 | Vitafórum Új hozzászólás írása Elkerülendő, hogy gyáva senkiháziak más nevével visszaélve provokálják a fórum résztvevőit, minden hozzászóláshoz kiírásra kerül az elküldéskor használt gép címe. Így azonnal látható, ha valakinek a nevében a provokátor lázít! | McGy?z? | 2005.08.22. 02:45:17 | Válasz erre | | | | Micsoda véletlen?!
ENDREY ANTAL
A DISZNÓFEJ? NAGYÚR
A WALL STREET VILÁGURALMI TÖREKVÉSEI ÉS HAZÁNK
TARTALOMJEGYZÉK
El?szó
A MINDENHATÓ PÉNZ
A ROTHSCHILDOK
A SZABADK?M?VES KAPCSOLAT
A KOMMUNISTA LIDÉRC KIKEL
A DOLLÁR ELTÉRÍTÉSE
KIÉPÜL AZ ADÓSSÁGHÁLÓ
A HÁLÓ M?KÖDÉSBE LÉP
HAZÁNK AZ ADÓSOK BÖRTÖNÉBEN
A SZOVJET KOLOSSZUS HALÁLA
A BANKÁROK VÉGREHAJTANAK
A HÁLÓ OLYKOR KISZAKAD
BOTOND NAPJÁRA KÉSZÜL?BEN
Megöl a disznófej? Nagyúr,
éreztem, megöl, ha hagyom,
vigyorgott rám és ült mereven,
az aranyon ült, az aranyon,
éreztem, megöl, ha hagyom.
Ady: Harc a Nagyúrral
Ezeknek a pénzembereknek egyetlen célja a világuralom
megszerzése kifejezhetetlen adósságok létrehozatala által.
Henry Ford
ENDREY ANTAL 1922-ben Hódmez?vásárhelyen született, t?sgyökeres jogász és politikus családból. Anyai ágon ?sei székely eredet? nemesek, a középkor óta a Tisza bal partján gazdálkodtak. Középiskoláit a premontreiek gödöll?i Szent Norbert reálgimnáziumában végig kitüntetéssel végezte, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen Summa cum laude jogi doktori oklevelet nyert. Egyetemi tanulmányai során két félévet a berlini Fiedrich Wilhelms egyetemen is tanult, mint a magyar külügyminisztérium ösztöndíjasa. Jogi stúdiumai mellett behatóan foglalkozott közgazdaságtannal, pénzügytannal és más rokon tárgyakkal, és a nagy magyar közgazdász, Navratil Ákos szemináriumában is dolgozott. Már joghallgató korában munkatársa volt a Gazdasági Jog cím? jogtudományi folyóiratnak. A háború utolsó hónapjaiban mint önkéntes páncélromboló szolgált, majd szovjet fogságba esett, ahonnan csodával határos módon sikerült megmenekülnie. 1947 júliusában min?sítéssel tette le az ügyvédi vizsgát, és szül?városában nyitott ügyvédi irodát.
Ellenzéki politikai tevékenysége miatt 1948 végén kénytelen volt nyugatra disszidálni, majd 1949 áprilisában kivándorolt Ausztráliába. Kezdeti nehézségek után 1956 áprilisában kitüntetéssel (First Class Honours) szerezte meg a University of Tasmania jogtudományi (Bachelor of Law) oklevelét és egyben az ausztrál ügyvédi képesítést. Már abban az évben precedens érték? pert nyert a tasmániai fels?bíróságon, amely az ausztrál döntvénytárba is bekerült. 1957-ben áttelepült Melbournebe, ahol folytatta felfelé ível? ügyvédi karrierjét. 1972-ben kinevezték az ausztrál szenátus egyik legfontosabb bizottságának állandó jogtanácsosává, mellette folytatta tárgyaló ügyvédi tevékenységét is. Megbízói közé tartoztak a legnagyobb ausztrál és angol vállalatok, így a Vickers Armstrongs leányvállalatai, Lloyds of London, az ausztrál hitelszövetkezetek országos tanácsa, a "The Age" országos napilap, National Trustees of Australia, a Public Trustee of Victoria, több nagy biztosító intézet. Fontos jogi elveket alapozott meg, számos ügye került a döntvénytárakba. Jogi érdemeiért 1975-ben elnyerte az angol királyi tanácsos (Queen's Counsel) rangot. Ügyvédi praxisa mellett 1971-t?l gazdálkodott is, törzskönyvezett Aberdeen Angus húsmarhatenyészete országos mez?gazdasági kiállításon díjat is nyert. 1989 májusában tért haza Magyarországra, Hódmez?vásárhelyen folytat nemzetközi és magyar ügyvédi gyakorlatot, és Batidán, az Endrey laposon fekv? birtokán gazdálkodik. Hat idegen nyelven beszél.
El?szó
Az emigráció hosszú évei alatt, 56 után "a szent romon" töprengve, mint egykor Arany a Világost követ? sötétben, egyre er?sebben kialakult bennem a meggy?z?dés, hogy az Antikrisztusnak nem egy feje van, hanem kett?: az egyik Moszkvában, a másik New Yorkban, és az emberiség mindaddig nem lesz igazán szabad, amíg az irgalmas mindenható Isten mindkett?t le nem vágja számunkra.
Mikor pedig az isteni Gondviselés negyven évi, lélekben pusztában töltött bujdosás után hazasegített, vagy talán küldött is ebbe a Gonosz keze által letarolt országba, ez a meggy?z?dés véres valósággá szilárdult bennem, mert még ki sem tették hazánkból lábukat a keleti rabszolgahajcsárok, máris bevonultak New Yorkból az Antikrisztus másik fejének ügynökei, hogy birtokukba vegyék Mária egykori virágoskertjét, és gyökerest?l kitépjék, amit az el?z? sátánok benne még meghagytak.
És akkor látni kezdtem, és ebben a könyvben el is mondom, hogy a moszkvai zsarnokságot is az Antikrisztus igazi, nyugati feje szervezte meg és állította fel, hogy pokoli szándékai végrehajtója legyen, míg el nem érkezik az id?, hogy a New York-i fej, álarcát letépve, a maga szörny? meztelen valóságában lépjen az engedelmes agyaggá gyúrt emberiség elé, és azt végleg igájába hajtva, Jézus Krisztus vetését az egész földkerekségen megsemmisítse.
De fölágaskodott bennem ez a szittya-magyar vér, hogy ezt t?rni nem lehet, ha belepusztulok is, és egy szál karddal a pogány hordának rontó ?seim módjára, ezzel az egy szál tollammal leírtam az igazságot és a pokol elleni gyógymódot is.
Mert még nincs elveszve minden. Isten az ?sevangéliumban, melyet az egész emberiségnek adott, és a zsidók csak kimásolták egy náluk sokkal ?sibb és m?veltebb kultúrnép, talán éppen a nagy király, Nimród népének szellemi hagyatékából, megmondotta, hogy ellenkezést vet az ?skígyó ivadéka és az Asszony ivadéka közé, és az Asszony ivadéka a kígyó fejét el fogja tiporni.
Az Asszony ivadéka pedig mi vagyunk, a Boldogasszony népe, magyarok. Erre a szerepre készített fel bennünket a Mennyei Atya többezer éves történelmünk folyamán, és ezt a szerepet er?sítette meg az ? Szent Fia, Jézus Krisztus, századunk elejét?l fogva üzeneteiben.
Mert mi az ? Szent Édesanyja, Mária, öröksége és különleges tulajdona vagyunk, és az ? végs? gy?zelme a Gonosz fölött a mi országunkból fog kiindulni. Csak vissza kell térniük az ?si gyökerekhez, Szent István király tanításához, aki országunkat és Szent Koronánkat halálos ágyán az Istenanyának felajánlotta.
Ez a felajánlás volt a pecsét a mi apokaliptikus elkötelezettségünkön, melyet most, ezekben a végs? id?kben kell beteljesítenünk.
A bíztatást ehhez maga az Úr Jézus adta meg, mikor Natália n?vérének ezt mondta:
"A magyar, Anyám szent nevében bízva, szent büszkeséggel hangoztassa: Magyarország és a Világ Királyn?je által gy?zni fogunk."
Ebben a szellemben írtam ezt a könyvet.
Batidán, az Endrey laposon, 1996. Szent Mihály havában.
ENDREY ANTAL
A MINDENHATÓ PÉNZ
A pénz kezdetben az áruforgalom lebonyolítására alkalmas, viszonylag könnyen hordozható, önmagában is értéket képvisel? és korán egységesített fizet?eszköz volt. Ez hamar a különböz? fémek használatához vezetett, mert ezek tartósak, értékállóak, és könnyen egységes súlyra és alakra formálhatóak voltak, és kis mennyiségben is mérhet? értéket képviseltek. Ennek megfelel?en a különböz? pénznemek a különböz? fémek rangsorát követték: vas, réz és bronz voltak az apróbb egységek, ezüst, arany és ezek ötvözetei a magas címletek.
A pénz ilyen formában még ritka vendég volt az alsóbb osztályok és egyszer?bb népek otthonaiban, ahol évezredeken át búzában, birkában vagy éppen tinóban mérték az értékeket és a vagyont; ha volt is a pénzb?l pár darab, azt ládák mélyén kuporgatták vagy zsákocskákban hordták a nyakuk körül, hogy sz?kös esztend?ben legyen valamihez folyamodniuk a túléléshez, mikor már sem búza, sem birka, sem tinó, de még egy pár jérce sem volt. A tömegek számára a pénz csak a végs? menedék volt.
