messze sodor édes kis Hazámtól...
Elért engem is a gazdasági válság: kétszer annyit dolgozok fele annyi pénzért amib?l kétszer annyit törlesztek mint amivel elkezdtük. De gondolom nem vagyok egyedül, s?t...
Szebb Jöv?t!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| Hannibal | 2009.10.19. 19:18:44 | Válasz erre | | 86.101.136.15 | | | McGy?z?: Hogy vagy Öreg Harcos üdvözöllek!?(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:42:57) |
| McGy?z? | 2009.10.16. 23:39:16 | Válasz erre | | 77.119.86.233 | | | Pelikan: Egyébként ha nagyon érdekel szlovákia történelme, add meg a számodat és átküldöm esemesben.(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:28:35) |
| McGy?z? | 2009.10.16. 23:36:53 | Válasz erre | | 77.119.86.233 | | | Pelikan: Testvér, Te nem adod fel és lám megfutamodásra kényszerítetted az öreg tótot. A helyében én most már se köpni se nyelni nem tudnék. Ülj fel mögém arra a tevére és kezdjük el a Gellérthegyen döngetni a mellünket, hogy "De nagy magyarok vagyunk itt mi!!!" De próbálnánk meg az ? helyükben! Akkor is olyan fene nagy magyarok lennénk?!?
Emlékszel, annak idején ezzel indított! Lám mivé foszlott egy meghunyászkodó rendszerimádó illuzórikus álma!!!
Port Moodey még mindig?
Nyáron Gyergyó környékén pihentünk a családdal. Sok dolog változott arrafelé. Jó irányba. Közelegni érzem az oly soká áhított
Szebb Jöv?t!(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:28:35) |
| Pelikan | 2009.07.03. 08:28:35 | Válasz erre | | 64.59.144.22 | | | Construct-nak!
"A Jobbik Magyarországért Mozgalom határozottan elítéli a szlovák parlament által elfogadott nyelvtörvényt, mely szerint minden nem magánjelleg? kommunikációban minden természetes és jogi személynek, szervnek szlovákul kell megnyilvánulnia. A szabályozás azt jelenti, hogy ezentúl a hivatalos ügyek intézésében még a magyar anyanyelv? ügyintéz?vel szemben is kizárólag a szlovák nyelv használható. A törvény betartatására új minisztériumi osztály lesz létrehozva, s a jogszabályt megszeg?ket akár 5000 euróra is büntethetik.
Úgy gondoljuk, hogy ezzel a lépéssel a szlovák vezetés tovább rontja a Felvidéken él? magyarok amúgy is nehéz életét. A ?szlovák nyelv védelméért hozott törtvény? súlyosan sérti a kisebbségek nyelvi jogait, és a második világháború óta tartó er?szakos integráció újabb lépése csak további konfliktusokat eredményezhet. A nyelvtörvény magyarellenes eszközként való felismerését segítheti az a tény is, hogy a cseh nyelv kivétel a jogszabály alól.
Északi szomszédunk az utóbbi években több olyan lépést is tett a Felvidéken több mint ezer éve él? ?shonos magyarság ellen, ami miatt a magyar kormánynak már régen meg kellett volna tennie a szükséges lépéseket, ám ezek az intézkedések azóta sem történtek meg, így gyakorlatilag magukra hagyva a határon túl él? honfitársainkat.
A Jobbik régóta hangoztatja azon álláspontját, hogy Magyarországnak olyan er?s külügyi képviseletre van szüksége, mely szükség esetén minden diplomáciai eszközzel küzd az elszakított területeken él? állampolgárainak alkotmányos jogainak betartatásáért.
Jobbik Határon Túli Magyarok Kabinete"(Előzmény: Pelikan, 2009.07.03. 08:24:09) |
| Pelikan | 2009.07.03. 08:24:09 | Válasz erre | | 64.59.144.22 | | | Construct:
" Tátott szájjal olvastam elozményedet. Hogy milyen gazdag Isten állatkertje!"
Nem is olvashattad ,olvashatod maskeppen, mert te egy tatott szaju tipikus kekeckedo oreg tot vagy.
A szlovak nyelvtorvenyt nem tatott szajjal olvastad?
Az ilyenekrol miert nem irsz ,miert sunnyizol?
Miert nem jartatod most a nagy tot nyelvdet tatott szajjal?Felsz ,hogy nem lesz nyugdij,kussoljal csak, ezt tanitottak neked: nem erteni egyet a Magyar Gardaval,Jobbikkal es a Hatvannegy Varmegye Ifjusagi Mozgalommal, ennek hangot is adtal itt a forumon.
Az altalad annyira gyulolt Jobbik Magyarorszagert Mozgalomnak olvasd csak el az elitelo nyilatkozatat ,de fogd be a .......,nehogy kopkodni kezd a sajat keszulekedet is.
Aztan mikor elovastad az alabbi Jobbikos nyilatkozatot , ne erolkodj a magyar valasszal( tudod a nyelvtorveny). Itt a forumon lejarattad magad az igazi magyar emberek elott,hadd csak emlitsem meg a anyilast,McGyozot es a tobbieket.
Nem marad mas neked oregségedre tiszteni a szlovak nyelvtorvenyt a szlovak nyelvet, amit eddig is jobban beszeltel mint a magyart!!!
