1944. október 12-15. közti napokban román feljelentések alapján "partizántevékenység" vádjával mintegy 3.000-5.000 magyar férfit hurcoltak el a szovjet katonák Kolozsvárról, akiknek nagy többsége sohasem tért haza a szovjet fogságból.
Nem tudok róla, hogy kárpótlást vagy bocsánatkérést kaptak volna a magyarok vagy a túlél?k - pedig ez az oláh megszállók gyáva, primitív akciója szintén faji alapon történt...

A razziák els? napján, október 12-én az utcáról vagy a munkahelyükr?l szedték össze a magyar férfiakat. Elhurcolták a vörös karszalagos városi ?rség számos tagját, a helyreállításon dolgozókat a gyárak udvaráról, s elfogtak járókel?ket is. Csupán a Dermatából, Kolozsvár legnagyobb üzeméb?l 815 munkást szedtek össze. Miután a történteknek híre ment, és az emberek igyekeztek otthon elrejt?zni, a katonák sorra járták az utcákat. Szemtanúk elbeszélése szerint gyakran román szomszédok vezetésével otthonaikból terelték össze a magyar fiúkat és középkorú férfiakat. A feljelent?k között emlegették Gheorghe Oni?oru kolozsvári román konzult és Aurel Milea helyi ügyvédet.
Tény, hogy a deportáltak között ismert személyiségek is voltak, akiket a helyi oláhok magyargy?lölete miatt deportáltak. Közöttük Mikó Imre jogász, magyar parlamenti képvisel?, Kiss Jen? író, Bartha Ignác és Decsy István ügyvédek, Faragó József, Árvay József és Haáz Ferenc etnográfusok, Jancsó Béla, az Erdélyi Fiatalok volt f?szerkeszt?je, Járosi Andor evangélikus esperes, író, Mikecs László, a moldvai csángók múltjának kiváló kutatója és a Református Kollégium több haladó szellem? tanára is: Ádám Zsigmond, Bartalis József, Bodrogi János, Fazekas Gyula és Finta Zoltán. Még a kommunista és a szociáldemokrata párt tagjainak egy részét is elhurcolták. Az ? érdekükben próbált Balogh Edgár, Demeter János és Lakatos István a szovjet városparancsnokkal tárgyalni - sikertelenül. Miután egy bizonyos létszám összegy?lt, az embereket sorba állították, és a Honvéd utcai törvényszék fogdájába hajtották mind az 5000 foglyul ejtett kolozsvári magyart.
E vészterhes napokban a gyáva oláhok lakta házak kapujára kék zsírkrétával felírták: "Cas? româneasc?" (oláh ház). Másutt ugyanilyen feliratú táblát szegeztek ki. Ez megkönnyítette az oroszok dolgát, és így nagyon kevés oláh került fogságba. ?ket a törvényszéken tartott rövid kihallgatás után elengedték.

Vajon ezen magyarírtás kárpótlásáról is tárgyalnak az amúgy teljesen értelmetlen magyar-oláh közös kormányülésen? Hiszen ez azóta is függ?, máig elhallgatott téma! Márpedig ez azért sem költ?i kérdés, mert a megszálló oláhok sokadszorra állnak el? kormányegyezményben már rég lezárt témával, pl. a Gozsdu Manó féle ingatlan visszakövetelésével. Ráadásul - az el?zmények ismeretét nélkülözve - ehhez még a magyar fels?vezetésb?l is találtak támogatókat!

2005. október 13. - forrás: Murádin János Kristóf: A megtizedelt város, Vincze Gábor: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája, MÉA