Nem úgy a gazdagok, akik hamar felmérték, hogy a pénz nagy mennyiségben hatalomhoz vezet, és úgyszólván minden elnyerhet? vele, ami a Föld hátán leledzik: n?, palota, birtok és minden, ami az érzékeknek gyönyört szerez, és a pénz birtokosának vágyait kielégíti, vagy egy id?re kielégíteni látszik, mert ezek a vágyak kielégíthetetlennek bizonyultak és egyre mérhetetlenebbé váltak, míg egy csapásra véget nem vetett nekik a Halál.
A gazdagok rendszeres let?nése az élet nagy színpadáról azonban sosem riasztott vissza újabb gazdagokat attól, hogy fogyó napjaikat a pénz felhalmozásának szenteljék, és mindig és mindenütt voltak kevesek, akik hatalmas pénzbeli vagyonra tettek szert. Így azután a pénz egyre kevesebb marokba tömörült, és egyre nagyobb vagyonok és kincseskamrák alakultak ki a földkerekség különböz? pontjain, mert a gazdagok ládáiból és zsákjaiból már kicsordult a pénz, és egyre n?tt a fegyveresek száma, és emelkedtek a tornyok és a várfalak, melyek az egyre növekv? pénztömegek biztonságos ?rizetéhez szükségesek voltak. Birodalmak születtek és omlottak össze, nemzet tornyosult nemzet hátán a történelem viharaiban, de újból és újból összeálltak és izmosodtak a pénz halmazai és az ?ket ?rz? k?falak.
Így ment ez egészen a középkor utolsó századáig, mikor Európa két egymástól viszonylag távoles? vidékén, Itáliában és Flandriában, az egyre növekv? és gazdagodó városok és városállamok virágzó kereskedelmet építettek ki egymással és más vidékekkel is, de a közbees? területek az ismét és ismét fellángoló háborúk és belviszályok miatt gyakran senki földje voltak, melyen a vásárlandó vagy eladott áru ellenértékét képez? arany és ezüstrakományokat nem lehetett biztonságosan szállítani. Így született meg egyes keresked?k agyában a korszakalkotó és teljes biztonsággal járó megoldás, hogy messze északon vagy délen felmerül? tartozásukat arany és ezüst helyett valamelyik ottani üzlettársukhoz címzett utalvánnyal elégítik ki, melynek eleget téve, az illet? kifizette a megbízója által vásárolt árukat, amit a megbízó azután hasonló módon viszonzott a megbízottnak.
Az ilyen utalványokat id?vel a tekintélyesebb és megbízhatónak ismert keresked?k egymás között ki is cserélték és kölcsönösen beváltották, kinek merre akadt dolga, ami a reneszánsz folyamán Nyugat- és Dél-Európa virágzó és egyre bokrosodó kereskedelmi centrumaiban ezeket az utalványokat leszámítoló és forgalmazó üzletházakhoz vezetett, és kialakult a bankrendszer, megszületett a papírpénz.
A papírpénz ebben az id?ben még egyéni valuta, az azt kibocsátó üzletember vagy üzletház saját kötelezvénye volt, melyet az illet? valamely közismert és általánosan elfogadott, arany vagy ezüst pénznemben fejezett ki, s melynek fedezete a kibocsátó pénzeskamrájában féltve ?rzött arany és ezüsthalmazok voltak. Ezeket ugyan, egyes kiváltságosaktól eltekintve, már akkor sem látta senki, de köztudott lévén, hogy a kötelezvény kiállítója mindenkor pontosan és tisztességesen fizette adósságait, a papírjait elfogadók bíztak benne, hogy ezt a következ?kben is meg fogja tenni, és erre a bizalomra épült az els?, még egyes üzletemberekhez és üzletházakhoz köt?d?, személyes jelleg? papírpénz elfogadhatósága és értéke.
A következ? lépés volt, hogy az egyre nagyobb méreteket ölt? arany- és ezüsthalmazok saját ?rizetben tartásának kockázatossága és költsége miatt a tulajdonosok ezeket a bankokban helyezték el, és a pénzforgalmat most már a bankok bonyolították le be- és kifizetések és az utóbbiakat kieszközöl? utalványok révén. Mikor pedig a bank saját ügyfelei között került sor ilyen pénzügyletekre, az arany- és ezüsthegyek meg sem mozdultak, csupán a megfelel? számok kerültek áttételezésre az ügyfelek bankszámláiban.
Egy darabig egymás mellett futott a privát kötelezvények forgalmazása és a bankokban elhelyezett valódi arany- és ezüstpénzek utalványokkal való mozgatása, de id?vel a bankok is magukévá tették az ötletet, és üzletfeleik kötelezvényeinek forgalmazása és a már jól bevált utalványozási rendszer mellett saját maguk is adtak ki meghatározott névérték? bankjegyeket. Ezeket a bank bárki rendelkezésére bocsátotta, aki a banknál arany és ezüstpénzeket vagy hitelképes egyéni kötelezvényeket letétbe helyezett. Az els? ilyen, immár teljesen személytelen papírpénzt a bank saját valutáját a Stockholmi Bank hozta létre 1661-ben, és id?vel ez a szokás népszer?vé vált és egész Európában elterjedt. A bankjegyek fedezetét pedig arany- és ezüsttömegek képezték, melyeket a bank ügyfelei a banknál letétbe helyeztek. Ez a fedezet épp olyan személytelen volt, mint az azt képvisel? bankjegy, hiszen már nem valamely meghatározott bértulajdonos számláján nyilvántartott valódi, megfogható (ha nem is látható, mert a bank pénzeskamrájában ?rzött) értékek szolgáltak biztosítékul, hanem az egész pénztömeg, amely a bank ?rizetében volt.
A pénz ezzel a lépéssel vált fikcióvá, egyszer? matematikai m?veletekkel tologatható számjegyekké, melyek önmagukban teljesen értéktelen papírdarabokon voltak rögzítve. És mégis, uralkodók és közemberek, egyének és közösségek egyaránt egyre nagyobb mértékben fogadták el ezeket a papírszeleteket, s?t id?vel már nem is volt szükséges ?ket felmutatni, csak hajlotthátú írnokok serceg? tollaival könyvekbe vezetett számjegyekb?l állt és szaporodott, vagy éppen csappant a pénz, és ezek a számjegyek határozták meg emberek, országok sorsát és életét. És ezeknek a bankok által ellen?rzött és irányított számjegyeknek az abszurd uralma egyre n?tt és fokozódott, és a 19. század elején már behálózta egész Európát, és mire az országok és birodalmak kormányai rádöbbentek, hogy maguk is bocsáthatnának ki országos érvény?, államilag garantált és általánosan forgalmazott papírpénzeket, már kés? volt, mert addigra a bankok mindenhatóvá tették a Pénzt, és ?k voltak a Pénz urai, és a névlegesen 'államinak' nevezett jegybankokat is ?k szervezték meg, és ?k hozták létre a nemzeti valutákat, és övék volt a világ.
Ezt a folyamatot pedig egy német bankár zsidó indította el, és az ? háza irányította és alapjában véve irányítja ma is: a Rothschildok.
A ROTHSCHILDOK
A zsidók gazdasági és társadalmi felemelkedésének úgyszólván egyetlen számottev? útja a kora középkortól fogva a pénz forgalmazása: különböz? pénznemek átváltása és a pénz uzsorakamatra való kihelyezése volt. Ez volt a zsidóság hagyományos specialitása a keresztény társadalmi és gazdasági rendben, melyben éltek, ennek a feladatnak ellátásáért t?rték meg ?ket, és ez volt jólétük és olykor üldöztetésük forrása is.
Ilyen közepesen tehet?s pénzváltó családba született Meyer Amschel Rothschild a Majna parti Frankfurtban az úr 1743. esztendejében. Az ? zseniális, maga és nemzetsége számára elképzelhetetlen vagyont és hatalmat teremt? meglátása volt az, hogy nem kisembereket kell uzsorakamatokkal szipolyozni, hanem uralkodók és államkincstárak hitelez?jévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekb?l kisajtolni a kifogyhatatlan pénzáradatokat, melyek a soha ki nem fizetett és lehet?leg ki sem fizethet? kölcsönök folyományaként a hitelez? bankárok pénzeszsákjaiba vég nélkül ömlenek.
Ez volt Meyer Amschel Rothschild brilliáns "találmánya", magának és utódainak és a velük szövetkez?knek soha nem látott vagyon és hatalom, az emberiség millióinak pedig pokolbéli átok és rákfenénél borzalmasabb pusztulás.
Mindez pedig nem csupán a meggazdagodás telhetetlen vágyából fakadt, ennek mélyebb rugói voltak: az egész emberiség fölötti uralom megszerzése, amint a próféták megírták, és ehhez a mindenható pénz is csak eszköz volt.
(A Rothschild-házra nézve általában lásd Corti, Count Egon Caesar, "The Rise of the House of Rothschild", Western Islands, 1972; Nicolov, Nicola M., "The World Conspiracy, Portland, USA, 1990.")
A Rothschild-család a nevét a házukat a frankfurti zsidónegyed egyetlen utcáján házszám helyett azonosító kis piros cégért?l (rot Schild) vette, eredeti nevük Elchanan volt. Ezen a néven szerepel a család ?se, Isaak Elchanan 1585-ben, mint a Piros Cégér lakója (Isaak Elchanan beim roten Schild). Kés?bb a család a Bauer vezetéknevet vette fel. Úgy t?nik, a cégér utáni ragadványnevet hivatalosan el?ször Meyer Amschel használta.