Tátott szajjal te mar csak nyalazni es frocsogni tudsz,de azt nagyon!
construct!Csukd be a szad,huzat van!!!(Előzmény: Construct, 2009.06.02. 23:05:31) |
| Bazalt | 2009.06.24. 16:03:46 | Válasz erre | | 213.178.109.17 | | | Hallottátok, hogy legutóbb mivel dicsekedett a szarházi, sehonnai tót ján slota? Azzal, hogy 1979-ben megütött egy magyar embert azért, mert az magyar dalokat énekelt.
Én nem azt kívánom neki, hogy dögöljön meg, hanem hogy érje meg, hogy a magyarok megsemmisítik a szlovák államot!
Ha nem lett volna Trianon, az ilyen slota-félék nem ilyen jó zsíros állásban lennének, mint most, hanem egy felvidéki magyar állami börtönben ülnének. |
| anyilas | 2009.06.10. 08:57:53 | Válasz erre | | 84.0.195.119 | | | Nem tudok cikket küldeni Kedves Zénó.
Amikor a Fidesz a mindenki által tudottan kiherélhet? ( ki is herélték, miután lehet?ségük lett rá) státuszmagyar jögkört kitalálta mindenki értetlenül ált el?tte. Kivéve minket mert ugyan mi sem értettük mi akar ez lenni, de örültünk, hogy valami végre történik. Az általános nyugati értetlenkedésben ( velencei értekezlet), a kés?bbi Fideszes EP. képvisel? Schöplin György, aki Londonban élve ismerte, és értette a nyugati hivatalos diplomácia értetlenkedését, mondta, hogy elhibázott lépés volt a Fideszt?l ez a megfoghatatlan státusztörvény, mert nyugat ilyen jogintézményt nem ismer, és nem is érti mit akar ezzel a magyar kormányzat. Azt mondta akkor, hogy a kett?s állampolgárságot kellett volna megadni, mert azt ismerik nyugaton, és az bevett jogintézmény. Erre mondta Kövér az általam idézatt mondatot.
A másik mondat egy lakossági fórumon hangzott el Pokornitól már a népszavazás után.
Pokorni ostorozta Patrubányit. Hevesen kikelt, hogy micsoda ostoba magamutogatás volt ennek a kérdésnek egyáltalán az ilyen múdon való felvetése. Amikor rákérdeztünk, hogy hogy is van ez, hiszen a Fidesz is melléált miután meghirdetésre került annak ellenére, hogy Kövér néhány évvel ezel?tti nyilatkozata szerint.... És itt idéztem az elhangzott mondatot, akkor pokorni azt mondta, hogy a Fidesz kényzserpályán mozgott. Az MSZP a kett?s állampolgárság ellen kampányolt, így a Fidesz kényszr?ségb?l az igenek mellé ált, mert különben egy platformra került volna az MSZP-vel meg az SZDSZ-el. Hidd el, hogy a Fidesznek ugyanúgy fázott a háta a kérdést?l mint az SZDSZ-nek. Amikor kormányon volt megtehette volna, mint ahogy megtették a környez? országok kormányai is, mindenféle népszavazás nélkül. |
| Zénó | 2009.06.09. 18:24:11 | Válasz erre | | 84.2.7.71 | | | anyilas:
Egyrészt a Fidesz gy?jtött aláírást a népszavazáshoz, akárhogy is magyarázzuk. Ezek után kampányolt mellette egyértelm?en.
Másrészt kerestem amit írtál idézetet, de sehol sem találtam. Egy cikket err?l megköszönnék, ha igaz amit mondasz.
Keress rá youtube-on a Kett?s állampolgárság szóra. Ott láthatod, hogy mit akart a FIDESZ...
YouTUBE: Egyeztetés a kett?s állampolgárságról- 1.rész(Előzmény: anyilas, 2009.06.04. 16:32:39) |
| anyilas | 2009.06.09. 05:23:28 | Válasz erre | | 84.0.235.41 | | | A Benesi dekrétumok hatása az ?slakosok sorsára A háború véget ért, a magyarok ismét a vesztes oldalon álltak és a világ ezt kegyetlenül megbosszulta. A párizsi békeszerz?dések visszaállították a trianoni határokat, s?t még további három tiszta magyar települést (Oroszvár, Dunacsúny, Horvát-Járfalu) Csehszlovákiához csatoltak. A gy?ztesek teljes mértékben figyelmen kívül hagyták, hogy Szlovákia milyen lelkesen szolgálta ki Hitler Németországát. A Tiso-kormány túlbuzgó politikájára jellemz?, hogy a zsidók deportálását - a magyarországi halogató taktikával szemben - eminens módon, még a német megszállás el?tt végrehajtotta. Mindez nem számított. A magyarság maradt a szálka a nagyhatalmak szemében, ami további végzetes megpróbáltatásokat hozott a kivérzett nemzetnek.
Eduard Benes emigráns cseh politikus még londoni tartózkodása során kidolgozta azt a programcsomagot, amit a világ azóta "Benesi dekrétumok" néven nevez.
Miután a szovjetek benyomultak a felvidékre és elfoglalták Kassát, a Benes köré csoportosult cseh politikusok 1945. április 5-én meghirdették az úgynevezett "Kassai kormányprogram"-ot. Ennek legf?bb célja volt, hogy az újból megalakult Csehszlovákiából a kollektív b?nösség elvének alkalmazásával a német és magyar nemzetiség?eket ki?zzék. A kit?zött feladat teljesítése érdekében pedig minden eszköz megengedett volt. Ebben a szellemben 1945 és 1948 között 89 olyan törvényt hoztak, amely rendeletek kizárólag az adott célt szolgálták. (A világ szégyene, hogy ezek közül még 88 ma is érvényben van!)
