 | Vitafórum Új hozzászólás írása Elkerülendő, hogy gyáva senkiháziak más nevével visszaélve provokálják a fórum résztvevőit, minden hozzászóláshoz kiírásra kerül az elküldéskor használt gép címe. Így azonnal látható, ha valakinek a nevében a provokátor lázít! | McGy?z? | 2007.01.03. 11:16:48 | Reply | | | | Egy erdélyi román véleménye 75 évvel Trianon után
Néhány évvel ezel?tt a romániai közéletben hatalmas port kavart a Pro Transilvania alapítvány elnökének, Sabin Ghermannak Torkig vagyok Romániával címet visel? kiáltványa, amely eredetileg a Monitorul de Cluj cím? napilapban jelent meg. Az alábbiakban a teljes szöveg magyar fordítása, illetve román eredetije olvasható.
Sabin Gherman : Torkig vagyok Romániával
Torkig vagyok Miticával, a széltolással, a cigánykodással, ami hozzátapad ehhez az országnévhez, hogy Románia. A hatalmat gyakorló mindenféle politikussal beszélgetek, de csak azt hallom: "Már nincs semmi esélyünk". Olvasom az újságokban, hogy a kormánynak volt gondja a '98-as költségvetésb?l Bukarestnek nagyobb összeget leosztani, mint egész Erdélynek. Utazom a gépkocsival délen és keleten és látom a különbséget, délen jobbak az utak, minduntalan beruházásokat eszközölnek. Sorban állok a fináncnál, a CEC-nél, bárminél, ami az államé és mindenütt csúszópénzt adnak. Csubukot, harácsot. Török szokások, ami nélkül nem megy. És akkor? Én nem akarok kivándorolni csak azért, mert tíz éve nem történik semmi. Csakhogy torkig vagyok Romániával. A szinonímáival. H?sködéseivel, amelyeknek semmi közük a történelemhez. Mások Michelangelóval vagy Da Vincivel dicsekszenek, miközben nekem a campulungi Neacsu levelét mutogatják. A besúgás képzeletet felülmúló megvalósítása!... Ha valamit most, harmincéves koromban sajnálok, az az, hogy itt születtem, hogy egyike vagyok azoknak, akik azt tanulták az iskolában, hogy ez a nép, "a néb" (boborul), uraim, szüntelen erekcióban állt a történelemmel szemben. Melyik nép? Mi, akik még legalább egyszer sem tanúsítottunk virilitást, mi, akik a hadak beözönlésekor szedtük magunkat és az erd?kbe futottunk, mi, akik elájultunk azokban a szalonokban, ahol a történelemr?l döntöttek, mi, akik egy darab kenyérért szarakodunk és akik nem tudjuk, még milyen szélhámosságot találjunk ki. Ezek vagyunk, foltos ülep?ek, rongyos könyök?ek; úgy lépünk be a történelembe, mint egy mocskos külvárosi csehóba. Két böffentés és egy káromkodás között, a nép (néb, uraim) magát kihúzva szónokol Posadáról, Vitéz Mihályról, arról, hogy "éljen és virágozzék Moldova, Erdély és Havasalföld". És ismét egy gy?ztes böffentés. Torkig vagyok azzal, hogy szégyelljem magam. Éppen ezért nyugati barátaimnak azt mondom, hogy Erdélyb?l való vagyok. Más országból. Altra pacse. Other country. L'autre pays. Torkig vagyok azzal, hogy az összes nem-erdélyi azt mondja: itt Erdélyben gondjaim vannak a magyarokkal. Mert ha ?k nem lennének... Hogy az éhség a tudás anyja... Hogy a föderalizálás lenne a legnagyobb veszély, ami rám leselkedik a tömbház sarka mögül, mint egy tyúktolvaj, akiért fizetem az adót. Hogy muszáj meghúznom a nadrágszíjamat, mint Nastratin szamara. A román nép "egysége", "felvirágzása" nevében. Én pedig tíz éve várom a valódi egységet, az erdélyi honatyák