A kis Meyer Amschel tízéves korától fogva a családi pénzváltó üzletben dolgozott, és a sokféle pénzérme felkeltette érdekl?dését a numizmatika iránt. Ebben hamarosan szakért? lett, és amikor szüleit két évvel kés?bb elvesztette, majd néhány év múlva az üzletet is átvette, ez szolgált szédületes karrierje alapjául.
A hessei fejedelemség trónörököse, Vilmos herceg f? passziója a numizmatika volt, és Meyer Amschel ilyetén szolgálatai révén már 1763-ban bejáratos volt az udvarába. A trónörökös saját tartománya a ráér? ideje volt, a híres frankfurti vásárokat is gyakran meglátogatta. Meyer Amschel ilyen alkalmakkor is ápolta a herceggel való üzleti kapcsolatait, és id?vel ezek rendszeressé váltak.
Miután a herceg bizalmába férk?zött, a fiatal zsidó helyes meglátással udvari címet is szerzett magának, mint "a Hesse-Hanau fejedelemség koronaügynöke". Ez azután megnyitotta el?tte a legel?kel?bb német f?úri, s?t uralkodói családok ajtaját. Vilmos herceg III. György angol király unokája és V. frigyes dán király veje volt, s bár tartománya mindössze 50.000 lakost számlált, az egész német birodalomban kit?n? összeköttetésekkel rendelkezett. Így ívelt felfelé Meyer Amschel csillaga az 1770-es években, miközben felesége 1773-ban, 1774-ben és 1775-ben fiúgyermekkel ajándékozta meg, akik az Amschel, Salamon és Nathan neveket nyerték.
Meyer Amschelnek már virágzó, az egész német birodalomra kiterjed? numizmatikai hálózata volt, saját nyomtatott katalógussal, mikor Hesse-Cassel uralkodója, II. Frigyes váratlan halála folytán 1785-ben alkalma nyílt a nemzetközi pénzvilágba való betörése. A hessei uralkodóház több nemzedék gondos munkájával hatalmas vagyonra tett szert hivatásos katonaság kiképzése és katonai egységeinek más uralkodók részére való bérbeadása révén. Különösen gyakran vette igénybe ezt a szolgáltatást Anglia, ahol ebben az id?ben már 12.000 hessei zsoldos katona állomásozott. Az ezek után fizetend? óriási bérösszegeket Hesse Cassel fejedelmei magas kamatozású kötvényekbe fektették be, éspedig többnyire Angliában. Meyer Amschel hercegi pártfogója tehát, aki IX. Vilmos néven lépett a trónra, egyik napról a másikra fantasztikus örökség birtokosa lett.
Ezeket a fejedelmi pénzhalmazokat, melyek teljes összegét a kortársak legalább 20 millió tallérra becsülték (bár mások szerint akár 60 milliót is kitehettek), kezelni kellett, különösen mert az angol kincstár gyakorta váltókkal fizetett, és ezek piacra vitele és leszámítolása gondos banki munkát igényelt. Azonkívül az új fejedelem úgy döntött, hogy ideje ezeknek az angol befektetéseknek jó részét a kontinensre áttelepíteni, és ehhez szintén ügyes bankárokra volt szüksége. Meyer Amschel hamar átlátta a számára ebben rejl? lehet?ségeket, de egyel?re meg kellett elégednie apróbb tranzakciókkal, mert a fejedelem most már Frankfurttól távol, Casselben székelt, és nehéz volt rávenni, hogy családja bevált bankházaitól megváljon.
Ebben az id?ben Meyer Amschel már meglehet?s jómódra tett szert - bár még nem tartozott az igazán vagyonos frankfurti zsidók közé -, és ennek látható jeleként 1785-ben megvásárolta a zsidónegyed egyik tekintélyesebb ikerházának a felét. Az épület másik felében egy Schiff nev? család lakott; ezzel a névvel még fogunk találkozni a Rothschild-ház kés?bbi története folyamán. Itt rendezte be Meyer Amschel a Rothschild családi üzletet, mely pénzváltás és kölcsönügyletek mellett többféle jövedelmez? kereskedelmi tevékenységet is folytatott.
Kisebb méret? kezdeti pénzügyi sikerei után Meyer Amschelnek végül is a francia forradalom és a napoleoni háborúk hozták meg a nagy lehet?séget. A hessei uralkodó 1795-ben Poroszországgal együtt kiugrott a franciaellenes koalícióból, és ezt követ?en minden energiáját a korábban is igen jól forgatott kölcsönügyleteinek szentelte. Úgyszólván egész Európa bankárja lett, és a tovább hadakozó német fejedelmeket gyakran látta el pénzzel, természetesen magas kamat mellett. Egyre szélesed? fejedelmi üzletköre ápolásához újabb pénzemberekre volt szüksége, és ezek egyikét az utóbb kissé elhanyagolt Meyer Amschelben találta meg. A hercegnek ez a választása annál inkább is kézenfekv? volt, mert a franciák német-alföldi hódításai folytán Európa addigi központi pénzpiaca, az amszterdami t?zsde 1795-ben gyakorlatilag összeomlott, és szerepét egyre fokozódó mértékben a frankfurti t?zsde vette át.
Ezekben az években a franciaellenes szövetség vezet? hatalmai Anglia és Ausztria voltak, és az ezzel járó hadviselés költségei mindkét birodalom kincstárát alaposan kimerítették. Egyre gyakrabban fordultak ezért IX. Vilmoshoz nagyösszeg? kölcsönökért, melyeket a hessei uralkodó megfelel? feltételek mellett mindig szívesen megadott. Meyer Amschelnek jelent?s szerep jutott az ilyen hitelügyletek lebonyolításában, minek folytán annyira megtollasodott, hogy vagyona közvetlenül a századforduló el?tt már nem volt messze az egymillió aranytól.
Ilyen nemzetközi méret? bankártevékenység mellett szükségessé vált Meyer Amschel számára külföldi képviseletek létrehozása, és ehhez a megfelel? személyeket saját fiaiban találta meg. A két legid?sebb, Amschel és Salamon már jól bedolgozta magát a frankfurti családi üzletben, míg a harmadik, a 21 esztend?s, rendkívül eleven és tehetséges Nátán tettrekészen várta, hogy talentumainak megfelel? megbízást kapjon. Logikus volt ezért apja választása, mikor 1798-ban ezt a fiát menesztette legfontosabb külföldi érdekeltségébe, Angliába 20.000 fontsterling kíséretében.
Ez a lépés újabb fordulópontnak bizonyult a Rothschild bankház emelkedésében. Miközben a családf? továbbra is gondosan szövögette üzleti kapcsolatait a váltakozó szerencsével folytatott háborúskodás közepette egyre riadtabbá váló német uralkodókkal, s?t a maga számára császári, két id?sebb fiának pedig egyéb udvari rangokat és kiváltságokat is nyert, az ifjú Nátán Manchesterben nyitott bankházat, és szívós és kitartó munkával angol üzleti csatorna alakult ki Frankfurt és a szigetország között, melynek mindkét végét a Rothschildok tartották kezükben, és ezen keresztül hatalmas pénz- és áruforgalom bonyolódott le. Nagyban el?segítette ennek a kétirányú üzleti vonalnak az eredményességét a nemzetközi információs hálózat, melyet Meyer Amschel a német-római birodalom örökletes postamestereivel, a Thrun-Taxis-házzal ápolt jóviszonya révén 1800-tól kezdve kiépített.
Nátán angliai m?ködésének els? valóban jelent?s gyümölcse a Napoleon által 1805-ben kihirdetett kontinentális blokád sikeres kijátszása volt. A nélkülözhetetlen gyarmatáruk, különösen a cukor, a kávé és a dohány egyetlen beszerzési forrása Anglia volt, és a blokád miatt ezek árai a kontinensen roppant magasra szöktek. Megfelel? ken?pénzek árán és kedvez? id?pontokban azonban lehetséges volt hollandiai és észak-német kiköt?kön keresztül a blokádon áttörni, mivel Napoleon ellen?rzése a terjedelmes európai partvidéken nem volt egészen teljes. Így Nátán segítségével és saját információs szolgálatukra is támaszkodva, a Rothschildok éveken keresztül hatalmas haszonnal járó gyarmatáruforgalmat bonyolítottak le.
Az angol kapcsolat még jövedelmez?bbé vált a Rothschild-ház számára, mikor Napoleonnak végre elege lett az id?közben német választófejedelemmé emelkedett hessei herceg haszonles? semlegességéb?l, és gazdag zsákmányra is számítva IX. Vilmost és kincsestárait üldöz?be vette. A herceg Meyer Amschelt bízta meg az angol és dán befektetései után járó kamatok beszedésével, és ebben a rendkívül jövedelmez? m?veletben Nátánnak is megfelel? szerep jutott. Id?vel az angliai befektetések kezelése Nátán kizárólagos feladatává vált, míg az országából menekülni kényszerült IX. Vilmos minden egyéb vagyonának felügyeletét, és olykor mentését is, Meyer Amschel irányításával a két id?sebb Rothschild fiú látta el.
A Rothschildok így 1808-tól fogva a dúsgazdag herceg összes pénzforrásainak bizalmas kezel?i lettek, és mivel úgyszólván valamennyi európai uralkodó ezekt?l a pénzforrásoktól, illetve az azokat a tulajdonos megbízásából kihelyez? bankároktól remélte maga és rogyadozó államkincstára boldogulását, a Rothschild-ház az egész kontinensen meghatározó politikai befolyásra tett szert.