A német és magyar közösségek tagjait, tekintet nélkül nemükre, korukra, lakhelyükre és a háború alatti tevékenységükre, ellenségként kezelték és így teljes mértékben kiszolgáltatottá váltak. Ehhez a két nemzetiséghez tartozókat minden állampolgári joguktól megfosztották, vagyonukat elkobozhatták. Megkezdték a kitelepítésüket, illetve el?zésüket, s?t sok helyen az életlehet?ségek megvonásával a fizikai megsemmisítésüket is. Az országban bevezették a jegyrendszert az élelmiszerekre és ipari termékekre, de jegyet ?k nem kaphattak. Úgynevezett népbírósági eljárásokat indítottak, internálták, kényszermunkára ítélték a perbe fogottakat, ha üzleti tevékenységet folytattak, vállalkozásaikat teljhatalmú cseh vagy szlovák gondnokra bízták. Így és még számtalan módon élték ki kegyetlen bosszúvágyukat. Ezek az intézkedések 3,5 millió német és 800.000 magyar sorsát pecsételték meg.
Az, hogy Közép-Európa jó része szovjet megszállás alá került a Benesi elképzeléseknek egy olyan hátteret biztosított, amely teljes szabad kezet adott azok végrehajtásához. A kommunizmus ugyanis nem hajlandó tudomást venni a kisebbségek létezésér?l, a többség er?szakos nacionalizmusát megengedve, a kisebbségek beolvasztását és kulturális megsemmisítésüket tekinti célnak. Ehhez még hozzájárult a szláv testvériség elve, így aztán semmi sem szabott gátat az önkényesked?k barbár brutalitásának.
Már az 1945. augusztus 8-án kiadott törvényekben megfosztották a németeket és magyarokat az állampolgárságuktól. A németek ki?zése május elején meg is kezd?dött, a tényleges és tömeges kitelepítések 1946. május 11. után indultak be. Azt követ?en, hogy Eduard Benes kinevezte és megválasztatta magát a Cseh és Szlovák Köztársaság elnökének.
A hatalom új urai els? lépésként az összes német nemzetiség? polgártól kívántak megszabadulni. Több forrás is említi, hogy hozzávet?legesen 150.000 f?re tehet? azoknak a száma, akiket a csehek kivégeztek, vagy a halálba kergettek. Err?l a közvélemény a mai napig nem tud, pedig ez a szám összevethet? lenne például a csehszlovákiai zsidó áldozatok számával!
Szlovákiában több városban (Hunfalva, Nováki, Limpak, Ligetfalu, stb.) internáló tábort állítottak fel, ahol összegy?jtötték a német nemzetiség?eket. A sors kegyetlen fintora, hogy ezeknek a táboroknak jó részét még a háború alatt, a zsidók összegy?jtésére létesítették a szlovákok. A 3,5 millió deportált német túlnyomó többsége a Szudéta-vidéken élt, Szlovákiából "csak" mintegy 120-130 ezer f?t telepítettek ki Németországba, Ausztriába illetve a tengeren túlra.
Amikor a kitoloncolásuk már eléggé el?rehaladott állapotba került, a magyarokat vették sorra.
Miel?tt erre a brutálisan embertelen folyamatra rátérnék, ismét átadnám a szót Ern? bátyámnak, aki a saját b?rén tapasztalta meg a családunkkal történteket.
"Röviddel a háború befejeztével, 1945-ben Pozsonypüspökin, úgy mint szomszédságban, Szunyogdin, Vereknyén és F?réven látszólag az életünk folyása viszszatért a megszokott régi medrébe. Eltelt néhány hét és lassacskán rádöbbentünk, hogy valami förtelem van kialakulóban. Itt-ott hallottuk amikor a feln?ttek suttogva adták szájról szájra a legújabb riasztó híreket. Cseh irányítással a szlovákság nagy része nekiesett az évszázadokkal azel?tt, a magyar királyság alatt letelepült németajkú lakosságnak. Voltak, akik rövid bírósági eljárás után nyomtalanul elt?ntek, a többieket pedig, férfiakat, n?ket, öregeket, fiatalokat, betegeket, tekintet nélkül az állapotukra, személyenként ötven kilós csomaggal egyik napról a másikra deportálták Németországba. Új törvényt hoztak, amely tiltotta a német és a magyar nyelv nyilvános használatát. Nagyanyám sírva jött haza egyszer a belvárosból. Valamelyik áruházban, az Aszóban vagy a Tetában volt n?vérével - Teréz nénivel - vásárolni valamit, beszélgetésükre felfigyelt a zsandár és minden kiejtett magyar szóért 50 korona büntetést rótt ki rájuk. Horváth József tanítóbácsit is elvitték a rend?rök. A magyar iskola megsz?nt, a tanítókat elbocsátották. A mi tanárunk helyére egy nagyon fiatal Clark Gable bajuszos, sötétbarna, göndör hajú tanító került, valahonnét Morvaországból hozzánk. Ladislav Longaver volt a neve. Egy szót se tudott a nyelvünkön. Az egész osztályunk némán ült, amikor beszélt, nem értettük egy szavát sem, de amikor mutatóujját hajlítgatva azt mondta, hogy "Poty szem!" megtanultuk, hogy hozzá kellett somfordálnunk egy pofonért, vagy pajesz csavarásért. Hasonlóan kíméletlen volt velünk egy Eugen Duchon nev? tanár és Bosanka tanítón?, aki a körmeinket ütötte szadista élvezettel.
