Szomorú évfordulóra emlékezünk ma. Ötvennyolc évvel ezel?tt, 1945. január 23-án ?zték ki otthonukból a még életben maradt csurogi magyarokat - ugyanis 1944. ?szén a férfiak többségét már kivégezték. A reggeli órákban a partizánok puskával a kezükben törtek be a magyar házakba, öt percet adva a pakolásra. Aki nem akart menni, azt puskatussal "segítették". Tíz óra körül a piactér megtelt elkeseredett, megfélemlített magyarokkal. Ott álltak a hidegben, várták a sorsuk beteljesülését. Míg ?k sírtak és zokogtak, addig a szerb járókel?k, akikkel addig együtt éltek, köpködtek és halált kiáltottak rájuk.

Délután négy óra körül a megdermedt magyarokat megindították Járek felé. Csak néhány kisgyermekes családot raktak tehervagonba, a többi gyalog indult a térdig ér? hóban -20 fok alatti hidegben. Az id?sek jajgattak, a gyermekek sírtak, a könnycsepp ráfagyott az arcukra. Az els? áldozat egy újszülött volt, aki megfagyott édesanyja karján.
Zsablyán áthaladva a zsablyai magyarok pokrócokat adtak az átfagyott embereknek, és könnyes szemmel nézték szenvedésüket, nem gondolván azt, hogy egy hét múlva ugyanez a sors vár rájuk is. Éjjel érkeztek meg a koncentrációs táborba. 20-25 embert tereltek egy szobába, ahol szalma volt leterítve, tele tetvekkel. Egy hét múlva megérkeztek a zsablyai, majd tavasszal a mozsori magyarok is. Kegyetlen sors várt a koncentrációs tábor lakóira. Éheztették, megkínozták és megalázták ôket. Kukoricát daráltak csutkástól, azt kaptak enni só nélkül, mint az állatok. Nagyon sokan megbetegedtek és meghaltak, köztük sok gyermek is.
A halottakat a német kriptákba dobálták, míg meg nem teltek, utána a földre hányták és leöntötték mésszel. Volt, aki még élt, mikor elvitték. Öt kegyetlen hónap után Gajdobrára hajtották a tábor lakóit. Végül 1945. szeptember derekán kinyílt a tábor kapuja.
A kisemmizett, megalázott, megkínzott, emberi méltóságuktól megfosztott, csontig soványodott magyarok ott álltak eltépett ruhákban, papírral a kezükben, melyen ez állt: bárhova mehetnek Csurog, Zsablya és Mozsor kivételével. Ezt a határozatot az akkori Vajdasági Képvisel?ház Elnöksége hozta meg a belügyi szervek javaslatára. Iktatószámmal, pecséttel és aláírással ellátva. Így váltak földönfutókká a csurogi, zsablyai és mozsori magyarok a mi családunkkal együtt. Mi ez, ha nem "holokauszt"? Vajon rólunk mindenki elfeledkezett?
1946. februárjában érvényesítették az el?z?leg hozott határozatot, melyben kimondták, hogy alkalamazni kell a kollektív b?nösség elvét a magyarok felett. A dokumentum pecséttel és aláírással ellátva. A házainkban azóta is mások laknak, a földjeinket mások szántják. Mindent elvettek t?lünk. Elvették életünk egy darabját. A kollektív háborús b?nösség terhe azóta is rajtunk van, bár soha nem bántottunk senkit.
Itt a végs? ideje, hogy a békés együttélés végett és annak reményében levegyék rólunk a kollektív b?nösség terhét, és rehabilitálják az ártatlanul kivégzett magyarokat!

Teleki Júlia

2003. február 3. - forrás: Teleki Júlia, Magyar Lobby (HL)