Ezentúl már nem a Rothschildok folyamodtak az uralkodók kegyeiért, hanem azok jöttek hozzájuk a mindenható Pénzért, s a feltételeket a Rothschildok szabták meg. ?k irányították a kulisszák mögül a háborúkat is, melyek gazdagodásuk f? forrásai voltak, mert Montecuccoli híres mondása szerint a háborúhoz három dolog kellett: "pénz, pénz és pénz", és a három-egy dolog fölött egyre nagyobb mértékben a Rothschildok rendelkeztek. Pénzeszsákjaik megszorítása hadjáratok, s?t országok sorsát döntötte el, és ebbeli döntéseiket nem emberbaráti szempontok, hanem kizárólag saját önös érdekeik, pénzhegyeik növelésének vágya irányították.
Nem volt mentes ett?l a növekv? Rothschild-hegemóniától maga a császár sem. A hosszú háborúskodás miatt a bécsi udvar pénzügyeiben teljes káosz uralkodott. A papírpénzt annyira felel?tlenül szaporították, hogy az rohamosan vesztett értékéb?l; 1810 elején egy ezüstpénzért ötször annyi névérték? kincstárjegyet kellett adni, néhány hónappal kés?bb már tizenkétszer annyit. Az állampapíroknak ez a rohamos inflációja gyors ment?akciót igényelt, és a szászári kincstár a hessei herceg vagyonát kezel? Rothschildokhoz fordult segítségért.
A Rothschildok azonban óvatosak voltak, és az általuk javasolt bonyolult kölcsönügylet nem felelt meg a császár pénzügyi tanácsadóinak. A tervezett tranzakció tehát nem jött létre, de a tény, hogy a Rothschildok közvetlen kapcsolatba kerültek a császári udvarral, óriási mértékben emelte tekintélyüket a nemzetközi pénzvilágban.
Ezen a ponton a Rothschildok már nem csupán a hessei herceg befektetésre váró millióit voltak képesek megcsillogtatni fejedelmi klienseik szemei el?tt, hanem maguk is igen jelent?s t?kével rendelkeztek, melyet egyre magasabb körökben forgattak. Így 1810 decemberében már saját pénzeikb?l kölcsönöztek 400.000 tallért a dán pénzügyminiszternek. Rövidesen ?k pénzelték a bajba jutott császárt, az angol kincstárt, és Napoleon egyre nagyobb méreteket ölt? hadjáratait is. Mindezt olyan diszkréten tették, hogy a szembenálló felek nem is sejtették ezt a kétszín? pénzpolitikai játékot.
Üzleti köreik szélesedése és vagyonuk rohamos növekedése szükségessé tette a Rothschildok számára a cég jogi szerkezetének szabályozását. Ezért az apa 1810 szeptemberében formális társasági szerz?désre lépett fiaival: magának megtartotta a vezet? szerepet és a viszonylagos részvénytöbbséget, de a két legid?sebb fiú, Amschel és Salamon is jelent?s részt kapott az üzletben, míg a két legfiatalabb, Károly és Jakab, akik még kiskorúak voltak, kisebb összegekben részesültek. Nátán a családdal kötött titkos megállapodás szerint Amschellel és Salamonnal azonos arányban vált a cég tulajdonosává, de bankháza Angliában lévén, nevét nem volt ajánlatos Frankfurtban dobra verni.
Egyre nagyobb stíl? nemzetközi pénzügyleteik ellenére a Rothschildok továbbra is kitartottak a hessei választófejedelem mellett, aki Napoleontól való félelmében állandó jelleggel Prágában ütötte fel székhelyét. Az összeköt? szerepét Frankfurt és Prága közt többnyire a Károly fiú látta el, míg Jakab a közben Párizsba áttelepült Salamont és a Manchesterben székel? Nátánt látogatta rendszeresen a frankfurti üzleti központból. Nátán ekkor már maga is tekintélyes pénzember volt Angliában, és a francia blokád rendszeres áttörése, valamint más ügyes tranzakciók révén hatalmas saját vagyonra tett szert. Salamon Párizsban forgatta a Frankfurtból rendelkezésére bocsátott pénzösszegeket, és rövid id? alatt annyira beférk?zött a francia üzleti életbe, hogy Jakab is csatlakozott hozzá, és Nátánnal onnan tartotta fent a kapcsolatokat. A Rothschild-háznak így hatalmas támaszpontjai m?ködtek a Csatorna mindkét oldalán, a két szembenálló tábor legf?bb politikai központjaiban, mikor Napoleon a Grande Arméeval elindult nagy kalandjára Moszkva felé. Ezekben a napokban érkezett Meyer Amschel Rothschild földi életútja végére.
Halála közeledtét érezve az agg bankár 1812 szeptember 16-án megíratta végrendeletét, melyben a "Meyer Amschel Rothschild és Fiai" bankházat egyenl? arányban öt fiára hagyta. Leányairól másképpen gondoskodott, vejeit és fiaikat pedig teljesen kizárta az üzletb?l. Meghagyta családjának, hogy szigorúan tartsák meg az ortodox zsidó hitet, és lehet?leg egymás közt házasodjanak, keresztényekkel pedig semmiképp sem. Három nappal kés?bb örökre lehunyta szemét, és az immár gigantikus pénzbirodalom az öt Rothschild fiúra szállt.
Meyer Amschel Rothschild nem az els? zsidó volt, aki keresztény közegben magasra kapaszkodott. Nem is ? volt az els? pénzember, aki nemzetközi arányokban gondolkodott és m?ködött. De ? volt az els? keresztény vagy zsidó, aki a mindenható Pénzt politikai man?verekre használta fel, a politikát pedig a Pénz halmozására, és mindkett?ben teljesen gátlástalan volt. Neki egyedül a Pénz volt fontos, és az ezzel elérhet? hatalom. Az uralkodókat és általában a politikusokat megvetette, bár ezt nyíltan nem volt képes kimutatni. Neki tulajdonították a mondást: "Add meg nekem a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem tör?döm azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben." Életében nem volt képes ezt az elvét megvalósítani, de fiai családi hagyományként meg?rizték, és id?vel sikerre is vitték azt.
Még abban az évben alkalmuk nyílt a Rothschild fiúknak apjuktól örökölt üzleti érzékükr?l bizonyságot tenni. Napoleon Tél generálistól elszenvedett katasztrofális veresége után az egész európai szövetségi rendszer átszervez?dött. Ausztria és a franciák német csatlósai sorra átálltak Anglia, a Napoleon-ellenes koalíció vezet? hatalma oldalára, és megindult az élet-halál küzdelem a francia hegemónia lezárására. Ehhez azonban ismét pénz kellett, igen sok pénz, és a kontinentális hatalmak kincstárai meglehet?sen üresek voltak. Különösen támogatásra szorult Ausztria, mert pénzügyei még zavarosabbak voltak, mint korábban. Anglia kötelezettséget is vállalt jelent?s összegek kiutalására, de ezeket valami úton-módon el kellett Bécsbe juttatni, ami az akkori viszonyok mellett nehéz feladat volt. Itt nyílt nagy lehet?ség a Rothschild-fiúk számára, akiknek már jól kiépített, egész Európára kiterjed? bankhálózatuk volt. Ehhez a vállalkozáshoz azonban át kellett szervezni az üzlet felépítését.
Nátán angliai összeköttetései révén megszerezte családja számára a nagy haszonnal járó angol segélyakció lebonyolításának oroszlánrészét, és hogy közelebb legyen a t?zhöz, Manchesterb?l áttette bankháza székhelyét Londonba. A vonal másik végének m?ködtetésére Salamon Párizsból áttelepült Bécsbe, a párizsi bankház vezetését pedig az akkor még húsz esztend?s Jakab vette át. A Rothschildok így Frankfurt, London és Párizs után Bécsben egy negyedik fontos támaszpontot építettek ki, és ezáltal dönt? szerephez jutottak az egész kontinens pénzügyeiben. Most már ?k állították Európa uralkodóit is: a Bourbon XVIII. Lajos visszatérését Párizsba Nátán finanszírozta, míg Amschel és Károly Frankfurtban a Napoleon által elzavart német fejedelmek restaurációjának anyagi alapjait biztosították.
Napoleon azonban nem hagyta magát, és Elba szigetér?l visszatérve egy utolsó kísérletet tett uralmának és európai hegemóniájának helyreállítására. A Rothschildoknak most már semmi lehet?ségük nem volt korábbi kett?s játékuk megismétlésére, ezért létérdekük f?z?dött ahhoz, hogy a káplárból lett császár egyszer s mindenkorra elt?njön az európai politikai színpadról. Ismét szorgosan közvetítették az angol segélyeket Bécsbe, Berlinbe és Szentpétervárra, s?t olykor maguk is megel?legezték ezeket, ha a pénzküldemények elakadtak. Természetesen ez a m?velet is jelent?s haszonnal járt számukra.
A Rothschildok utolsó nagy lehet?sége, hogy a napoleoni háborúkból hasznot húzzanak, a Watterloo-i csata alkalmával nyílt, mikor is Nátán elkövette a világtörténelem legnagyobb t?zsdei csalását. Minden lehet?ségre felkészülve futárszolgálatot létesített London és a kontinens között, melynek segítségével naponta értesült a hadieseményekr?l. Mikor Ostende-i ügynöke egy nappal Wellington hivatalos jelentése el?tt befutott a hírrel, hogy a szövetségesek átüt? gy?zelmet arattak, Nátán suttogó rémhírterjesztésbe kezdett a londoni t?zsdén. Erre az ijedt befektet?k tömegével dobták piacra az angol és egyéb államkötvényeiket, a Rothschild ügynökök pedig potom áron felvásárolták ezeket. Mikor azután a gy?zelem hírére a kötvények árfolyama magasra szökött, Nátán fantasztikus nyereségre tett szert.