Napokat töltöttünk az iskolában ané1kül, hogy tudtuk volna azt, hogy mir?l is volt szó. A tanító kérdezett valamit amit a kutya sem értett és várta a választ. Mi csak néztünk rá, amit?l méregbe gurult. Felhasaltatott az els? padra és vadállati kegyetlenséggel verte vonalzójával a fenekünket és ordította, hogy "Szvinya magyar!" (Disznó magyar!). Még a WC-ben is csak suttogva mertünk beszélgetni egymással. A szép új szlovák iskolával, ami közel az állomáshoz, a Vasút és a Hidas utca között épült nemrégen, az volt a baj, hogy nem volt a környékben szlovák gyerek. Vonattal hozták és vitték ?ket minden nap. Fogalmam sincs hogy hol lakhattak.
Egy nap beállított hozzánk két sötét ruhás idegen ember. Rosszat sejtve húztam meg magam az udvarunk sarkában amíg el nem mentek. A mai napig sem tudom, mit beszéltek édesanyámmal, de azt éreztem, hogy valami rettenetes dolog van készül?ben. Rövidesen átjött hozzánk a két szomszédasszony, Kissné és Fodorné. Riadtan próbálgatták kitalálni, hogy mi lesz a kimenetele annak, hogy a szlovák hatóságnak listája van azokról, akik 1938-ban a Felvidék anyaországhoz való visszacsatolásáért részt vettek egy tüntet? felvonuláson a községháza el?tt.
Néhány nap múlva édesapám magába roskadtan jött haza a munkából. Anyánknak mondta, hogy az új gyárigazgató behivatta ?t az irodájába, kezébe nyomta a munkakönyvét és azonnali felmondással elbocsátották. Apánk "miért" kérdésére csak azt a válaszolta, hogy: "Mert magyar vagy!". Vissza sem engedték a munkahelyére, nyomban a kijárathoz vezették, még a személyes holmiját sem engedték, hogy magához vegye
Reménytelen elkeseredés lett úrrá a hatalomnak kiszolgáltatott magyarságon, Püspöki elnémított ?slakos többségén.
Amikor a németség eltüntetése után a magyarságra került a sor, esténként apám kivitt a vasútállomásra és kimondhatatlan fájdalommal néztük az elrobogó vonatokat. Néha megállt egy-egy szerelvény és mi hallhattuk a szögesdrótos ablakokon kinéz?, földönfutóvá tett véreink jajveszékelését. "Erre emlékezz édes fiam amíg élsz!" - mondta apám. Elmúltak felettem az évek, de elfelejteni nem tudom azokat a napokat. Minden tehervagonba két magyar családot zsúfoltak be és irány Cseh- vagy Morvaország, ahol az ottani elkobzott német földek új tulajdonosai beadták az igényüket ennyi és ennyi magyar alkalmazására. Így lettek a felvidéki magyar értelmiségiek és tehet?s gazdaemberek istállókat és disznóólakat takarító rabszolgák. Apám Csallóköz visszacsatolt részében él? fiútestvére - Béla - családjával együtt is erre a sorsra jutott. Évek múlva sikerült nekik Ligetfaluba visszaszivárogni.
Az iskolából egyszer valamilyen hivatalos papírt küldtek velem haza, amire a nevemet elszlovákosított bet?zéssel írták. Apám másnap reggel velem jött. Nem tudom kivel különbözött össze, de este a rend?rségr?l jött haza. Azután mindig rendesen írták a nevem, de akik nem álltak ki erélyesen a magyaros névhasználat mellett azok neve örökre szlovákra lett átcserélve. Apám munkanélkülivé vált, hónapokig tartott amíg feketén felvették segédmunkásnak egy ócskavas-telepre. Piszkosan, koszosan, agyonfagyva, halálfáradtan vánszorgott haza minden nap."
Ahogyan a front keletr?l nyugat felé haladt, a szovjet csapatok által elfoglalt területeken azonnal megjelentek a szlovák hatalom emberei. A visszacsatolt részeken magyar állami alkalmazásban lév? hivatalnokokat, valamint az oktatási intézményekben foglalkoztatott tanárokat és tanítókat azonnal, családostól el?zték. Legfeljebb 24 óra felkészülési id?t hagyva, feln?tt személyenként legfeljebb 50 kilogrammos csomaggal áttették ?ket a trianoni határ magyar oldalára.
A magyarok tömeges deportálására 1946 ?szét?l került sor. Összességében, 1946. november 19. és 1947. február 25. között mintegy 44 ezer f?t a Csehország nyugati részén lév? Szudéta-vidékre hurcoltak kényszermunkára. Magyarországra, az 1946-tól 1948-ig tartó id?szakban pedig 120.000 ember került át.
Ebben az id?szakban folyt az úgynevezett "reszlovakizáció" is, ami azt jelentette, hogy csend?rök kíséretében bizottságok keresték fel a családokat és azokat megfélemlítve rábeszélték ?ket, hogy adjanak be egy kérvényt és tagadják meg magyar nemzetiségüket, vallják szlováknak magukat. ?ket azután nem háborgatták tovább, maradhattak lakhelyükön és a vagyonukat is megtarthatták. Meg lehet érteni azokat, akik ezt a megoldást választották, mert a szül?földhöz való ragaszkodás nagyon er?s kötelék. Sok olyan család is volt, ahol, bízva a dolgok jobbra fordulásában, kijelöltek egy-egy családtagot, aki reszlovakizált és vállalta, hogy vigyáz az áttelepítettek vagyonára, remélve azt, hogy azok hamarosan visszatérhetnek.
