Egyszer olvastam egy magyar emigráns írását a magyar történelemröl:
"A Ruhr-vidékrõl késõbb Aachenbe kerültem. Elismerték a magyar
lelkészi diplomámat és beállítottak óraadó hittantanárnak egy
gimnáziumba azzal a feltétellel, hogy leteszem a német államvizsgát
egy másik szakból is. A történelmet választottam és attól kezdve
rendszeresen kezdtem tanulni a német történelmet. Eközben jöttem rá
arra, hogy ezen a téren nekünk magyaroknak is sok tévinformációnk
van.
Mikor õseink Árpád apánk vezérletével elfoglalták a Kárpát-medencét,
akkot elsõsorban nem a földmûveléssel keresték meg a mindennapi
kenyerüket. Tenyésztettek ugyan állatokat is, de elsõsorban
kalandozni szerettek. Ezt a kifejezést tanították nálunk annak
idején az iskolában és ez félrevezetõ. Ezek a kalandozások ugyanis
jól megszervezett, rendszeres rablóhadjáratok voltak. Emlékszem,
hogy az iskolában olvastuk a szentgalleni kalandot. Egy magyar
elbeszélgetett egy szerzetessel. Helyes kis történet volt. Mikor
elolvastam a szentgalleni krónikát eredetiben, döbbentem rá arra,
hogy mi is történt. A magyarok mindenkit legyilkoltak és amit nem
bírtak elcipelni magukkal, azt elégették. Porig égett az egész
kolostor.
A legkedveltebb rablási terület a mai Németország volt. Akkor úgy
hívták, hogy Nyugati Frank Birodalom, de nem volt egységes. Négy
nagy és több kis törzs veszekedett egymással. A magyarok pusztító
rablóhadjáratai végül is arra kényszerítették ezeket a törzseket,
hogy fogjanak össze. Így született meg a Német-római Birodalom.
Ennek az egyesült hadereje azután 955-ben Augsburg mellett a
Lech-mezõn tönkreverte a magyar rablóhadat. Néhány életbenmaradt
magyarnak levágták a fülét meg más tagját és hazaküldték õket azzal,
hogy így jár az, aki rabol.
Az üzenet nem volt éppen humánus, de a magyar államvezetés egybõl
megértette. Beszüntették a rablóhadjáratokat és gyorsan felvették a
kereszténységet. Ez sem ment persze humánusan. Aki nem hagyta magát
megkeresztelni, annak leütötték a fejét. Ez a módszer igen
eredményes volt és a magyarok egy-kettõre keresztények lettek. Ezért
István királyt szentté is avatták. Volt ugyan néhány megátalkodott
pogány. Ezek István halála után lelökték Gellért püspököt egy
szikláróöl, de a dolgokat nem lehetett már visszacsinálni. A
kereszténység maradt és a sziklából Gellérthegy lett. A lökdösõdõket
meg kivégezték." |