Egy id?ben sikerült Nátánnak az angol központi bank, a Bank of England igazgatói közé is befurakodnia. Ezt a bankot, a világ els? jegybankját 1694-ben William Paterson skót üzletember alapította, amikor Orániai Vilmosnak 1,2 millió fontot kölcsönözött a XIV. Lajos francia király elleni háború költségeire. Paterson a kölcsönt egy részvénytársaság keretén belül nyújtotta, amely egyidej?leg királyi pátenssel jogosítványt kapott a kölcsön összegével azonos összérték? bankjegyek kibocsátására. A királyi fedezet mellett m?köd? bank rövidesen Anglia legnagyobb pénzintézetévé fejl?dött, melynek bankjegyeit a többi bank is elfogadta, s?t id?vel egymás közti elszámolásra is használták. Ennek következtében a Bank of England a bankok Bankárjává vált, és a kereskedelmi bankok rajta keresztül rendezték egymás iránti követeléseiket. Nátán hamar átlátta az ebben rejl? kolosszális lehet?ségeket. Jól kiépített üzleti és társadalmi kapcsolatai révén helyet szerzett magának a Bank of England igazgatósági tanácsában, majd bels? terjeszkedéssel az egész bankot saját ellen?rzése alá vonta. A Bank of England, amely a Bank Charter Act of 1844 (angol banktörvény) folytán hivatalosan is Anglia központi jegybankja lett, ekkor még mindig privát részvénytársaság volt, és az is maradt egészen az 1946-ban történt államosításig.
Nátán vezette a Rothschildok és üzlettársaik offenzíváját az akkor még ifjú óriásnak tekintett Egyesült Államok központi jegybankjának megkaparintására is. Amerika már kapott ízelít?t egy központi jegybank kétes adásaiból, amikor Alexander Hamilton javaslatára a Kongresszus 1791-ben létrehozta a Bank of the United States-t, mint magánvállalkozást. Az akkori alelnök, Thomas Jefferson, minden id?k legbölcsebb és legel?relátóbb amerikai államférfija, élesen ellenezte a javaslatot, mondván, hogy a nemzeti valutának egy magánkézben lév? központi bank rendelkezésére bocsátása "nagyobb veszélyt jelent a nép szabadságára, mint egy a határokon álló hadsereg." A bank tevékenysége sokban igazolta Jefferson félelmét, és mikor húszéves m?ködési engedélye 1811-ben lejárt, a Kongresszus nem újította meg azt. Az európai bankok, els?sorban a Rothschild-ház egyre er?sböd? és megfelel? pénzügyi man?verekkel alátámasztott nyomására azonban az amerikai törvényhozás 1816-ban újra megalapította a Bank of the United States-t, ez alkalommal még szélesebb jogkörrel és szorosabb kormánykapcsolatokkal, és most már a Rothschildok ellen?rzése alatt.
Id?közben javában folyt a bécsi kongresszus Európa újrarendezésére, és az ott felállított új hatalmi rendszernek, a Szentszövetségnek, szintén pénzre, sok pénzre volt szüksége, amit ismét a Rothschildok szolgáltattak busás haszon mellett. Ismételten talpra állították a bécsi császári kincstárt, és ugyancsak ?k folyósítottak hatalmas államkölcsönöket a hosszú háborúk után súlyos anyagi gondokkal küszköd? porosz királyságnak, ami ismét rendkívül nyereséges volt számukra. A porosz kapcsolatok ápolására a legmozgékonyabb testvér, Károly gyakori látogató lett Berlinben és Potsdamban.
Ez id?ben a carbonari mozgalom felkelést szított a nápoly-szicíliai királyságban a Szentszövetség által visszaállított I. Ferdinánd zsarnoki uralma ellen, és Metternich elrendelte Nápoly katonai megszállását. Rothschild Salamon bécsi székhelyén rögtön felmérte a háza számára mutatkozó lehet?ségeket, és azonnal megkezdte jelent?s summáknak Nápolyba való átutalását, melyeket az osztrák államkincstár garantált. Egyidej?leg Károly öccsét is a nápolyi királyságba küldte, hogy a szükséges kölcsönügyleteket letárgyalja, és azok visszafizetésére felügyeljen. Az, hogy mindez a kor egyik legelnyomóbb rend?rállamát segített talpra állítani, a bankárokat egy csöppet sem zavarta. Egyidej?leg a Párizsban székel? Jakab testvérük számára elnyerték az osztrák konzoli kinevezést, Károly pedig Nápolyban foglalta el állandó ?rhelyét.
A Rothschildok csillaga most már magasan fénylett Európa egén. 1821 novemberében egy frankfurti látogatása során Metternich egy ebédmeghívást is elfogadott Amschelt?l, ami természetesen Salamon útján Bécsben már el?re meg lett beszélve. 1822 szeptember 23-án a Rothschild-ház 900.000 gulden személyes kölcsönt nyújtott a hercegnek el?nyös feltételekkel. Hat nappal kés?bb Ferenc császár mind az öt Rothschild-testvért összes fiú és leányági leszármazottaikkal együtt bárói rangra emelte. A Rothschild-címerre felkerült a hétágú f?nemesi korona. Családi mottót is kaptak a bankárok: Concordia, integritas, industria - "egyetértés, becsületesség, szorgalom." Az olvasó majd eldönti, ezek indokoltak voltak-e vagy sem.
Ett?l kezdve a Rothschildok Metternich elnyomó rendszerének elkötelezett oszlopai lettek. Már korábban is következetesen az uralkodó oldalán álltak az Európán végigszántó viszályokban - nem okvetlenül ezek iránt érzett lojalitásból, hanem mert ?ket egyszer?bb volt tologatni, mint a népeket, és nagyobb hasznot is lehetett bel?lük húzni -, de most szilárdan beálltak a bécsi kongresszuson létrehozott hatalmi rend mögé, és minden erejükkel azon voltak, hogy az semmiképpen meg ne repedezzen. Ezért készek voltak a legbrutálisabb zsarnokokat is megtámasztani népeik szabadságtörekvéseivel szemben, csak a biztonsági rendszer, melyre gazdasági hatalmukat alapozták, meg ne rendüljön.
Európa népei azonban nehezen viselték az 1815-ben rájuk kényszerített jármot, és a nápolyi királyság után Spanyolországban sokasodtak meg a gondok. 1820 nyarán a Cortez radikális érzelm? tagjai foglyul ejtették VII. Ferdinánd spanyol királyt, és az a többi európai uralkodóhoz fordult segítségért. Ezek nehezen mozdultak, de végül is Metternich 1822 októberében újabb kongresszust hívott egybe Veronában, melynek teljes költségét, s?t a herceg személyes kiadásait is a Rothschildok fedezték. Megérte nekik a befektetés, mert a kongresszus folyamán számos el?nyös üzletet kötöttek az egybegy?lt hatalmakkal - többek közt nagyösszeg? kölcsönöket nyújtottak az orosz cárnak, kit?l Salamon és Jakab a Szent Vladimir-rendet is megkapták -, majd ?k finanszírozták a spanyol király kiszabadítására indított hadjáratot, ?k vesztegették meg, költséget nem kímélve, a VII. Ferdinándot Cadizban fogva tartó csapatok parancsnokait, és ?k állították talpra a király zsarnoki rendszerét, természetesen óriási nyereséggel önmaguk számára. A hadjárat végén Jakab a francia királytól még a Becsületrend nagykeresztjét is elnyerte.
Mindezek alatt Nátán ügyesen lavírozott Londonban, ahol a parlament egyáltalán nem nézte jó szemmel a rend?rállamok további megszilárdulását a kontinensen. Sikerült is neki elérnie, hogy testvérei ismételt beavatkozásai a Metternich-rendszer oldalán sem az ?, sem azok angol üzleti kapcsolatait nem érintették. Nátán ebben az id?ben már az angol kormány bizalmi pénzügyi tanácsosa volt; véleménye súlyosan esett a latba, akár a toryk, akár a whigek voltak hatalmon. Testvérei m?ködését is ? koordinálta londoni székhelyér?l, különösen az 1828-29-es balkáni orosz-török háborúval kapcsolatban, melyet a Rothschildok minden erejükkel igyekeztek megakadályozni, nem annyira a nemzetek békéje, mint inkább saját jól felfogott üzleti érdekeik szolgálatában.
Azonban hasztalanul szorgoskodtak a Rothschildok a számukra oly jövedelmez? európai hatalmi rendszer fenntartásában, a zsarnokok béklyójában verg?d? népek szabadságtörekvéseit nem lehetett örökké féken tartani. 1830 júliusában forradalom tört ki Párizsban: a király egész minisztériumával együtt elmenekült, és a hatalmat a liberális gondolkodású orleánsi herceg vette át. A párizsi por ugyan rövidesen elült, és a Rothschildok gyorsan köpönyeget váltva sikeresen újraszervezték franciaországi érdekeltségeiket az új király, Lajos Fülöp mögött. Az újabb francia forradalom azonban kiengedte a szellemet a palackból, és azt már nem volt olyan könny? visszaparancsolni. Európa-szerte liberális mozgalmak ütötték fel fejüket, itt-ott forradalmakba és szabadságharcokba is torkollva, és a Metternich által oly gondosan ápolt európai hatalmi rendszer megrendült.
A konzervatív reakciónak sikerült ugyan véres katonai és rend?rakciók árán a rendet helyreállítani, de már nem volt minden a régi. Európa uralkodóinak viszketni kezdett a nyakuk. A Rothschildok sem ülhettek olyan biztonságosan pénzeszsákjaikon - a Metternich-rendszer fennmaradásában nem bízhattak többé.