Hallhattunk olyanokról is, akik elbujdostak és ha hosszabb ideig rejtve tudtak maradni, akkor valóban átvészelhették ezeket a tragikus id?ket, mert 1948 után már csillapodott kissé a magyarellenesség, megúszhatták a kitelepítést és a vagyonuk elkobzását. Kérdés, hogy a vagyonukból megmaradt-e valami?
Püspöki vonatkozásában a magyarok elüldözésének az alábbi verzióit alkalmazták:
1./ Deportálás Csehországba
A cseheknek, a gy?ztes nagyhatalmak asszisztálásával alig több mint egy év alatt sikerült három és fél milliónyi csehországi németet évszázados otthonaikból ki?zni. A szorgalmas és hozzáért? munkáskezek hiánya azonnal megmutatkozott és azok pótlására kézenfekv? megoldásként kínálkozott a hatalom birtokosai számára, hogy a másik "b?nös" nemzet, a magyarság tagjaival töltsék fel a hiányzó létszámot. 1946 ?szén megkezd?dött a magyar lakosság kényszermunkára hurcolása f?leg a Szudéta-vidékre. Hamarosan Pozsonyra és környékére is sor került. A férfiakat 16-55, a n?ket 18-45 év között jelöltek ki rabszolgamunkára. Ördögi elmékben született meg az az ötlet, amit a gyakorlatban alkalmaztak: Kés? este megjelentek a zsandárok a kiszemelteknél és kézbesítették a kitelepítési parancsot, ami másnap reggelre szólt. Megállt egy teherautó a ház el?tt és ami ráfért, azt a család tagjaival együtt kivitték a legközelebbi vasútállomáson várakozó tehervagonhoz. A hátrahagyott ingó és ingatlan vagyonukat az állam elkobozta. A f?tetlen marhavagonokban való több napos utazás keservesen megviselte az amúgy is meggyötört családokat. Megérkezve a célállomáshoz, a cseh gazdák, valóban mint egy rabszolgavásáron, körbejárták a vagonokat és kiválasztották azokat a családokat ahol a legtöbb munkaképes személy volt. El?fordult, hogy egy-egy sokgyermekes család senkinek sem kellett és hetek múlva visszairányították ?ket a falujukba. Szerencsésnek gondolhatták magukat, csak amikor megérkeztek, kellett rádöbbenniük, hogy a házukat kisajátították és id?közben már az új szlovák telepesek elfoglalták azt.
A kényszermunkára elhurcoltak túlnyomó része 1948 után visszatért de ?ket is hasonló körülmények fogadták, a szlovák betelepít? bizottság addigra már szlovákokat költöztetett be a házukba. A sokuknak megélhetést biztosító term?föld, amit nemzedékek gyarapítottak, idegen kezekbe került, földönfutóként kellett újrakezdeni életüket. Csak az tudja átélni azt a tehetetlen fájdalmat, amit ezek a meghurcolt emberek éreztek, akinek családja már került hasonló helyzetbe!
Annak pontos számát, hogy Püspökir?l hány magyart hurcoltak kényszermunkára, nem tudjuk, sokak véleménye szerint körülbelül 40 családot érintett a deportálásnak ez a módja.
2./ Kitelepítés Magyarországra
A front átvonulása után azokon a területeken, amelyek a Bécsi döntés során visszakerültek Magyarországhoz, azonnal megkezd?dött a kitelepítés. Ez azokat érintette, akik a trianoni határok közé szorított Magyarországról költöztek át az 1938-1945 közötti id?szakban, illetve akik a magyar hatóságok és közigazgatási szervek, illetve oktatási intézmények, tágabb értelemben a magyar állam alkalmazottai voltak. Szám szerint ez összesen 36.000 magyart jelentett.
A kitelepítés végrehajtásának módjában voltak árnyalatbeli különbségek.
Kassán például a kiértesítést?l számítva 24 óra felkészülési id?t engedélyezett a helyi szlovák hatóság. Ezalatt az id? alatt el lehetett helyezni az ingóságokat a rokonoknál, ismer?söknél, bízva abban, hogy alkalom adtán azokat is el tudják szállítani. A határid? lejárta el?tt át kellett lépniük a határt és amit magukkal vihettek, az nem lehetett nehezebb 50 kilogrammnál.
A Csallóközben kissé más volt a módszer, amir?l így számolt be egy áldozat:
"Suttogva adták házról-házra az események alakulását. Kés? este kopogtak a zsandárok be a kiszemeltek ajtaján, kézbesítve a parancsot a kitelepítésre. Sírás-rívás közben kapkodva csomagoltak. Egy rend?r a ház el?tt, másik hátul. Senki se be, se ki nem mehetett. Kora reggel jött a teherautó, ami ráfért vitték a vasútra, ami maradt az lefoglaltatott."
