Nincs ok aggodalomra, hiszen minden id?k "legerdélyibb" miniszterelnöke vezeti a budapesti kormányt, aki pontosan ismeri a kisebbik haza 1940 és 1944 közötti történetét is. S aki már eddig elképzelhetetlen jó viszonyt alakított ki Romániával. A külügyeket sem véletlenül vezeti Kovács László, aki december 16-án arra hívta fel a Magyar Rádióban mindannyiunk figyelmét, hogy a tények makacs dolgok, a dátumok makacs dolgok.
Ezért biztosak lehetünk, a külügyben már lázasan dolgoznak azon a dolgozaton, amely a valós dátumokra és tényekre hívja fel a túlbuzgó hadfi figyelmét.

Érdekes írás jelent meg a Néphazugság (Népszabadság) 2003. január 16-i számában, a lap kolozsvári tudósítójának tollából. A szerz? idézte Vasile T. Suciu tartalékos ezredest a Maros megyében m?köd? román H?sök és Mártírok Országos Egyesületének elnökének a bukaresti Adevarul címoldalán publikált interjúját.
Suciu a román kormány 31. számú sürg?sségi kormányrendeletére hivatkozva követelte az ismert írónak, Wass Albertnek a Szászrégenben és Magyarón emelt szobrainak eltávolítását. A 31-es kormányrendeletet - amelynek értelmében Romániában tilos háborús b?nösség okán joger?sen elítélt személyekr?l utcákat, tereket elnevezni, illetve azoknak szobrot, emléktáblát állítani - tavaly márciusban washingtoni nyomásra hozta meg a bukaresti kormány.
Az 1989-et követ?en egész Romániát elárasztó Antonescu-kultusz megállítását - a II. világháború alatti pogromok zsidó áldozatainak kárpótlása mellett - Bukarest NATO meghívásának el?feltételévé tette az Egyesült Államok kormánya. Most ezt az anti-Antonescu rendeletet kívánja a jeles hadfi a Wass Albert emlékm?vek betiltására használni, mondván Wass Albertet 1946-ban távollétében halálra ítélte a kolozsvári népbíróság.
Az Adevarul állítása szerint, a Magyar Királyi Honvédség 1940-es erdélyi bevonulásakor, Wass parancsára román és zsidó személyeket gyilkolt meg Vasasszentgotthárd és Omboztelke falvakban, és a 16 áldozat után 55 árva maradt hátra. A román lap szerint ezzel Wass b?nlajstroma még nem teljes, hiszen állítólag részese volt a magyar hadsereg által 1944. ?szén Nagysármáson véghezvitt 126 áldozatot követelö zsidógyilkolásnak is.
Nos akkor lássuk a tényeket! Az 1940. augusztus 30-án kihirdetett második bécsi döntés Budapestnek ítélte a Trianonban elszakított kelet-magyarországi és erdélyi területek 42 százalékát, 43104 négyzetkilométert, 2633000 lakossal, akik 51,4%-a magyar, 42%-a román, 4%-a német volt. A Magyar Királyi Honvédség 1. és 2. hadseregének alakulatai szeptember 5-e és 13-a között vonultak be a visszatért területekre, 6-án Váradra, 10-én Marosvásárhelyre, 11-én Kolozsvárra. A nemzetiségi kérdés kiváló szakért?je, Teleki Pál miniszterelnök, kifejezetten a román lakossággal szembeni korrekt viszonyra utasította a bevonuló csapatokat. A magyar hadtörténetírás a bevonulás kapcsán két kisebb összecsapást tart számon, mindkett?t Szilágy vármegyében.
Szeptember 9-én Ördögkúton, a bevonuló magyar csapatokat román fegyveresek tüze fogadta, amit a Honvédség egységei viszonoztak. A t?zharcról szóló krónikák négy honvéd sebesülését jegyezték fel. Szeptember 13-án Ippnél a magyar karhatalom er?i összecsaptak román irreguláris egységekkel, ez utóbbiak a t?zharcban több halottat és sebesültet veszítettek. A budapesti Hadtörténelmi Intézet és Levéltár munkatársai sem hallottak vasasszentgotthárdi, vagy omboztelki incidensekr?l.
S?t utaltak arra, hogy 1944. ?szi Nagysármás környéki eseményeket is az Adevarrultól eltér?en tárgyalja a magyar történetírás. 1944. szeptember 5-én a 2. magyar hadsereg alárendeltségébe tartozó 2. magyar páncéloshadosztály mintegy 140 páncélozott harcjárm?vel - közte három Tiger E nehézharckocsival - szétverte a sármási kiszögellést véd? 4. román hadsereg egységeit és benyomult az 1940-ben Romániánál hagyott területre. Nagysármáson valóban zajlanak két fegyveres er? közötti utcai harcok, de ezt csak a valóságot meghamisítva lehet román és zsidó civilek
lemészárlásaként beállítani. Másnap a magyar-német támadás miatt a 2. Ukrán Front - ennek alárendeltségébe tartozott a 4. román hadsereg - 6. harckocsi hadserege parancsot kapott a szorongatott szövetséges megsegítésére és a Kolozsvár-Nagysármás terepszakasz, szeptember 12-ig történ? elfoglalására. Az október 8-ig tartó tordai csatában a Koppánd-Torda-Aranyosegerbegy-Gerendkeresztúr vonalon védekez? 25. honvéd gyalog- és a 2. páncéloshadosztály sikeresen verte vissza, a sokszoros túler?ben lév? szovjet és román csapatok támadásait.
A román hatóságok már a II. világháború alatt is folyamatosan "tájékoztatták" a tengelyhatalmakat és nyugati szövetségeseket az állítólagos magyar rémtettekr?l. Ezek valóságtartalmáról csak annyit, hogy egy az olasz és német kormányhoz 1942. végén eljuttatott jegyzék szerint a magyar csapatok bevonulása óta hetente több tízezer román menekült el Észak-Erdélyb?l. (Eszerint Észak-Erdély 1,1 milliós román lakossága legalább egyszer már elmenekült volna otthonából.)
Így a három Wass Albert nevéhez kapcsolt rémtett méltán utalható azon áltörténeti legendák világába, mint például az 1848/49-es szabadságharcunknak szakadatlan románirtásként történ? bemutatása. Amelyek egyetlen célja, hogy a hatalom számára kényelmes torzképet sulykoljon Magyarországról, a magyarokról. S a román szabadcsapatok 1944/45-ös garázdálkodása ismeretében - elég csak Szárazajtára utalni - aligha vehet? komolyan Suciu állítása miszerint a felel?sségre vonás el?l menekült el Wass Erdélyb?l.
Itt talán abba is hagyhatnánk a képtelen rágalmakkal való foglalatosságot, ha ezek az állítások nem egy "stratégiai partnerünk" fegyveres erejének tisztje szájából hangzottak volna el. Amely ország novemberben meghívást kapott a NATO csatlakozásra és 2004-t?l szövetségesünk lesz.
Ha így viszonyul hozzánk egy szövetségesünk, akkor nincs szükségünk ellenségre.
De nincs ok aggodalomra, hiszen minden id?k "legerdélyibb" miniszterelnöke vezeti a budapesti kormányt...

2003. január 30. - forrás: Magyar Nemzet Online, HUNSOR Hírfigyel? Központ