A Rothschildok még nem voltak elég er?sek ahhoz, hogy nyíltan színre lépve pénzhatalmukat közvetlenül politikai birodalommá alakítsák át, de id?szer?nek látták, hogy ebben az irányban tegyenek egy átkaroló mozdulatot a mit sem sejt? emberiség ellen. Fegyvertársi rangra emelték a korábban is általuk szított és pénzelt szabadk?m?ves mozgalmat, és azzal egybefonódva megkezdték a fennálló politikai és társadalmi rend lebontását.
A SZABADK?M?VES KAPCSOLAT
A szabadk?m?vesség a katedrálisokat épít? k?m?vesek érdekvédelmi szövetségeként indult a kés? középkorban, de hamarosan egyházellenes irányzatot vett, és a 18. század közepére egész Európára kiterjed?, f?ként a feltörekv? polgári értelmiség, de az arisztokrácia önmagát "felvilágosultnak" tekint? köriben is hódító, széleskör? mozgalommá fejl?dött. Szellemisége kezdett?l fogva okkult ókori misztériumokból és a zsidó Kabbalából merített; a szabadk?m?vesek ezek meglehet?sen zavaros egyvelegéb?l tikos szertartásokat alakítottak ki, melyekbe sátánista elemek is vegyültek. A felvilágosodás korában ezeket kifelé ugyan deista színezettel leplezték, azt hirdetve, hogy a mindenség Nagy Épít?mesterét tisztelik összejöveteleiken, de ez a világszellem nem a keresztények Istene, még csak nem is a zsidók Jehovája volt, hanem az egyiptomiak Ozirisze, s?t sokhelyütt Lucifer, a sátán.
Ez a keresztény Európa szellemi alapköveivel mer?ben ellentétes irányzat és a szervezet titkos volta kezdett?l fogva súlyos veszélyt jelentett mindarra, amit az emberiség évszázadok kemény munkájával felépített és szentnek tartott. Igazán világpusztító er?vé azonban akkor vált a szabadk?m?vesség, amikor Adam Weishaupt ingolstadti egyetemi tanár Illuminátusok Rendjének nevezett, maroknyi elszánt csoportjával a francia Grand Orient nagypáholyba befurakodott, majd ennek segítségével 1782-ben a szabadk?m?vesek Wilhelmsbadban tartott nemzetközi nagygy?lésén az egész mozgalmat irányítása alá vette.
Weishaupt, aki 1748-ban Ingolstadtban, módos zsidó családból született, fiatal korában kikeresztelkedett és belépett a jezsuita rendbe, ahol magas kiképzést nyert. Pappá szentelése el?tt azonban meghasonlott önmagával, és miután a rendb?l kilépett, az ingolstadti egyetemen lett a kánonjog tanára. 1771-t?l kezdve tanulmányozni kezdte az egyiptomi és más okkult tanokat, és ezekben egyre jobban elmélyedve, arra az elhatározásra jutott, hogy a különböz? okkult rendszerek híveit egyetlen hatalmas szervezetté egyesíti, mely az ? vezetésével egy új világrendet fog kialakítani. Öt évig dolgozott ezen a tervén, és végül 1776. május 1.-én létrehívott egy kis titkos társaságot, melynek az Illuminátusok ("megvilágosodottak") nevet adta. Elképzelése a következ? koncepción alapult:
1. A monarchiák és minden tekintélyelv? kormányzati rendszer eltörlése.
2. A magántulajdoni és örökösödési rend eltörlése.
3. Hazafiság és nemzeti érzület felszámolása.
4. A család és házasság intézményének felszámolása.
5. Mindenféle vallás eltörlése.
Ezekr?l a világfelforgató eszmékr?l és célkit?zésekr?l azonban kizárólag az illuminátusok és a szabadk?m?vesek legfels?bb tagozatai tudtak; az id?vel nem kevesebb, mint 32 rend szigorú hierarchiájába kovácsolt szabadk?m?ves mozgalom alsóbb körei el?tt mindössze az emberiség boldogítása és az általános humanizmus meglehet?sen ködös elveit lebegtették, mint követend? célokat. A szabadk?m?vesek nagy többsége számára ezek elegend?nek is bizonyultak, hogy az egymás társadalmi, politikai és gazdasági emelkedését bármilyen eszközzel támogató szervezkedés nyújtotta lehet?ségeket mohón kihasználva, lelkesen vessék magukat a szabadk?m?vesség kérdés és feltétel nélküli szolgálatába.
Weishaupt környezetében társasága alapításától kezdve több zsidó volt; az els? franciaországi illuminátus csoportokat, melyek révén el?bb a Grand Orient Nagypáholyba, majd onnan az egész európai szabadk?m?ves szervezetbe beférk?zött, egy Martinez de Pasquales nev? portugál zsidó szervezte meg. Még 1782-ben, közvetlenül az egész szabadk?m?ves mozgalom fölötti hatalom megszerzését követ?en, az illuminátusok f?hadiszállása átköltözött Frankfurtba, ahol Meyer Amschel Rothschild már jelent?s tekintéllyel rendelkezett. Egyes tudósítások szerint Frankfurtban vettek fel el?ször zsidókat hivatalosan a szabadk?m?vesek rendjébe. Ebben nyilván része volt annak, hogy Weishaupt illuminátusai már b?velkedtek zsidó tagokban, de a zsidók szélesebbkör? elismerésének a szabadk?m?ves mozgalomban, éppúgy, mint Weishaupt Frankfurtba való áttelepülésének, mélyebb okait az anyagi háttérben és rendszeres támogatásban kell keresnünk, melyet Meyer Amschel az illuminátusok számára biztosított.
Az, hogy a Rothschildok, vagy a sz?kebb kör, melyben forgolódtak, mikor létesítettek szorosabb kapcsolatot a szabadk?m?vességgel, pontosan nem tudjuk. Széleskör? ismeretségük és kiterjedt üzleti összeköttetéseik révén azonban egészen biztosan már korán tudomást szereztek a szabadk?m?vesek m?ködésér?l, különösen mikor azok az európai uralkodócsaládokba is behatoltak.
Maga a hesse-hanaui trónörökös is, akin keresztül a Rothschild-ház üstökösszer? felemelkedését megkezdte, gyakori kapcsolatban állt szabadk?m?vesekkel, s?t egymással kölcsönösen hasznos üzleteket is kötöttek. Így szinte biztosra vehetjük, hogy a feltörekv? bankárnak már Weishaupt frankfurti megjelenése el?tt is volt vele valami dolga, talán nem is kevés.
Ennek a kérdésnek egy gondos amerikai kutatója szerint (William Guy Carr, "Pawns in the Game", magánkiadás, 1956, idézi Mullins, Eustace, "The Secrets of the Federal Reserve", Jelkyll Island Edition, 1991) Melyer Amschel még 1773-ban, harminc éves korában, egybehívott frankfurti házában tizenkét másik gazdag és befolyásos zsidó üzletembert, és részletes tervet terjesztett el? nekik a világforradalom finanszírozására és azon keresztül az egész emberiség fölötti hatalom megszerzésére. Elképzelése szerint vagyoni erejük összpontosításával olyan elviselhetetlen gazdasági viszonyokat képesek teremteni, hogy a tömegeket munkanélküliség révén és más eszközökkel az éhhalál szélére sodornák, és propagandistáik által az uralkodó rétegek ellen hangolva, forradalomra késztetnék. Eme szerepüknek, mint anyagi erejük hatalmának is, mindaddig titokban kell maradnia, amíg dönt? fölényt nem érnek el. Id?közben alkohol, kábítószerek, erkölcsi bomlasztás és mindennem? b?nözés terjesztésével az összes nemzetek ifjúságát meg kell rontani. Fel kell karolni a "szabadság, egyenl?ség, testvériség" jelszavait, hogy az uralkodó osztályokat megdöntsék, és egy új, vagyonra lapozott arisztokráciát hozzanak létre. Közhivatalokba az ?ket feltétel nélkül kiszolgáló jelölteket kell juttatni. Vagyonuk felhasználásával minden hírközl? eszközt birtokba kell venniük. Mindenütt pánikot és gazdasági válságot kell teremteniük, ami végül is az általuk ellen?rzött világkormány és egy új világrend létrehozásához fog vezetni.
Ennek a nagystíl?, nemzedékek gondos munkáját igényl? világfelforgató elképzelésnek, melyet a frankfurti bankár házában egybegy?lt gazdag üzletemberek egyhangúlag magukévá tettek, nagyon megfeleltek Weishaupt hasonló, bár teljesen naiv és jelent?s anyagi támogatás nélkül reménytelennek t?n? tervei és azoknak a széleskör? nemzetközi kapcsolatokkal rendelkez? szabadk?m?ves mozgalomba való beültetése. Arra is vannak adatok, hogy Weishaupt Meyer Amschel megbízásából és anyagi támogatásával dolgozta ki elméletét és indította el az illuminátusok szervezkedését. Nem volt tehát véletlen, hogy Weishaupt közvetlenül a szabadk?m?vesek wilhelmsbadi nemzetközi nagygy?lése el?tt Frankfurtba tette át f?hadiszállását, ahol a végs? utasítások és az ezek végrehajtásához szükséges pénzforrások is készen várták.