Püspökit nem csatolták vissza, tehát ott nem volt olyan, akit a fenti indokkal átrakhattak volna a határon. Voltak viszont jobb módú lakosok, akiknek az ingatlanára szemet vetett valamelyik szlovák. ?ket is a fent említett módszerrel egy éjszaka alatt deportálták. Így járt Nagy János, akinek a Hidas utcai háza tetszett meg valakinek. A háromtagú család 1946 februárjában érkezett az akkor még magyar Oroszvárra. Ott kapták meg 1946. március 4-én a következ? értesítést:
1947-ben Oroszvár is Csehszlovákiáé lett, így tovább kellett vándorolni. Az ingatlanjaikat elkobozták, de a hátrahagyott ingóságokért 1947. szeptember 22-én visszaengedték a családf?t és az 1947. január 27-én leadott leltár szerinti berendezési tárgyakat átszállíthatta az új, de még mindig csak ideiglenes lakhelyére, Rajkára.
Ott húzták meg magukat egy vendégszeret? magyar családnál egészen addig, amíg 1947. december 5-én ki nem jelölték számukra a végleges letelepedési helyet. Ajkarendeken utaltak ki számukra egy parasztházat, ahonnét az eredeti sváb tulajdonost kitelepítették Németországba.
A család úgy érezte, hogy végre kicsit megnyugodhatnak, de ne gondolja senki, hogy ezzel a szenvedésük véget ért volna. A szerencsétlen, szül?helyükr?l elüldözött magyarokat úgy fogadta a helyi lakosság, mintha ?k lennének az okai annak, hogy a svábokat kitelepítették. Ellenséges légkör fogadta ?ket és ez a gy?lölet évtizedekig keserítette életüket. Egyetlen vigaszuk az volt, hogy megoszthatták egymás között a gondjaikat, mert a magyar hatóságok nagyon dicséretes módon gondot fordítottak arra, hogy az egy faluból származókat lehet?leg egy községbe telepítsék. Ajkarendeken például Nagy Jánoson kívül Reicher Imre, Szász János, Csóka Nándor, Beutelschmidt Nándor, Beutelschmidt Ferenc, Nagy Ferenc, Jalkóczi Mihály, Fáskerti János, Szirti György és Sinn Ferenc talált egyid?ben új otthonra.
Így kerültek püspökiek többek között Romándra, Törökbálintra és Tolna megye több településébe is.
3./ Ki?zetés
Voltak magyarok, akik nem tudták elviselni annak a gondolatát, hogy hivatalosan vállalják azt, hogy ?k nem is magyarok, hanem elmagyarosított szlovákok és ezért nem akartak "reszlovakizálni". Illetve voltak, akiket csehországi deportálásra jelöltek ki, de például a gyerekek száma miatt nem tudták vállalni a család szétszakításának szörny?ségét. ?k választhattak egy talán kevésbé fájdalmas megoldást: a csehszlovák hatóságok közömbösségnek álcázott bíztatásával átmenekülhettek Magyarországra. 1947 tele erre alkalmas volt, mert a rendkívüli hidegben a határfolyók, beleértve a Dunát is, olyan er?sen befagytak, hogy lovasszánokkal is lehetett közlekedni a vastag jégen. Többek között az én családom is így vált meg a szül?földjét?l.
Bár én még nagyon kicsi voltam akkor, alig múltam el másfél éves, szüleim kés?bbi elbeszélése alapján jól ismerem a történteket. 1947. február 1-én a barátaink szörnyülködve hozták a hírt, hogy azoknak a listáján látták a nevünket, akiket Püspökir?l kényszermunkára akarnak elhurcolni a cseh Szudéta-vidékre. Még aznap este összeült a családi tanács és a következ?képpen határoztak: Mivel a lakosságcserében kijelölték édesanyám öccsét, édesapám két húgát, a család ezen tagjai csak az id?pontot várják az áttelepülésre. Nekünk, a három gyerekkel semmiképpen nem szabad vállalnunk a csehországi rabszolgaságot, ezért el kell mennünk Magyarországra. Édesanyám bátyjának pedig vállalni kell a megalázó és elvei ellen való reszlovakizációt, hogy a hátramaradt vagyont megmentse, bízva egy szebb jöv?ben. Nagyszüleimet, koruknál fogva már nem fenyegette a Csehországba való elhurcolás réme, ?k egyel?re maradnak. Mivel a deportálás Damoklesz-kardja a fejünk fölött lógott, azonnal cselekedni kellett. Szüleim másnap fogadtak egy egylovas szánt és az est beálltával a legszükségesebbeket felraktva, engem nagymamám gondjaira bíztva, a két bátyámmal nekivágtak a dermeszt?en hideg éjszakának. A püspöki erd?kön keresztülvezet? úton lementek a Dunához és a vastag jégen 1947. február másodikán éjszaka átjutottak Oroszvárra. (Ezen az éjszakán hozzávet?legesen 60 püspöki család hagyta el ilyen módon az otthonát.) A kultúrház padlójára terített szalmán kicsit megpihentek, de még korántsem nyugodhattak meg. A többi menekülttel együtt órákon belül értesültek, hogy hamarosan Oroszvár is Csehszlovákiához kerül. Elképzelhet? az a pánikszer? kétségbeesés, ami úrrá lett mindenkin. Menekülés tovább, talán a vessz?futásuk következ? állomásán már biztonságban érezhetik magukat! A sorsukat irányító hatalmak kissé visszafogták a csehek és szlovákok területszerz? kapzsi vágyát és további területeket már nem hullattak ajándékként az ölükbe. A közeli Rajka lakosai is megnyugodhattak, egyenesen a párizsi magyar nagykövett?l érkezett táviratban jött a rettegésüket feloldó jó hír: "Rajka magyar marad!"
