1990. március 19-én az RMDSZ marosvásárhelyi székházának ostromában több magyart bántalmaztak. Legbrutálisabban Süt? András írót, aki fél szemére megvakult. Másnap, március 20-án a város f?terén összegy?lt békésen tiltakozó magyar tüntet?ket botokkal, vasdorongokkal, kövekkel felszerelkezett görgény-völgyi románok támadták meg.
A véres összecsapásoknak több mint száz sebesültje és három magyar áldozata volt: Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán.

Az 1940 szeptemberében visszatért Marosvásárhelyet - orosz segítséggel - 45-ben megint kölcsönkapták a románok, s azóta csak egy napra volt a miénk. Akkor, 1990 fekete márciusában volt egy nap, amikor néhány székely bátorsága er?t adott a helyieknek, akik egy napra magukénak érezhették a sokévszázados magyar várost.
Azóta sajnos, az a példamutató öreg székely is átsétált már az égiek országútjára, aki annak idején a "Hármasok, ide hozzám!" hívásával indult a tank és a fejszés-vasvillás oláh cs?rhe ellen. Sikerrel. Akkor; rövid id?re.
Mert az akkor is gyáván lapuló, messze szaladó R(mdsz) vezet?k nem álltak ki - sem valódi vezet?nek, sem a rákövetkez? napokban (hónapokban) fokozódó magyarellenes gy?löletkeltéssel szemben, sem az eltelt 15 évben a felbújtók, gyilkosok és egyéb aljanépség példás megbüntetésére.
Csak magyarokat és magyar cigányokat ítéltek el ebben az ügyben is. Miközben a talpnyaló, kollaboráns R(mdsz) vezet?k, élükön a vásárhelyi poétájukkal többször kormánypártként (vagy épp az elnyomó hatalmat háttérb?l segít?, lényegében magyar(nemzet)ellenes er?ként) szolgálták az oláhokat.
Ennek a vezet?-költ?nek és tettestársainak köszönhet?en azóta meg is jött a gyalázatos eredmény: immár (papíron) kisebbségbe kerültünk az egykori Székelyvásárhelyen is. A polgármesterséget is sikerült az elnyomók kezére játszani, amikor a magyar jelölt melletti korteshadjárat helyett az elvtárs inkább Udvarhelyre vitte csicskásait, a MAGYAR jelölt ELLEN. Szenátorok...semmirekell?k...jelenkori trianonépít?k.

2005. március 22.