Az 1782. év Földünk nyugati féltekéjén is fordulópontot jelzett a szabadk?m?vesség térhódításában, melynek igazi jelent?sége csak a 20. században mutatkozott meg: ebben az évben fogadta el az amerikai törvényhozás az Egyesült Államok hivatalos Nagy Pecsétjét, melyen szabadk?m?ves szimbólumok vannak és a Novus Ordo Seculorum felirat (a századok új rendje), mely az újszülött amerikai államszövetséget már fogantatásában a tervezett új világrend bajnokává tette. A pecsétet Charles Thompson, az amerikai szabadk?m?vesek egyik vezet?je tervezte, aki a Függetlenségi Nyilatkozatot el?készít? Continental Congress munkájában is részt vett; maga George Washington és Benjamin Franklin is szabadk?m?vesek voltak.
A szabadk?m?vesek már 1786-ban tartott kongresszusukon kimondták a halálos ítéletet XVI. Lajos francia királyra, amit azután néhány évvel kés?bb végre is hajtottak. Az egész francia forradalmat ?k készítették el? és irányították: bel?lük kerültek ki az enciklopedisták és a jakobinusok, valamint a forradalom számos vezéralakja. A Bastille ostroma - ami egyébként teljesen szükségtelen volt, mert a király kész volt a forradalom oldalára állni és a fegyveres beavatkozást betiltotta - Weishaupt m?ve volt, aki Meyer Amschel és más frankfurti bankárok pénzén egész Európából börtöntöltelékeket szedett össze, és Marseillesb?l azokkal vonult fel Versaillesbe, hogy a népet fellázítsa és a király elfogatására uszítsa. Azután tervszer?en peregtek az események. A Bourbonok uralma megd?lt, és a borzalmas öldöklés, ami következett, több mint egy millió francia életébe került.
A szabadk?m?vesek terve ugyan félresiklott, mert a hatalmat végül is nem ?k, hanem Napoleon vette át, de nagy ellenségüket, a keresztény Európát, mely útjukban állott, gyakorlatilag megsemmisítették. Mert hiába ült el a por és állította vissza Metternich a korábbi hatalmi rendszert a bécsi kongresszuson, a francia forradalom liberális eszméi szerteáradtak Európában, és nem csupán a zsarnokság ideológiai alapjait marták szét, hanem egyben egy ?szintén keresztény demokratikus rend kifejl?désének útját is eltorlaszolták. A kontinens, és id?vel az egész civilizált világ, ezentúl egyre fokozódó mértékben keresztényellenes, s?t kifejezetten istentelen eszmék rabságában botorkált a történelem útveszt?jében, és ez ismét a szabadk?m?veseknek nyitott nagy lehet?séget, hogy els? hatalomszerzési kísérletük kudarcából felocsúdva, más és más módokon vigyék gy?zelemre sátáni fogantatású ügyüket.
Mindehhez természetesen már a francia forradalom kitörését?l fogva pénzre is volt szükségük a szabadk?m?veseknek, sok pénzre, mert az egymást követ? forradalmi kormányok háborúk s hadjáratok sorozatába keveredtek a környez? országokkal, és ezt finanszírozni kellett. A szabadk?m?vesek ezért keresték a mindenható Pénz birtokosainak szövetségét, és ezt - mivel a szövetség azok szemében is hasznosnak mutatkozott - el is nyerték. A Rothschildok még túl kicsik voltak ebben az id?ben ahhoz, hogy mindezt saját hasznukra tudják fordítani, de más, ekkor még náluk jelent?sebb frankfurti bankárok francia kapcsolataik révén részt vettek a forradalmi seregek fenntartásával járó bonyolult pénzügyi m?veletekben, és ezekb?l jelent?s nyereségekre is tettek szert. A pénznek ekkor sem volt szaga, és Meyer Amschel is nyilván ezért ragadta meg a szabadk?m?vesekkel való együttm?ködésben rejl? lehet?ségeket, de neki messzebbmen? elképzelései is voltak.
A Rothschild-ház els? tagja, aki a szabadk?m?ves mozgalommal formális kapcsolatra lépett, a Londonban székel? Nátán volt. Angliában a szabadk?m?vesség olyannyira szalonképessé vált 1737-ben - mikor is a szigetországban a mozgalmat militáns szervezetté kovácsolták a Róma-ellenesség cégére alatt -, hogy 1907-ig tizenhat királyi herceg vállalta a nagymester szerepét, köztük négy olyan, akit kés?bb királlyá koronáztak. Így azután természetesen az arisztokrácia színe-java és a legtöbb vezet? üzletember is szabadk?m?ves volt.
Amint Nátán csillaga emelkedett, nyilvánvalóan neki is szüksége volt szabadk?m?ves összeköttetésekre, és a páholyoknak már akkor is jelent?s zsidó tagsága segítségével minden nehézség nélkül felvételt is nyert. Ez úton sikerült neki a Bank of England igazgatóságába bejutnia, majd ennek révén 1816-ban a Bank of the United States újraalapítását is megszerveznie. ? szövögette a kontinensen is a Rothschild-ház szabadk?m?ves kapcsolatainak szövevényét, melyek az 1828-29-es orosz-török háború végéig mind az öt testvér számára gazdag gyümölcsöket hoztak. Ellentétben azonban a nyíltan, s?t kötelez?en folytatott angliai szabadk?m?ves tevékenységgel, a kontinensen ezt a Metternich rendszer alatt szigorúan titokban kellett tartani, és mint mindenki más, a Rothschildok is ezt tették. Nem is tudjuk, tagjai voltak-e a mozgalomnak, vagy csupán üzleti haszonszerzésre használták fel a szabadk?m?vességgel való jogviszonyukat.
Az 1830-as liberális forradalomsorozat azonban a négy európai Rothschildot is elgondolkoztatta. Melyik vonalra tegyék fel a szerencséjüket: az uralkodókat és az egyházat támogató konzervatívokra, vagy az ezekkel szembenálló liberális mozgalmakra? Támasszák meg továbbra is pénzhalmazaikkal a számukra a meggazdagodásnak szinte határtalan lehet?ségeit nyújtó fennálló rendet, vagy álljanak nyíltan az ezt lerombolni akaró er?k mögé? A Rothschildok gondosan latolgattak, és az utóbbiak mellett döntöttek.
Ett?l fogva váltak a Rothschildok az "Új világrend" jelszava alatt egyesült világpusztító mozgalom egyik legjelent?sebb tényez?jévé és f? anyagi forrásává.
A KOMMUNISTA LIDÉRC KIKEL
Aki hóna alatt huszonegy napig egy tojást melenget, abból nem csibe, hanem lidérc kel ki: így tartja egy ?si magyar babona. (Tamási Áron "Jégtör? Mátyás" cím? regényének ez a témája.) Így nevelték ki az illuminátusok által uralt szabadk?m?vesek a francia forradalom bikása után az újabb, százszorta olyan borzalmas világpusztító er?t, a marxi kommunizmust, hogy ezzel ledöntessék a régi rend összes maradványait, és helyet készítsenek a maguk új világrendje számára.
Ezt az er?t finanszírozták és nyergelték meg a Rothschildok vezetésével a Pénz urai, akik híven követve a frankfurti bankárok 1773-ban lefektetett elveit, készen álltak, hogy a szabadk?m?vesség mezébe öltözve, annak világrendje képében saját világuralmukat valósítsák meg.
Az illuminátusokat ugyan még 1785-ben betiltotta a bajor király, mikor Weishaupt ingolstadti egyetemi katedrájáról is elmozdította, Franciaországban pedig a forradalom véres hullámzásai során teljesen hitelüket vesztették, titkos társaságok formájában mégis mindkét országban tovább éltek, és az 1800-as évek elején ismét felszínre bukkantak. Weishaupt maga is fejedelmi patrónusra talált a gothai herceg udvarában, ahol udvari tanácsosi rangra emelkedett, és mikor 1830-ban 82 éves korában meghalt, a különböz? neveken m?köd? illuminátus szervezetek már egész Európában megalapozták volt magukat.
Karl Marx és Fiedrich Engels is ilyen illuminátus társaságok tagjai voltak, és ott szerzett kapcsolataik révén kerültek egy kölni zsidó egyetemi tanár, Moses Hess befolyása alá. Hess utópista szocialista eszméket vallott, és ezeket olyan hévvel terjesztette, hogy "kommunista rabbi" néven is emlegették. 1842-ben Marx és Engels felkeresték Hesst, és ez teljesen megnyerte ?ket a világkommunizmus ügyének. Ezt követ?en mindketten az Igaz Emberek Ligája fed?név alatt m?köd? illuminátus társaság keretében tevékenykedtek, és ez 1847-ben megbízta ?ket egy közös elveiket összefoglaló kiáltvány megszerkesztésével, melyet Communist Manifesto (Kommunista Manifesztum) néven egy évvel kés?bb Londonban ki is adtak. Az ebben összegezett forradalmi elvek és elképzelések tulajdonképpen már évekkel Marx és Engels nyilvános fellépése el?tt széles körben közkézen forogtak, és a két szerz? szerepe mindössze ezek összegezése és formába öntése volt. A Kommunista Kiáltvány 1872-es német kiadásának el?szavában Marx és Engels maguk is nyíltan megírják a kiáltvány és ezzel a modern kommunista mozgalom megszületésének hátterét:
"A Kommunista Liga (korábban Igaz Emberek Ligája)... mely természetesen csak titkos szervezet lehetett... bízta meg alulírottakat (ti. Marxot és Engelst) az 1847 novemberében Londonban megtartott nagygy?lésen, hogy nyilvános kiadás céljából vázolja fel a párt részletes ideológiai és gyakorlati programját. Ezek voltak a jelen Kiáltvány el?zményei, melynek kéziratát Londonba kellett küldeni, hogy néhány héttel a februári (párizsi) forradalom el?tt nyomdába kerülhessen." (Idézi Robertson, Pat "The New World Order" c. könyvében, magyar kiadás "Az Új Világrend" címmel, Budapest, 1993, 81. oldal. Az 1848-as magyar szabadságharcot azonban nem lehet a szabadk?m?ves fogantatású forradalmak közé sorolni. A magyarság több évtizedes függetlenségi küzdelmének voltak bizonyos szabadk?m?ves vonatkozásai is a Martinovics-féle összeesküvés révén, de nem ezek voltak a dönt? er?k.)
