Ez a kerítésre festett szöveg Újvidéken jelent meg 2003. február közepén.

Nos, itt tartunk (egy négy éves id?szaktól eltekintve) 83 éves rác megszállás után; magyarok tíz- és tízezreinek legyilkolása, kitelepítése, megfélemlítése, kisemmizése után; asszonyaink, és sírjaink meggyalázása, és egy tíz éves balkáni vérontó korszak után.
Itt is megjelentek az amik - no nem az igazság vagy az emberiesség érdekében, hanem Koszovó és környékének hatalmas krómkészletei miatt - s természetesen ett?l itt sem oldódott meg semmi, hiszen néhány híd lebombázását, s az elfekv? hadikészletek kiszórását követ?en ismét a magyarok lettek a f? vesztesek. A délr?l, s nyugatról kiszorított barbár-kegyetlen rácok a magyarok házaiba fészkelték be magukat, s több helyen, központilag támogatva, ismét er?szakkal megváltoztatták több ?smagyar település etnikai arányait, amiért persze nem indítottak újabb háborút "az emberi jogok és a demokrácia h?s védelemz?i".
Pedig milyen kézenfekv? (karnyújtásnyira lév?) megoldás lett volna legalább a csonkahatár menti sávot (szárazföldi NATO bevonulást követ?en) felszabadítani - más szóhasználattal "ideiglenesen" kezelésünk alatt tartani...
Persze ehhez a tettek mezején is bátor és MAGYAR politikusokra lett volna szükség itt is és természetesen a Délvidéken is, mert bizony a törzsgárda kollaboránsai ott is ellene dolgoztak volna egy ilyen rendezésnek.
Ám a harmadik évezred els? évtizedében még mindig Trianon diktátuma a dönt?.

2003. február 19. - forrás: Magyar Szó, Németh István