A Dunán átjutott, a szül?falujukból el?zött menekültek tömegesen kerestek átmeneti menedéket a már biztosan Magyarországhoz tartozó településen.
Az Oroszvárról sietve továbbvándorlók között voltak szüleim és két bátyám is. Rajkán lakott édesanyám leánykori barátn?je aki még a háború el?tt ment férjhez egy ottani fiatalemberhez, de szüleimmel folyamatosan tartották a kapcsolatot. Sajnos, nála nem volt hely és egy bizonyos Rappay nev? gazda engedte át nekünk azt a házukhoz tapasztott kis kamraépületet, ahol egy másik családdal együtt, néhány hétig az ingóságainkra rakott zsákokon és takarókon meghúzhattuk magunkat és biztonságban tudhattuk a magunkkal hozott holminkat is.
Miután úgy-ahogy elhelyezkedtek, szüleim jelentkeztek a magyar hatóságoknál és néhány napi várakozás után édesapám ismét nekivágott a határnak. Püspökire érve megnyugtatta az otthon maradottakat, hogy szerencsésen átértünk. Engem meleg ruhákba bugyolálva felültetett egy kis karos szánkóra, rákötözött és ismét nekivágott a keserves útnak. Az úton, de különösen a már zajlásnak indult Duna durván összefagyott jégtábláin, számtalanszor felborult a kicsike járm?. Bár a rám csavart takarók megvédtek, ez az utazás olyan maradandó élményt jelentett számomra, hogy utána évekig rá sem tudtam nézni a szánkóra.
Elképzelhet? az öröm, amivel édesanyám és testvéreim fogadtak, amikor holtfáradtan és összefagyva megérkeztünk.
Rajkán csak egy rövid ideig maradhattunk, mert az olvadásnak indult hótól megáradt Duna elöntéssel fenyegette azt a kamrát, ahol meghúztuk magunkat. Akkor már Kistarcsán élt a negyvenes évek elején odaköltözött, szintén püspöki Hacskó család, akikkel rokoni kapcsolatban voltunk. Hívtak, költözzünk oda, talán közelebb kerülve a f?városhoz, édesapám könnyebben elhelyezkedhet valamelyik gyárban. Megfogadtuk a tanácsukat, de amilyen hamar csak lehetett eljöttünk t?lük, mert volt egy tüd?beteg kislányuk és féltünk a fert?zést?l. Sikerült is bérelni egy hétvégi bódét, ahol már senkinek nem voltunk a terhére.
Édesapám azonnal elkezdett állást keresni és 1947. március közepére talált is munkát egy pesti gyárban. Pozsonyban a GUMON gyárban dolgozott, ahol bakelit és keménygumi termékeket állítottak el?. Volt tapasztalata a nehézvegyipari gyártásban, így aránylag ismer?s munkahelyi környezetet talált az Emergé Ruggyantaárú Gyárban, ahol mint vulkanizálót alkalmazták. Az átmeneti id?szakban, amíg nem volt munkája, édesanyám tartotta el a családot. Az ? szakmája varrón? volt és a menekült ismer?söknek, rokonoknak varrt ruhákat, így jutottunk egy kis pénzhez. (Letelepedésünk után még évekig tartotta a kapcsolatot az ország különböz? vidékein új otthonra talált rokonokkal, barátokkal, ismer?sökkel és nyaranta jártuk a vidéket, hogy új ruhákat varrjon az asszonyoknak, lányoknak. Ezekért a munkákért terménnyel fizettek, így tudta biztosítani a családnak a szükséges élelmiszer egy részét.)
Id?közben, a szlovák-magyar lakosságcsere kapcsán apai nagynéném családjával Rákospalotára került. T?le kaptuk a hírt, hogy az Áttelepítési Kormánybizottság rákospalotai kirendeltségének listáján szerepel egy Rákoskerten lév?, üresen álló hétvégi ház, amit a tulajdonosa bérbe adna. Szüleim kaptak az alkalmon, kérték a lakás kiutalását, amit meg is kaptak. Így 1947. év októberében Rákoskertre jöttünk, ahol aztán végre megtaláltuk azt a települést, ahol nyugodtan élhettünk.
A nyaraló valójában nem volt alkalmas lakóháznak, falai vékony gerendákra kívül-belül felszögelt deszkákból voltak, a közöket pedig salakkal töltötték ki, így a h?szigetelése nagyon rossz volt. Kés?bb, már iskolás koromban derült ki, hogy a kistarcsai tartózkodásunk során én magam is megfert?z?dtem tuberkulózis baktériumokkal, a rozoga kis házban fagyoskodva eltöltött tél is meglehet?sen megviselte szervezetemet. Szüleim kérvényezték az áttelepülési kormánybizottságnál, hogy utaljanak ki számunkra az elhagyott házak közül egy lakhatóbbat, cserében a Püspökin hagyott ingatlanjainkért. Kérésünk meghallgatásra talált és másfél évre rá, 1949 májusában átköltöztünk egy másik házba. Az épület ugyan nem volt befejezve, a fele készült el csak és délnyugat felöl egy csupasz téglafal határolta, de azért ez már télen is jól lakható volt. Egy szoba és az eredetileg el?szobának szánt helyiségb?l kialakított konyha meg spájz volt benne, ebben a házban laktunk tíz évig, szüleim és mi hárman gyerekek.