Az illuminátus társaságok és a kommunista forradalmak közötti szoros kapcsolatot élesszem? keresztény megfigyel?k is észrevették. Így az angol Henry Manning bíboros 1885-ben megírta, hogy az 1864-ben létrejött Kommunista Internacionálé nem Karl Marx m?ve volt, hanem "titkos politikai társaságoké, melyek 1789-t?l napjainkig egyre jobban tökéletesítik felállásukat, és... sikerült közös nevez?re jutniuk az egymás közötti szövetség és együttm?ködés terén. 1848-ra elég er?sek voltak már ahhoz, hogy Európa szinte minden f?városát megrémisszék egy szimultán felkeléssorozat által." (Lásd Robertson, i.m. 81. oldal.)
Egy évvel korábban XIII. Leó pápa a szabadk?m?vességgel foglalkozó Humanum Genus cím? hosszú enciklikájában még világosabban fogalmazta meg a szabadk?m?vesség és a kommunizmus közti szoros kapcsolatot:
"(Az állami rend és a fennálló társadalmi és politikai intézmények) teljes megváltoztatását gondosan készítik el? a kommunisták és szocialisták számos szervezetei, s?t ez a nyíltan megvallott céljuk; a szabadk?m?vesség nem csupán nem ellenzi terveiket, de a legnagyobb pártfogással tekint rájuk, mivel azok vezérl? elvei azonosak az övékével." (Más magasrangú katolikus személyiségek és püspöki karok hasonló nyilatkozatait illet?en lásd De Poncins, Vicomte Léon: "Freemasonry and the Vatican", saját kiadás, 1968, 151-154. oldal.)
A számos egybefonódó szálból 1848-ban világforradalmi méretekre lép? kommunista mozgalom elindításához és fejlesztéséhez természetesen igen sok és egyre több pénz kellett, melyet az 1800-as évekt?l fogva a Rothschildok és a közvetlen üzleti köreikhez tartozó, ez id?ben szinte kizárólag zsidó szabadk?m?vesekb?l álló bankárok szolgáltattak. Az sem volt véletlen, hogy a kommunista és egyéb szocialista mozgalmak vezet?i és szellemi irányítói egészen a 2. világháborút követ? évtizedekig szintén túlnyomó részben zsidók voltak, akikkel a bankárok már származásuknál és szellemi hátterüknél fogva is könnyebben meg tudták értetni magukat, mint a nem zsidó forradalmárokkal. A mindenható Pénz urai tehát etnikai alapon osztogatták kegyeiket, és ennek megfelel?en alakultak az egyes országok kommunista szervezetei is.
Rothschild Nátán még 1836-ban meghalt (állítólag fivérei mérgezték meg, mivel apja végakaratát megszegve, üzleti érdekb?l felvette az anglikán vallást és megkeresztelkedett), de fia, Lionel, tovább vezette a londoni bankházat, és az apja társadalmi elképzelését folytatva, 1858-ban a City of London (London üzleti központja) egyik képvisel?jévé választtatta magát az angol alsóházban. Az ? fia, Nathaniel pedig már baronet ranggal választtatta meg magát ugyancsak képvisel?vé, majd 1885-ben, mint az els? zsidó lord, a Lordok Házának is tagja lett.
Hasonló társadalmi és politikai sikereket ért el Rothschild Károly ugyancsak Károly nev? fia, aki a gyermektelen Amschel halála után a frankfurti anyaház feje lett, és összeköttetései révén a porosz Herrenhaus (fels?ház) életfogytiglani tagságát is elnyerte.
Más frankfurti zsidó bankárcsaládok még ennél is magasabb körökbe törtek be: Theobald von Bethmann-Hollweg, Moritz Bethmann frankfurti pénzember és az egyik Rothschild-lány fia, a századfordulón a német birodalom befolyásos politikusa, majd Bülow után kancellárja lett, és mint ilyen, jelent?s szerepe volt az 1. világháború kirobbantásában. Az ugyancsak frankfurti bankárfiú, Ernst Cassel pedig Angliába emigrált, és lovagi rangot nyerve , a kés?bbi VII. Eduárd angol királynak már wales-i herceg korában személyes bankárja és bizalmas pénzügyi tanácsadója lett, leányát pedig sikeresen összeházasította a királyi család egyik rokonával, Lord Maountbattennel, Fülöp edingburghi herceg, II. Erzsébet királyn? férjének nagybátyjával.
A felnövekv? kommunista lidérc szabadk?m?ves istápolóinak tehát Európa legmagasabb uralkodó köreiben is voltak fontos hadállásai, olyan hercegek, s?t királyok személyében, akik nem is sejtették, hogy maguk és egész házuk kiirtására felesküdt kígyókat melengetnek keblükön. Mikor erre rádöbbentek, akkor már a legtöbbjük számára kés? volt.
Miközben a kommunista mozgalom er?södését és terjedését nagy gonddal ápolgatták és egyre növekv? ráfordításokkal támogatták, a szabadk?m?ves bankárok Európa hagyományos alappilléreit, az egyházakat - els?sorban a rómait -, és a monarchiákat is szorosan aláaknázták a francia forradalom liberális eszméinek terjesztésével. Nagy er?vel hirdették a "korszelem" megvalósításának szükségességét, minek érdekében kezükbe kaparintották a legfontosabb hírközl? szerveket, az angol Reuters, a francia Havas és a német Wolf hírügynökségeket és a napisajtó nagy részét (lásd például hazánkban az Est-lapokat és általában az egész ún. körúti sajtót). Ezek után elvégezték a nagy tömegek megtévesztéséhez szükséges agymosást. Európa parlamentjeibe beépített képvisel?iken keresztül ?k süllyesztették le az emberiség leg?sibb és egyik legszentebb intézményét, a házasságot, polgári jogi és egyre könnyebben felbontható szerz?déssé, a családi viszonyokat tartásdíjfizetési kötelezettségekké, az egyházakat privát társadalmi szervezetekké, az uralkodókat hatalom nélküli bábokká, az iskolákat és egyetemeket erkölcsi alapjaiktól megfosztott, szakbarbárgyártó üzemekké, a politikai intézményeket er?szakszervezetek tüleked? helyévé. Az egykor keresztény Európa, a Respublica Christiana, így vált tömegemberek tenyészistállójává, mely már a 19. század végén technikai civilizációba fulladt, pusztulásra ítélt emberi és szellemi romhalmaz súlyos jeleit mutatta.
Erre az alapjaiban megrendített európai társadalomra szabadították rá a bankárok századunk els? éveiben a bolsevista világforradalmat, miközben továbbra is fondorlatosan halmozták a kommunisták ?sellenségének vélt t?két, és terjesztették annak általuk irányított csápjait az egész földkerekségen.
Így történt ez Európának az ipari forradalom által kés?n elért, de annál rohamosabban növekv? ifjú gazdasági óriásában, a cári Oroszországban is, melyet a bankárok már jóel?re kiszemeltek eszközül a régi, évezredes világrend elsöpréséhez, hogy helyében az új világrendet megteremthessék. Ezt a Nagy Péter és Nagy Katalin felvilágosult abszolutizmusa és nyugati stíl? reformjai után ismét keleti stíl? és kevésbé felvilágosult abszolutizmusba roskadt, hatalmas birodalmat akkor kezdte megérinteni a francia forradalom utószele, amikor Napoleon bukása után Párizs 1814-ben orosz csapatok megszállása alá került, és az ezeket vezényl? fiatal arisztokrata tisztek a liberális eszméket megismerték és magukévá tették. Hazájukba diadalittasan visszatérve, ezek a liberális reformokban gondolkodó fiatal arisztokraták alapítottak két titkos orosz szabadk?m?ves páholyt, melyek tagjai rangjánál és közéleti pozícióinál fogva, dönt? befolyással voltak az orosz reformmozgalomra.
Ezek a szabadk?m?ves páholyok - melyek természetes szoros kapcsolatokat tartottak fent a nyugat-európai páholyokkal - istápolták és részesítették jelent?s anyagi támogatásban a föld alatt szervezked? reformereket, akik egyre radikálisabb elképzelésekkel léptek fel. A kezdetben népi, jobbágyfelszabadító célzattal tevékenyked? narodnyikokat id?vel kiszorították a szocialisták, akik már a 19. század derekán kezdtek megismerkedni Marx és Engels m?veivel, és rohamosan növekv? számú nagyipari munkásság forradalmi er?vé való szervezésére törekedtek.
A cári kormányzat rend?ri szervei sokáig nem szenteltek különösebb figyelmet ezeknek a mozgolódásoknak. 1872-ben teljesen legálisan jelenhetett meg Oroszországban "A t?ke" els? kötetének orosz fordítása, amely az egész világon az els? fordítása volt Marx e legfontosabb m?vének. Ezt követ?en az akkor még zsenge orosz munkásmozgalom egyre inkább a birodalom számos vidékén elburjánzó marxista körök irányítása alá került, melyek vezet?i és f? ideológusai többnyire zsidók voltak. Ezek nyergelték meg a sorsuk jobbítására éhez? alsóbb orosz néposztályok e |
| |