egységét, a civil offenzívát ama kevés megmentéséért, ami még megmaradt. És én, aki minden este azért imádkozom, hogy legyen már vége T?kés Lászlónak a mindenki elleni etnikai aberrációival együtt. És mindhiába. Egyel?re. Néhány ember megvalósította az 1918-as Egyesítést. Mások svájci típusú, Magyarországgal, Csehországgal és Ausztriával való konföderációban reménykedtek. Megint mások, mint Slavici, azt mondták, hogy Erdély egyesülése Romániával disznóság, és börtönbe kerültek. Most látni, mi lett bel?le. A komolyságot, eleganciát és fegyelmet, amelyek Erdély jellemz?i, elárasztotta a "miticaság", az ordináré balkániság, a tökmag-civilizáció. Romániának esély volt az Erdéllyel való egyesülés, hogy megtanuljon valamit annak szervezettségéb?l, értékrendszeréb?l. Nem így történt: Románia elnyelte Erdélyt - éppen ezért a nagy sugárutakon három méterenként elcsúszol a flegmákon. Nem én mondom, hanem az, aki egyenl? az Úrral, Cioran. Sokan szöknek majd az égig, hogy cáfolják a fentebb mondottakat. De: hányan nem mentetek Bukarestbe tele szatyorral, a híres-neves rafia szatyorral, amelyben pálinkásüvegek szorongtak? És nem barátaitoknak vittétek, hanem igazgatóknak, a minisztériumokba, a bezárt magas portákra. És, ha együgy? módra nem vittétek azokat a szatyrokat, hányszor figyelmeztettek rá, hogy Bukarestben fejjel kell ajtót nyitni, mert kezeidet lehúzzák a "csomagok". Bukarest, ez a hely, ahol a tébécés zseni puszilkózik az analfabéta milliárdossal, megtanította az egész országot, hogy valamit osztanak. "Húst osztanak", "Tojást osztanak". Osztanak. Puhatest?ek magatartása. Itt nincsenek jogok, csak hajlongások. Itt tökmagot esznek és úgy beszélnek, hogy "sokan van", és az utca népe úgy általában megszületik, szaporodik és meghal. Nem tanultak semmit a magyaroktól, nem tanultak semmit az osztrákoktól, nem tanultak semmit a németekt?l. Túl hamar tértek át a furculitionról a "Román zászlóaljak, törjetek át a Kárpátokon"-ra. Meglehet, ezért is van az, hogy Erdély legvitézebb "védelmez?i" a Kárpátokon túl születtek. Lehet ezért is ér véget Európa valahol Brassó mellett. Ott ér véget Erdély is. Mivel a nyelvet és a rossz utakat leszámítva nincs semmi, ami közös lenne. Fel kell ébrednünk. Be kell ismernünk, hogy az, ami most történik, nem más, mint komédia. Méghozzá egy olyan, amelyben a gyermekek csokoládét kérnek, te meg vállvonogatással válaszolsz. Amelyben reszketve keresel támogatót. És olyan, amelyben az utcasarkon sustorogsz a rend?rök és a honatyák villáiról. Egy olyan világ, amely arra van ítélve, hogy egyik fizetést?l a másikig kölcsönb?l éljen. Rá kell döbbennünk, hogy lehet ez másként is. Hogy mások vagyunk. Hogy minden igazán rossz Bukarestb?l jön, a luxusvillákból, amelyekben a politikusok szégyentelenül marakodnak a koncon. Meg kell látnunk, hogy nem a magyarok, a németek vagy a burundiak az ellenségeink, hanem mi magunk, az egyik napról másikra él?k, akik arra vagyunk ítélve, hogy lopjunk és szitkozódjunk az utcasarkon. Nincs mit egymásnak mondanunk; 75 év alatt elmondtunk mindent és 75-ször szegényebbek vagyunk. Egyébként további jó napokat - torkig vagyok Romániával, Erdélyemet akarom.
Fordította: Gyarmath János. Forrás: az erdélyi iNteRNeTTo. |
| |