A Magyarországon töltött els? öt év rettenetesen nehéz volt. Bár a mi menekülésünk után áttelepült rokonaink ingóságai között sikerült átcsempészni a bútorainkat, nagyon nehéz volt az életünk. Szokatlanok voltak a magyarországi viszonyok és az új politikai rendszer. A honvágy is iszonyatosan meggyötörte szüleimet, különösen édesapámat.
Nagyszüleim 1948. december 5-i érkeztével a tágabb értelemben vett családunk jó része már Magyarországon élt, de mégis, a szül?falu közössége nagyon-nagyon hiányzott. Nem volt a napnak olyan órája, hogy valamilyen formában ne került volna szóba Püspöki. Arról több mint tíz évig szó sem lehetett, hogy hazalátogassunk. Elképzelhet? az a lázas öröm, ami f?tött bennünket, amikor 1958-ban el?ször útlevelet kaptunk és ismét találkozhattunk az otthon maradtakkal!
Nagyon sokan választották ezt a keserves utat, amit mi is bejártunk, de ami igazán nagy tömegeket mozgatott meg az az etnikai tisztogatásnak a nagyhatalmak által is elfogadott, csak egy szemernyivel humánusabb módja - a lakosságcsere volt.
4./ Lakosságcsere
A Csehországi kényszermunkára való elhurcolás fenyegetésként érvényesült a csehszlovák - magyar tárgyalásokon. A nyomás hatására a magyar kormány beleegyezett abba, hogy Csehszlovákia annyi magyart kijelölhet áttelepülésre, ahány magyarországi szlovák önként jelentkezik, hogy Szlovákiába kíván távozni. A volt Hlinka-gárdisták agitációs körútra indultak Magyarországra, hogy rábeszéljék a szlovákságot az áttelepülésre. (Érdekes, hogy míg a magyarországi nyilasokat a háború befejeztével összefogdosták és háborús b?nösként kezelték ?ket, addig a szlovák fasiszta Hlinka-gárda tagjainak a hajuk szála sem görbült, s?t fontos beosztásokat kaptak. A gy?ztes hatalmat nem zavarta, hogy meghatározó szerepük volt a szlovenszkói zsidók kiirtásában!) A szegényebbeknek szabályos "társasutazásokat" szerveztek, ahol a résztvev?k kiválasztották maguknak a módosabb magyarok házait, akiket azután listára vettek, mint a lakosságcserére kijelölteket. Végs? soron mintegy 60.000 tót települt át Csehszlovákiába, szemben a lakosságcsere 77.000 magyar áldozatával. Azt hiszem semmi sem jellemzi jobban a Magyarországról távozók valódi indítékait, mint az a tény, hogy itt hagytak 15 ezer holdnyi földet és 4.400 lakóházat, szemben a magyarok által hátrahagyott 160 ezer holddal és 15.700 lakóházzal. A lakosságcsere 1947 kora tavaszán kezd?dött és az utolsó áttelepül?k 1949 nyarán lépték át a határt.
Az akcióban Püspöki lakosságának nemzetiségi összetétele jelent?sen megváltozott. Nem találtam adatot rá, de nem járhatok messze az igazságtól, ha a lakosságcserére kijelölt magyar családok számát 150 körülire becsülöm.
5./ Családegyesítés
Ez volt a szül?föld elhagyásának az egyetlen teljesen önkéntesnek mondható módja. Több olyan családnál, ahol a fiatalabbak valamilyen, el?z?ekben említett módon Magyarországra kerültek, az id?sebbek már nem találták igazán a helyüket az elárvult házban és jobbnak látták, ha kérelmezik az áttelepülést. Így érezhettek az anyai nagyszüleim is, mert távozásunk után nemsokára beadták kérelmüket a hatóságokhoz. Nagymamám három gyermeke közül kett?, kilenc unokájából hat Magyarországra került. Mi Püspökin a nagyszüleinkkel egy fedél alatt laktunk és nagyon szerettük egymást, ezért aztán egy id? után elkezdtünk hiányozni nekik. Bár id?s emberek voltak, mégis vállalták a sok utánajárást és 1948. év végén végre újra együtt lehettünk.
Mindent összevetve, a II. világháborút követ?en a gy?ztes hatalmakhoz csapódott Csehszlovákia minden kívánsága teljesült. Megszabadultak a németekt?l, elüldözték a magyarok 15-20 százalékát és a maradékot sikerült úgy megfélemlíteni, hogy gyakorlatilag évtizedekig nem kellett számolni az igényeikkel.
Püspöki lakossága tragikus mértékben csökkent. 40 családot Csehországba deportáltak, körülbelül 300 családot kitelepítettek, el?ztek vagy kicseréltek magyarországi szlovákokra. Akárhogyan is számolunk (ha csak három tagúnak veszünk egy családot), akkor is ez a szám 1.000 körüli személyt jelent. Márpedig Püspöki lakossága 1942-ben 4213 volt, ami azt jelenti, hogy az ott él? magyarok létszámban olyan arányú veszteséget szenvedtek, amit már többé nem lehet kiheverni. Az elüldözöttek helyére szlovákok települtek, ezzel kezdetét vette az a folyamat, aminek következményeként a magyar lakosok aránya a szlovákokéhoz viszonyítva folyamatosan romlott és lassan kezdtek kisebbségbe szorulni.
Aki meg ottmaradt, Construkt, Hidegszél, vonnegund.... |
| |
